Már a nyakunkon a lehűlés, szerdán elindítják a távfűtést a mohácsi lakásokban
Október elsején, szerdán elindítják a fűtésszolgáltatást azon épületekben, ahol a lakóközösségek erről másképpen nem rendelkeznek, közölte a szolgáltató. A megújult távhőellátó-rendszer szabályozástechnikája követi az időjárás változásait, amennyiben napközben nem indokolt a fűtés, a fűtési berendezések automatikusan leállnak.A lakóközösségeknek arra is lehetőségük van, hogy egyedileg rendelkezzenek a fűtésszolgáltatás igénybevételéről, a lakóközösség képviselője a lakók többségének igénye alapján - jelentheti be ügyfélszolgálatukon a szolgáltatásra vonatkozó igényeket.Arra...
Háromnapos, teljes hajózási zárlat lesz a Dunán Mohácsnál, felpörög a hídépítés
Teljes hajózási zárlat lesz a Dunán Mohácsnál szerdán reggel héttől pénteken reggel hét óráig, közölte a fővárosi kormányhivatal hajózási főosztálya. Ekkor kerül sor ugyanis az újabb, úgynevezett őrfal-elemek bárkára daruzására és helyükre úsztatására. Nagyon sokan sétáltak ki múlt kedden Mohácson a Duna-partra, a hídépítés helyszínének közelébe, ugyanis akkor láthattuk először munka közben Közép-Európa legnagyobb úszódaruját, Clark Ádámot.Az óriásdaru akkor 140 tonnás szerkezetet emelt meg, helyezett egy bárkára, majd onnan a végleges helyére.Hasonló műveleteknek lehetnek...
Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan a NAV baranyai ellenőrei
A NAV baranyai munkatársai szeptember 29. és október 5. között hétfőn Siklóson, a Felszabadulás utcai üzleteket, csütörtökön pedig Szászváron, a Május 1. téri boltokat ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a számla- és nyugtaadást, a pénztárgépek üzemeltetésével, használatával kapcsolatos előírások betartását, az alkalmazottak bejelentését, valamint a jövedéki termékek eredetét, birtoklásuk jogszerűségét.
Krízisközpontot nyitott...
A Tüskés dűlőben szeptember 19-én ünnepélyesen átadott és Felföldi László pécsi megyéspüspök által megáldott karitatív szolgáltatóközpontban a Pécsen élő rászorulóknak nyújtanak személyes...Idén is számíthatnak a...
Az elmúlt esztendőkben rendre több száz mohácsi kapott hozzájárulást az önkormányzattól a téli tüzelő beszerzéséhez. A...
Amerikába is eljutott a...
Évente több száz gyermek fordul meg a Busóudvarban működő Busó Iskolában, a helyiek mellett az ország minden szegletéből...
Idén is megrendezik Fekete...
Idén tizenhetedik alkalommal, 2025. október 16-án rendezik meg a Fekete István nyomában elnevezésű versenyt. A helyszín a...
Rendkívüli döntés...
Felföldi László megyéspüspök szeptember 25-én elrendelte a templom ideiglenes bezárását. A kegyhelyre látogató csoportokat és...
Kilencvenéves a mohácsi...
1935. szeptember 22-én kezdődött meg a nyolcosztályos gimnáziumi tanítás a városban. A jeles nap kilencvenedik...
Több fát is kidöntött, majd felborult egy autó Pécs határában
Partfalnak hajtott és felborult egy személykocsi Pécs határában, a Lapisi úton pénteken kora délután. A járműben ketten ültek, ki tudtak szállni a kocsiból, mentő érkezett hozzájuk. A pécsi hivatásos tűzoltók áramtalanították az autót. A jármű több fát is kidöntött, azokat a raj eltávolítja. A baleset miatt az érintett útszakaszt egy időre teljes szélességében lezárták.
Iskolába indult, nyoma veszett egy 13 éves baranyai lánynak
A siklósi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 13 éves lány eltűnése kapcsán. A Siklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályaeljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Ignácz Tamara ügyében.A 13 éves lány szeptember 15-én beremendi lakhelyéről iskolába távozott, azóta nem adott életjelet magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.A lány körülbelül 160 cm magas, vékony testalkatú, szeme barna, haja hosszú, vállig érő, fekete színű.Utolsó ismert ruházata: fekete leggings, fekete-piros pulóver,...
