Két autó ütközött Lánycsók és Babarc között

Két autó ütközött Lánycsók és Babarc között Szombaton kora reggel történt a baleset.    Összeütközött két személyautó az 57-es főút Lánycsók és Babarc közötti szakaszán.A balesethez a mohácsi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik áramtalanították a járműveket. A mentés időtartama alatt félpályán haladt a forgalom az útszakaszon.   

Két kocsi ütközött Mánfán, ketten beszorultak a roncsokba

Két kocsi ütközött Mánfán, ketten beszorultak a roncsokba Összeütközött két gépkocsi Mánfán, az Árpád úton pénteken este.    A balesethez a komlói és a pécsi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik két embert feszítővágó segítségével szabadítottak ki az egyik járműből. Az esethez a mentők is kiérkeztek. A műszaki mentési munkálatok idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.    

Vári: Pécsnek kiemelten fontos az úthálózat fejlesztése

Vári: Pécsnek kiemelten fontos az úthálózat fejlesztése Vári Attila, a Fidesz, a KDNP és az ÖPE által támogatott pécsi polgármesterjelölt pénteken a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével, Szita Károllyal tárgyalt, a megbeszélésen egyebek mellett szóba került a városokat érintő gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése is, írta a PécsMa.hu.     Kaposvár polgármesterével, Szita Károllyal tárgyalt pénteken Vári Attila, Pécs polgármesterjelöltje, adta hírül közösségi oldalán. Az eseményről Szita Károly, aki egyben a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke is, a Facebookon azt írta: „A legfőbb teendőkről már...

Két autó ütközött Mohácson,...

Két autó ütközött Mohácson, mentőhelikopter érkezett Egy embert a város hivatásos tűzoltói szabadítottak ki az egyik járműből.   Összeütközött két személyautó péntek...

Még soha ennyit nem...

Még soha ennyit nem fizettek állambácsinak a gyorshajtók, mint az év első felében Soha annyit nem bírságolt még a rendőrség, mint az év első felében. Több mint kilencmilliárd forintnyi bírságot szabtak ki a...

Több száz szalmabála kapott...

Több száz szalmabála kapott lángra Baranyában Mintegy kétszázötven darab körbála ég Hiricsen, a Petőfi utcában.    A tűzesethez a siklósi és a sellyei hivatásos...

Megkötözte, majd...

Megkötözte, majd serpenyővel végzett édesanyjával a mohácsi gyilkos - Elmegyógyintézetbe viszik Egy hónapra elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint múlt vasárnap megölte édesanyját Mohácson -...

Kiakadt egy autós, rátámadt...

Kiakadt egy autós, rátámadt az oktatóra Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki eltörte egy gépjárműoktató autójának légterelőjét a vita hevében.    Egy...

Változik a közlekedési rend...

Változik a közlekedési rend a hosszú hétvégén Az augusztus 20-i ünnepnap miatt változik a helyközi autóbuszok közlekedési rendje. A megnövekvő forgalom miatt a jegyeket...

Nyáron is teszik a dolgukat a busók - A Summerfesten mutatják be tudományukat

Nyáron is teszik a dolgukat a busók - A Summerfesten mutatják be tudományukat A XXVI. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár középpontjában idén a busójárás és a sokacok, Kárpátalja, valamint a török márványpapír-művészet áll. A fesztivál újdonsága, hogy a nemzetközi fellépők mellett a magyarországi nemzetiségek is bemutatkoznak - élükön a sokacok és az emberiség szellemi örökségének listáján szereplő mohácsi busójárás.  Az idei folklórfesztivál és vásár középpontjában a busójárás és a sokacok, Kárpátalja, valamint a török márványpapír-művészet áll. A busók szerdán vonultak fel Százhalombattán. A nemzetközi eseményre Bolíviából,...

Kiszakadt a motor az erdőbe sodródott autóból

Kiszakadt a motor az erdőbe sodródott autóból Szerdán a Mecsextrém park kijáratával szemben levő erdőbe sodródott egy személygépjármű.    Az ütközés következtében az autó motorja kiszakadt. A járművezető egyedül utazott, sérülés nélkül kiszállt az autóból.A komlói hivatásos tűzoltók megvizsgálták a gépművet és a helyszín biztosításában működtek közre.

