Szombattól ismét szabad a tánc: kezdődik a Mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztivál!
Bizony rohan az idő: 1996-ban rendezték meg az első Mohácsi Nemzetközi Néptáncfesztivált, szombattól pedig már a huszonnyolcadik következik. Helyi és környékbeli együttesek mellett külföldi csoportok is bemutatják műsorukat a mohácsiaknak. Idén a programokra a Schneider iskolában, a szabadtéri színpadon kerül sor. A kezdet kezdetén azért hozták létre a fesztivált a szervezők, hogy a mohácsi együtteseknek lehetőséget teremtsenek a fellépésre, aztán az évek során olyannyira népszerűvé vált, hogy fokozatosan bővítették a programokat. Nemcsak a közönség érdeklődése töretlen, a...
Elmarad a vasárnapra hirdetett túra a Szársomlyóra
A Duna-Dráva Nemzeti Park által indított szakvezetéses túra vasárnap elmarad. A nemzeti park közlése szerint technikai okok miatt marad el a szakvezetéses túra a Szársomlyóra.A későbbi időpontokban viszont már az eredeti menetrend szerint indulnak a kirándulások.
Ritka madár is gyűrűt kapott a baranyai táborban
Három hete zajlik a Sumonyi Nyár-őszi Madárgyűrűző Tábor, ahol már csaknem 3000 madarat jelöltek köztük olyat is, amire eddig csak egészen ritkán volt példa, közölte a madártani egyesület baranyai csoportja. A madarak közül 2300 egyed partifecske volt és közöttük 12 külföldi gyűrűs is akadt. Szombaton, az egyik ellenőrzés során, egy fiatal vörös gémet is sikerült fogni a hálók alatt, ami még nem tudott repülni, így a gyors gyűrűzést követően ugyanott elengedték.Vasárnap pedig egy fiatal mezei pacsirta repült az egyik hálóba. Ennek a fajnak mindössze a harmadik...
Mohácson hadat üzennek a...
A szúnyoghelyzet gyakorlatilag elviselhetetlenné vált Mohácson, naplementét követően igazán necces mutatvány a szabadban...
Gyalogost gázolt egy részeg...
A rendőrség egy pécsi baleset szemtanúit keresi. A Pécsi Rendőrkapitányságnyomozást folytat ittas állapotban súlyos testi...
Béda-Karapancsán elmarad a...
Gólyák nyomában címmel kenutúrára invitálta szombatra az érdeklődőket a Duna-Dráva Nemzeti Park...
Robogóval esett el egy...
Lapunk értesülései szerint csütörtökön este a Baross utcában történt a baleset. Úgy tudjuk, egy fiatalember feltehetően...
Árokba hajtott, s rommá...
Letért az útról és az autópálya melletti árokba hajtott egy személyautó szerda délután az M60-as autópályán, Kozármisleny...
Hatalmas, letört faágat...
Részlegesen lehasadt egy nagy méretű fa egyik ága szerda kora este Mohácson, a Széchenyi téren. A faág veszélyeztette az...
Ez az oka, miért látunk kevesebb madarat augusztusban
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) a nyár utolsó hónapjában rendszeresen érkeznek aggódó bejelentések arról, hogy az emberek feltűnően kevesebb madarat látnak az addig megszokotthoz képest. Ennek hátterében azonban nem természetvédelmi probléma, hanem a költési időszak befejeződése áll. Az MME közleménye szerint az elmúlt hónapokban hozzá lehetett szokni ahhoz, hogy a közterületek zengenek a madarak énekétől, majd a fiókák és az etető madarak hangjától, a fűben folyamatosan ott keresgélnek a fekete rigók és az itatókon is nagy a forgalom....
Tragédia történt Baranyában: autóval ütközött egy vonat, ketten meghaltak
Összeütközött egy vonat és egy személyautó Nagypeterd és Rózsafa között, a vasúti átjáróban csütörtökön nem sokkal dél előtt. A balesetben az autóban utazó két ember életét veszítette. A vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat mellett a szigetvári és a sellyei hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést. A társhatóságok is a helyszínen dolgoznak. A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt közölte, hogy a balesetben az autó sofőrje és utasa, egy férfi és egy nő meghaltak.Szántó Valentin elmondta, hogy a baleset egy vasúti átkelőnél történt,...
