Még néhány nap, s megkezdődik Mohács belvárosának teljes felújítása
Rövidesen elkezdődik a Széchenyi tér és a Fogadalmi Emléktemplom árkádsorának átépítése, valamint a Csatatéri Emlékkápolna rekonstrukciója. Az összességében több mint nyolcmilliárd forintba kerülő beruházások költségeit az állam állja. Rendkívüli ülésen döntött augusztusban a képviselő-testület arról, hogy a kivitelezésre vállalkozók közül melyik céget bízzák meg a Széchenyi tér és a Fogadalmi Emléktemplom árkádsorának átépítésével, valamint a Csatatéri Emlékkápolna rekonstrukciójával. A tét nem volt kicsi, a két beruházás több mint nyolcmilliárd forintot emészthet...
Megegyeztek, nem lépnek sztrájkba vasárnaptól a pécsi buszsofőrök
Kompromisszumos megállapodás született a Tüke Busz Zrt. és a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet között, közölte a Tüke Busz. A cég egy tanmesével igyekezett megmagyarázni, mivel is jár majd az egyezség. Azt írták, "a Tüke Busz Zrt. vezetése és a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet között kompromisszumos megállapodás született a dolgozók idei második évközi béremelésével kapcsolatban. A megállapodás értelmében a munkavállalók 2025. július 1-től visszamenőlegesen megkapják a kért alapbér/alapórabér tekintetekében a 3,5%-os béremelést.A Tüke...
Lázár János a csata évfordulóján: Mohács nemcsak a múlt sebe, hanem a jövő kapuja is!
A magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája, a mohácsi csatavesztés napja előtt hajtunk fejet és emlékezünk. Ma, augusztus 29-én, 499 évvel az ütközet után új remény születik, amely tiszteletet ad a múltnak és utat nyit a jövő felé. Mohács, ahol egykor a nemzet megsebesült, ma a megújulás helyszíne, írta Lázár János Facebook-bejegyzésében a csata évfordulóján. A közelgő 500. évforduló nem csak emlékezés, hanem cselekvés is: elindult a Mohács500 program, amely méltó válasz a történelem kihívásaira. Egy ország döntött úgy, hogy ott, ahol egykor megroppant a...
Fennakadás miatt várakozni...
Döbrököz állomáson kora délután biztosítóberendezési hiba akadályozta a közlekedést, közölte a MÁV. A...
Súlyosan megsérült egy...
A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást folytat közúti közlekedési baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja...
Szenzációt keltett Horthy...
Majdnem egy évszázaddal ezelőtt, a mohácsi csatavesztés négyszázadik évfordulójával kapcsolatban, a korabeli sajtó kiemelten...
Baranyai tűzoltók is részt...
Ég az erdő aljnövényzete Szekszárd külterületén, a Sauli-tetőn - közölte a katasztrófavédelem pénteken. Azt írták,...
Késik néhány reggeli járat...
A Dombóvárról 6:00-kor Pécsre indult személyvonat utasait Bükkösdtől pótlóbusz szállítja tovább járműhiba miatt, közölte a...
Véget ér az éjszakai...
A Kovácsszénájai tavon lassan a végéhez közeledik az éjszakai horgászatok ideje, közölte a Horgász Egyesületek Baranyai...
A kiégésen túl: miért elengedhetetlen stratégia a „traumára érzékeny HR”?
A mai munkahelyeken a kiégés már nem ritka állapot, hanem szinte általános jelenség: a munkavállalók több mint háromnegyede tapasztalja meg valamilyen formában. Ez a „láthatatlan járvány" nemcsak az embereket fárasztja ki, hanem a szervezeteket is komoly veszteségek elé állítja - kimaradások, teljesítménycsökkenés, növekvő egészségügyi kiadások formájában. Bár az elmúlt években rengeteg céges wellnesskezdeményezés indult, a probléma továbbra is fennáll. Miért? Mert sokszor félreértjük a jelenség lényegét. A kiégés rendszerint nem önálló betegség, hanem tünet. Egyre több...
Családi házat is veszélyeztetett a tűz Székelyszabarban
Melléképületeket és családi házat is veszélyeztetett az a tűz, amely szerda délután keletkezett Székelyszabaron. Több, mint kétezer négyzetméteren égett a száraz fű és a learatott búzatábla. A mohácsi hivatásos tűzoltók három vízsugárral fékezték meg a tüzet. Az épületekben nem keletkezett kár, illetve személyi sérülés sem történt.