Véget ér az erdőjárási tilalom Béda-Karapancsán is
Szombaton véget ér az erődlátogatási tilalom a Gemenc Zrt. erdeiben, többek között Béda-Karapancsán. A korlátozásra azért volt szükség, mert ebben az időszakban van a gímszarvas-vadászati idény, ami az erdőjárók számára kiemelten balesetveszélyesnek számít. A Gemenc ZRt. mint erdőgazdálkodó és mint vadászatra jogosult ezen időszakban biztosítani kívánta az itt élő vaddisznó- és gímszarvasállomány nyugalmát. A rendelkezés Mohács környékén a Duna árterét Hercegszántótól nyugatra, Budzsak, Homorúd és a karapancsai kastély környékét, s a Kölked...
Rengeteg baranyai autós nem...
A múlt héten megtartott ellenőrzési akció során Baranyában csaknem ezer rendőri intézkedés történt. A leggyakoribb...
Pénteken kezdődik a...
Táncversennyel, bemutatókkal, közös tánccal, filmvetítéssel is várják az érdeklődőket az ötödik pécsi tangófesztiválon...
Sztrádanyitás: a horvátokra...
Korábbi értesülések szerint szeptember 26-án adták volna át a Pélmonostor és a magyar határ között vezető autópálya-szakaszt,...
Rendkívül súlyos baleset...
Pénteken veszi kezdetét Baranya vármegye székhelyén a kétnapos XIX. Pécsi Sürgősségi Napok, melynek első napján a...
Mintegy 250 programmal...
Mintegy kétszázötven programmal, látványos kísérletekkel, a nyilvánosságtól elzárt kutatóhelyek megnyitásával és bemutatásával...
Újra apa-fia zarándoklat...
Az apa-fia közötti személyes és közösségi köteléket ápoló gyalogos zarándoklatra hívja kortól függetlenül az édesapákat és...
A NAV siklósi irodájában balhézott egy társaság, elítélték őket
Hivatalos személy elleni csoportosan elkövetett erőszak bűntette miatt szabott ki két-két év - három évre felfüggesztett - börtönbüntetést a Siklósi Járásbíróság egy férfira és két nőre, amiért szidalmaztak és fenyegettek egy adóhivatali ügyintézőt tavaly decemberben - tájékoztatta a Pécsi Törvényszék szerdán az MTI-t. A bíróság azt írta, hogy az elsőrendű vádlott nő 2024 decemberének közepén akart tájékoztatást kapni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Baranya Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága egyik vidéki ügyfélszolgálati irodájában férje ügyében. Az ügyintéző, a...
Több vonat is késik délután a Pécs-Nagykanizsa vonalon
A Szombathelyről 9:12-kor Pécs felé indult Pannónia InterRégió (8992) közel 40 perces késése miatt csak Barcsig közlekedik, utasai Barcs és Szentlőrinc között is pótlóbusszal utazhatnak. A Szombathelyről 11:03-kor Pécs felé indult Pannónia InterRégió biztosítóberendezési hiba miatt közel 60 perces késéssel közlekedik.A Szentlőrincről 13:40-kor Barcsra induló személyvonat (8955) helyett pótlóbusz közlekedik.A pótlóbusz megállóhelyei: Szentlőrinc, vasútállomás Szentdénes, vasúti átjáró Nagypeterd, vasúti átjáró Szigetvár vasútállomás Molvány vasúti megállóhely...
Ma Pécsett, holnap Mohácson bukkannak fel a NAV ellenőrei
A NAV baranyai munkatársai szeptember 22. és 28. között szerdán Pécsett a Rákóczi úti vegyesboltokat, csütörtökön pedig Mohács sétálóutcájában a dohányboltokat és a vendéglátóhelyeket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a számla- és nyugtaadást, a pénztárgépek üzemeltetésével, használatával kapcsolatos előírások betartását, az alkalmazottak bejelentését, valamint a jövedéki termékek eredetét, birtoklásuk jogszerűségét.
A rovat további témái
- Gyertyagyújtással emlékeznek Szekó Józsefre - Mohács néhai polgármestere hat éve nincs közöttünk
- Gyermekpornográfiával vádoltak meg egy baranyai férfit
- Két nő rabolt ki egy férfit az utcán Pécsett
- Fának hajtott, súlyosan megsérült egy kerékpáros Pécsett
- Összeütközött két autó a Mecsekben, Mánfa közelében
- Bánki Erik: tarthatatlan, felháborító és elfogadhatatlan a Tisza Párt adóemelési koncepciója
« Előző
270 | 297 | 324 | 351 | 378 | 405 | 432 | 459 | 486 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Karácsonyi, mohácsi emlék: amikor még...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- A mentőben segítették világra egy...

