Jogerősen is elítélték a volt pécsi klinikaigazgatót
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványára a Pécsi Ítélőtábla az emberi test tiltott felhasználásának bűntette mellett vesztegetés, illetve vesztegetés elfogadásának bűntettében is megállapította a vádlottak bűnösségét. 2019. január 16-18. között neves szakorvosok részvételével és előadásaival rendeztékmeg magyar és külföldi fül-orr-gégészek részvételével az ún. sziklacsont kurzust.Európában szinte egyedülállóan a kurzus keretében lehetőség nyílt a hallás rendszeréhez kapcsolódó anatómiai régiót érintő műtétekhez elengedhetetlensziklacsont fúrásának gyakorlására...
Hatos. A f*szt, kilences: ez szinte biztosan nem történt meg a baranyai lottósorsoláson
Videó! A városi legendáknak akad néhány sajátosságuk. Az egyik az, hogy makacsul tartják magukat. A másik, miszerint talán meg sem történtek, vagy nem ott, nem akkor, amire sokak emlékeznek. Ilyen eset az is, ami szerint egykoron Komlón volt egy lottós számsorsolás, egy óriási malőrrel. A kihúzott számot ugyanis egy sorsoló rosszul olvasta be. Hatos, szólt a bemondás. Aztán némi szünet után érkezett a helyesbítés: „a f*aszt, kilences". Ez azonban szinte bizonyosan valótan történet, legalábbis így nem történt meg. Néhány dolgot már az elején érdemes tisztázni. A...
Három napig változik a forgalmi rend Mohács belvárosában
Az új parkolóház végleges vízbekötésének kiépítése zajlik 2025. szeptember 24-26. között. A munkálatok ideje alatt a Rákóczi utca és a Szent István utca kereszteződésénél, valamint a buszpályaudvar sziget részénél a zebra előtt teljes lezárásra kerül sor. A forgalmi rend a következőképpen változik:A buszok a Szent István utca felől hajthatnak be, a kihajtás pedig a Rákóczi utca északi kijáratán történik.A Rákóczi utcába a Dózsa György utca felől a „Behajtani tilos" tábla lesz érvényben.A munkálatok befejezését követően visszaáll az eredeti forgalmi rend. Kérik a...
Ötvenkettedik évadját kezdi...
E hét szerdáján, szeptember 24-én 17.30 órakor kezdi 52. évadját a Pécsi Magyar-Finn Társaság a Civil Közösségek Házában. A...
Ismét apa-fia zarándoklatra...
Az édesapák és fiaik közötti személyes köteléket gazdagító gyalogos zarándoklatra hívja kortól függetlenül az édesapákat és...
Több százan zarándokoltak...
Az Eucharisztia előtti hódolat jeleként minden évben kétutas zarándoklat indul a bátai kegyhelyre. Idén szeptember 20-án is...
Prostitúcióra kényszerítés...
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt indított büntetőügyben fenntartotta a...
Rárúgja az ősz az ajtót...
A jövő héten véget ér az őszi nyár: többfelé kell esőre készülni, a szél élénk, olykor erős lesz és a hőmérséklet is...
Lángokban álló baranyai...
Tűz ütött ki egy újpetrei, Kossuth utcai családi házban vasárnapra virradó éjjel, a teljes tetőszerkezet lángolt....
Befejeződött az egykori kenyérgyár bontása, kezdődhet a parkolóház építése
Gyakorlatilag befejeződtek a kenyérgyár bontási munkálatai, hamarosan elkezdődhet a parkolóház építése, amit a tervek szerint a mohácsiak ingyenesen használhatnak majd. A munkálatok augusztusban az egykor a mohácsi kenyérgyárnak helyet adó épület bontásával kezdődtek meg, amelyek gyakorlatig már be is fejeződtek.A három parkolószintből álló épület, - amelynek terveit Dombai Gyula készítette el - utcai homlokzata 10,37 méter magas lesz. Az épület tetőterében a polgármesteri hivatal helyezheti majd el a le nem selejtezhető iratanyagát. A parkolóház földszintje 30, a két emeleti...
A reménytelenség pécsi utcája: a Pipacs, ahol bármikor és bármi elúszhat
A Pipacs utca, illetve annak közvetlen környezete mélyen van. Nem feltétlenül szociológiai értelemben, bár úgy sincsen a csúcson. A pécsi belvároshoz nagyon közeli terület földrajzilag mindenképpen alacsonyan fekszik. Mindez a létére nézve folyamatos veszélyt jelent, mert bármikor, ha lecsap egy hatalmas, váratlan esőzés, akkor villámárvíz keretében úszik minden. Nem csak a múlt, meg jelen, de legfőképpen a reménytelen jövő is. Idősebb városlakók szóhasználatában a Pipacs utca a szegénységet, a kedvezőtlen viszonyokat jelenti. Még véletlenül sem Gyöngy utcaként, Fűzfa...
