Embercsempészek ellen emeltek vádat Pécsen
2019. augusztus 14. szerda 11:08

Bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt emeltek vádat nyolc ember ellen Pécsen, mert legalább tíz esetben vittek külföldre Magyarországon illegálisan tartózkodókat - tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.
A magyar elsőrendű vádlottnak 2017 nyarán egy pakisztáni állampolgár felajánlotta, hogy vegyen részt külföldiek Európán belüli szállításában, személyenként 150-500 euróért - írta Varga-Koritár György baranyai főügyész.
A férfi az ajánlatot elfogadta, majd felvette a kapcsolatot az ügy többi magyar vádlottjával, akinek a feladata a szükséges gépkocsik beszerzése és a szállítás volt.
A vádlottak a harmadik országbeli állampolgárokat az ország déli határától az északnyugati határhoz, esetenként közvetlenül valamelyik nyugati országba fuvarozták.
Mindannyian tudták, hogy utasaik jogellenesen vannak az országban és nincsenek érvényes okmányaik.
A vádlottak 2017 augusztusától legalább tíz fuvart bonyolítottak le, mire szeptember 23-án a rendőrök Pécsen igazoltatták őket, majd eljárást indítottak ellenük.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szerenádozó zenészeket büntetett a...
- Nagyot változik az időjárás,...
- Orbitális fogása volt egy baranyai...
- Online kocsmakvízre hívják a baranyai...
- Újraindul a Magvető Zsebkönyvtár...
- Szekó Zsófia: nem vagyok, nem is...
- Helikopterrel, drónnal is keresték a...
- Széttette a lábát a szerb...
- A megkérdezettek 70 százaléka...
- Kocsis Ferenc: „Mohácson születtem,...