Aknába zuhant férfi életét mentették meg a tűzoltók Pécsett
Csőtörés miatt akarta elzárni a vizet egy idős férfi családi házának udvarán lévő aknájában, azonban megszédült és fejjel előre a vízóraaknába zuhant szerdán. Segélykiáltásait egy szomszéd hallotta meg, ő értesítette a katasztrófavédelmet. A Szent Mór utcai ingatlanhoz a helyi, pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik kiemelték az akkor már eszméletét vesztett férfit és átadták a mentőszolgálatnak. Az egység ezután elzárta a vizet és áramtalanította az ingatlant.
A pécsi főpályaudvaron és a...
A harmadfokú hőségriasztás ideje alatt országszerte vizet oszt a MÁV-START és a Volánbusz a forgalmasabb pályaudvarokon és...
Hatalmas füst borította be...
Családi ház udvarán évek alatt felhalmozott, nagy mennyiségű műanyag hulladék égett tegnap este Pécsett, a Bogádi úton. A tűz több mint háromszáz négyzetméteren égett, a pécsi...Maradj rajta: Mohácson...
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezik szombaton délután három és öt óra között a kajakmegülési versenyt, a híd...
Felföldi László: ugyanolyan...
Idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a pécsi Szent Lőrinc Gondozóotthon. A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő...
Kommandósok csaptak le az...
A Baranya vármegyei nyomozók egy 32 éves férfit vettek őrizetbe a DELTA Program keretében. A Pécsi...
Hétágra süt majd a nap,...
Felhőtlen vagy derült, kedden országszerte zavartalanul napos idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szél ma...
A nyár legszebb csillaghullását csodálhatjuk hajnalban
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t. A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus...
Felgyújtotta az ország ikonikus buszmegállóját egy dunaszekcsői férfi
Teljesen kiégett Tolna vármegye és az ország ikonikus buszmegállója Mórágyon. Vasárnap nem sokkal este negyed tíz után érkezett bejelentés arról, hogy Mórágyon felgyújtottak egy buszmegállót. A bonyhádi egyenruhások rövid időn belül a helyszínre értek, ahol a tűzoltók már megkezdték a munkát. A téglából épült buszmegálló berendezése teljesen megsemmisült a tűzben.A mórágyi buszmegálló az ország ikonikus megállója, ugyanis a téglából készült várakozóhelyet az önkormányzat a település lakóinak segítségével pihenőhellyé is berendezte. A megállóban székek, fotelek, asztalok...
Kisbusz és személyautó ütközött össze Szederkényben
Egymásba hajtott egy személyautó és egy kisbusz az 57-es főút 18-19-es kilométere között, Szederkény belterületén. A két járműben összesen négyen utaztak, hozzájuk mentő érkezett. A mohácsi hivatásos tűzoltók áramtalanítottak. A burkolatra olaj és üzemanyag került. A főút érintett szakaszát egy időre teljes szélességében lezárták.
A rovat további témái
- Javában tart az őznász - Óvatosan a baranyai utakon, bármikor jöhetnek a vadak
- Egy nyulat is kimentettek egy füstölő konyhából a pécsi tűzoltók
- Hetvenhárom határsértőt tartóztattak fel hétvégén
- Lesodródott az útról, villanyoszlopnak ütközött egy autó Mohácson
- Kedden indul a Bőköz Fesztivál Dél-Baranyában, gazdag programmal készülnek
- Vízbe fulladt egy férfi az orfűi szabadstrandon
« Előző
432 | 459 | 486 | 513 | 540 | 567 | 594 | 621 | 648 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Karácsonyi, mohácsi emlék: amikor még...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Anyakönyvi hírek: ők születtek és...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...