Szalagkorlátnak csapódott egy autós az M60-as sztrádán
Szalagkorlátnak ütközött egy személyautó az M60-as autópálya Pécs felé vezető oldalán, Kozármisleny közelében, a 26. kilométernél. A jármű mozgásképtelenné vált. A pécsi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést a balesetnél, amelyhez a mentőket is riasztották. A raj áramtalanította a gépkocsit. Az érintett sztrádaszakaszon egy sávon halad a forgalom.
Kállai Gergely színművész...
A rangos elismerést Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója adta át szombaton, A Pál utcai fiúk című produkció...
Így zajlott az élet a Dunán...
Emlékeznek, milyen volt andalogni a mohácsi Duna-parton a '80-as, '90-es években, amikor nyári estéken a szigeti...
Biznisz közben csaptak le a...
A DELTA Program keretében a pécsi rendőrök kivonták a forgalomból azt a férfit, aki kábítószerrel kereskedett. A Pécsi...
Váltófutásban értek csúcsra...
A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai is hősiesen helytálltak a csütörtöki...
Jövő péntekig tart az...
A Gemenc Zrt. a vagyonkezelésében levő erdőterületeken szeptember 26-ig délután 16:00 óra és másnap reggel nyolc óra között...
Baleset miatt teljes útzár...
Súlyos baleset történt a 6-os főút baranyai szakaszán, Kacsóta és Nagypeterd között pénteken reggel, közölte az Útinform....
Hűvös éj után napsütéses napunk lesz pénteken
Pénteken az ország délnyugati felén túlnyomóan derült időre számíthatunk, északkeletebbre, keletebbre viszont időnként kissé több lehet a felhő a napsütés mellett. Csapadék nem valószínű. Kezdetben a nyugatias szél időnként még megélénkülhet, éjszakától viszont már jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 15 fok között várható, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 23 és 29 fok között alakul.
Emberölés kísérletéért ítéltek el egy nőt Pécsett
A Pécsi Ítélőtábla az ügyészség fellebbezése alapján testi sértés helyett emberölés kísérletében állapította meg a bűnösséget. A középkorú nő tizenhat éve élt egy konfliktusokkal terhelt élettársi kapcsolatban Tolnatelepülésen. 2023. február 17. napján a pár ismét összevitatkozott, majd a veszekedésből lökdösődés lett, amelynek következtében a nő kétszer is elesett. A vita hevében a nő a kamrából előhozott sodrófával először hátba, majd fejbe ütötte a párját.A sértett védekezésül kicsavarta a nő kezéből a sodrófát, ezért ő a konyhaszekrénybőlkikapott egy kést, amellyel...
Tévéostrom: a baranyai rendőrök úgy tudták, gyakorlatra viszik őket Budapestre
Tizenkilenc esztendeje, Gyurcsány Ferenc őszödi hazugságbeszédének nyilvánosságra kerülése után egy nappal az akkori miniszterelnök ellen tüntetők az MTV székháza elé vonultak, később pedig megostromolták az épületet, amelynek során több mint száz rendőr megsérült. A székház védelmére egy baranyai századot is bevetettek. A megyei rendőr-főkapitányság akkori irányítója úgy tudta, 2006 szeptemberében kiképzésre viszik a baranyai századot, de a csaknem száz rendőr a tévészékház ostrománál találta magát - hiányos felszerelésben, gázálarc nélkül. Volt, akiknek pajzs és sisak sem jutott...
A rovat további témái
- Vadat gázolt egy teherautó Babarcnál, félpályán halad a forgalom
- Mohácsról, Bátaszékről is indul zarándoklat a bátai Szent Vér kegyhelyre
- Összevert egy pécsi férfi egy másikat egy parkban
- Csodás, nemes halakat telepítettek a Dunába Szekcsőnél
- Két autó ütközött Mohács határában, mentőre is szükség volt
- Két baranyai tóba is érkezett utánpótlás pontyokból
« Előző
297 | 324 | 351 | 378 | 405 | 432 | 459 | 486 | 513 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Karácsonyi, mohácsi emlék: amikor még...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Anyakönyvi hírek: ők születtek és...