Péntek hajnaltól jövő szombatig lezárják a Széchenyi teret

Péntek hajnaltól jövő szombatig lezárják a Széchenyi teret Rendezvények miatt péntek reggel hat órától lezárják a Széchenyi teret a járműforgalom elől.  A téren értelemszerűen parkolni sem lehet majd. A Széchenyi teret jövő szombaton reggel hat órától használhatják ismét az autósok.

Elkészült a sztráda és a...

Elkészült a sztráda és a bólyi ipari park között vezető út Elkészült a bólyi ipari park új üzemcsarnoka, valamint az ipari parkhoz vezető elkerülő út összesen mintegy 800 millió...

Pécsi panzióban fogták el...

Pécsi panzióban fogták el az édesanyját meggyilkoló mohácsi férfit, beismerte tettét - Videó! Egy nő tett bejelentést a rendőrségre kedden 19 óra 50 perckor arról, hogy mohácsi ismerőse nem jelent meg a megbeszélt...

Pénzbüntetést kapott a...

Pénzbüntetést kapott a hamis nyelvvizsgát bemutató sportoló A Pécsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével- egy sportolót közokirat-hamisítás bűntette miatt 100.000 forint pénzbüntetésre...

A látogatók és a kiállítók...

A látogatók és a kiállítók száma is csúcsot döntött a Szentlőrinci Gazdanapokon Az augusztus első hétvégéjén megtartott Szentlőrinci Gazdanapok - amelynek díszvendége ez alkalommal Székelyföld volt - a...

Háram balesetet is ittas...

Háram balesetet is ittas sofőr okozott Baranyában Csökkent a súlyos sérüléses, de nőtt a könnyű sérüléses balesetek száma Baranyában a múlt héten.    Múlt héten...

Szerda éjjel permetezik a...

Szerda éjjel permetezik a platánfákat Uránvárosban A BIOKOM Nonprofit Kft. augusztus 13-én végezteti el vállalkozóval a pécsi közterületeken lévő platánfák, és egyéb fafajok...

Meggyilkoltak egy 76 éves asszonyt Mohácson, Pécsett fogták el a tettest

Meggyilkoltak egy 76 éves asszonyt Mohácson, Pécsett fogták el a tettest Az 50 éves mohácsi férfival szemben emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomoznak a rendőrök. Úgy tudjuk, áldozata az édesanyja volt.  Mohácsi otthonában kedden 22 óra 50 perckor holtan találtak egy 76 éves asszonyt. A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta, ezért a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A rendőrök szerdán 13 óra 55 perckor Pécsett elfogták a feltételezett elkövetőt, vele szemben az intézkedések folyamatban vannak.Képünk illusztráció.

Rászórta a füvet, karóval támadt rá ismerősére

Rászórta a füvet, karóval támadt rá ismerősére A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki többször megpróbálta megütni vitapartnerét Rózsafán.    Egy rózsafai férfi tett bejelentést a rendőrségre kedden 14 órakor arról, hogy ismerősével szóváltásba keveredett. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy az 50 éves bejelentő azért vitatkozott össze egy 60 éves falubelivel, mert a férfi az utcán fűnyírás közben rászórta a füvet. A szóváltás odáig fajult, hogy a bejelentő egy karóval többször megpróbálta megütni a füvet nyíró férfit, akinek sikerült elhárítania a támadást. A rendőrök az 50 éves...

Mohácson is megalakult a 10 millió Fa közösség - Egyre többen csatlakoznak hozzájuk

Mohácson is megalakult a 10 millió Fa közösség - Egyre többen csatlakoznak hozzájuk Országszerte tízmillió fa elültetésére vállalkozik a 10 millió Fa közösség, amelynek mohácsi csoportjához is egyre többen csatlakoznak. Ősszel kerül sor az első országos faültetési akcióra.  - A ma már megkérdőjelezhetetlen klímakrízis hatásának tompítására, a szén-dioxid csökkentése és a levegőben már meglévő káros anyagok megkötése mellett a természetes oxigéntermelés fokozása érdekében tudunk mi, hétköznapi emberek ezzel a módszerrel a legegyszerűbben érdemi eredményt elérni - mondta Sárkics Eszter, a a 10 millió Fa mohácsi csoportjának képviselője. Mint említette, a...