Több mint kétszázzal előzgetett Mohács felé egy motoros
Az 57-es főúton vontak intézkedés alá a rendőrök kedden egy motorost, aki a megengedett 90 km/h helyett 206 km/h-val közlekedett. Száguldását egy szabálytalan előzéssel is színesítette, ezért összesen 494 ezer forint bírsággal és 14 büntetőponttal jutalmazták.
Kilencéves unokahúgát...
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a szexuális erőszak bűntette miatt indult büntetőügyben fenntartotta az eltérő minősítésre...
Magas középhőmérsékletre,...
Pénteken 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet az ország középső részén - derül ki a HungaroMet Zrt....
Főhajtás a hősök előtt: a...
A csataévfordulós megemlékezések csütörtökön kezdődnek Mohácson a Széchenyi téren. Csütörtökön délután öt órakor...
Hatalmas kamatot ígért egy...
A Pécsi Járásbíróság a közelmúltban elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra jelentős kárt okozó csalás...
Sok ezer ember előtt adták...
Bár a Mohácsi Történelmi Emlékhelyet csaknem öt évtizede, 1976. augusztus 29-én avatták fel, annak megépítését már sokkal...
Lerobbant munkagép miatt...
Pécs és Villány között pótlóbusz közlekedik a reggeli, délelőtti órában, mert egy meghibásodott munkagép akadályozza a...
Már fél éve hiába keresnek egy baranyai fiút
A szigetvári rendőrök a lakosság segítségét kérik a 16 éves fiú eltűnése kapcsán. A Szigetvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Jákovics Krisztián Dominik ügyében.A 16 éves fiú 2025. február 17-én engedély nélkül távozott a szigetvári lakásotthonból. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.A fiú körülbelül 160 cm magas, sovány testalkatú, szeme barna, haja rövid, sötétbarna.A Szigetvári Rendőrkapitányság kéri, aki a képen látható fiút felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyéről...
Dráma a tragédiából: a mohácsi csatáról várnak alkotásokat
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház drámapályázatot hirdet "Mohács 500 drámapályázat" munkacímen. A pályaművek beérkezésének határideje 2025. november 15., számoltak be róla a teátrum honlapján. A pályázatokat a Hevesi Sándor Színház által felkért 5 tagú szakmai zsűri bírálja el. Az első díjjal kitüntetett pályaművet a színház a 2026/27-es évad nagyszínpadi bérletes nyitóelőadásaként kívánja bemutatni, az olvasópróba napja a pontos évforduló: 2026. augusztus 29.A pályázat célja:Az éppen félezer évvel ezelőtti történelmi eseményhez vezető út ill. a...
Leáll a tévé, a telefon és az internetszolgáltatás több baranyai településen
A Magyar Telekom Nyrt. hálózatfejlesztési munkálatokat végez augusztus végén, ami miatt ideiglenes szolgáltatáskimaradások várhatók több baranyai településen. A tájékoztatás szerint 2025. augusztus 26-án 21 órától augusztus 27-én reggel 6 óráig a következő településeken és városrészekben fordulhat elő üzemszünet: Bakonya, Cserkút, Kővágószőlős, valamint Pécs 7634-es és 7635-ös irányítószámú területei. A tervezett kiesés időtartama legfeljebb 300 perc lehet.A munkálatok ideje alatt az otthoni internet-, televízió- és telefonszolgáltatás szünetelhet.A Telekom azt kéri...
A rovat további témái
- Lángoló autót oltottak a tűzoltók Baranyában
- Valóság lehet az álom: egy új klinika létrehozásáért intézett felhívást a pécsi professzor, Cziráki Attila
- Jubiláns papokat köszöntöttek a Pécsi Egyházmegye alapításának 1016. évfordulóján
- Tragédiával indul a hét: gázolt a vonat Baranyában
- Árokba sodródott egy autó Baranyában, zajlik a mentés
- A mohácsi katolikus pap, Uhl Antal zsidók százait mentette meg, aztán népbíróság elé állították
« Előző
378 | 405 | 432 | 459 | 486 | 513 | 540 | 567 | 594 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Karácsonyi, mohácsi emlék: amikor még...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Anyakönyvi hírek: ők születtek és...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...

