Lazulhat a hallgatói szerződések szigora
A felsőoktatási államtitkár reméli, hogy még a felsőoktatási kerekasztal mandátumának áprilisi végi lejárta előtt megszületik az elvi megállapodás a hallgatói szerződések új változatáról. Klinghammer István egy más témában tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: az az álláspontja, hogy a 18 éves fiataloknak, annyi ideig, ameddig a magyar állam a tanításuk költségeit állami ösztöndíjjal támogatja, morális kötelességük Magyarországon munkát vállalni. A fiataloknak így három, négy, öt vagy hat évig kellene ilyen kötelezettséget vállalniuk, attól függően, hogy mennyi a...Vasarely unokája is a pécsi egyetem díszdoktora lesz
Díszdoktorává avatja a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Pierre Vasarelyt, a magyar származású világhírű festőművész, Victor Vasarely unokáját csütörtökön. A PTE közleményében azt írta: Pierre Vasarely az aix-en-provence-i Vasarely Alapítvány elnökeként mindent megtesz annak érdekében, hogy a baranyai megyeszékhely kulturális, tudományos elismertsége növekedjen a városhoz sok szállal kötődő néhai nagyapja szellemi örökségén keresztül. Pierre Vasarely a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program védnökeként - egyetemi partneri kapcsolatokat kialakítva - részese volt több...A PTE rektora hozzájárult, hogy idézzék a miskolci pályázatban
Nem tesz jogi lépéseket Bódis József, amiért a Miskolci Egyetem egyik rektorjelöltje több elemet is az ő korábbi rektori pályázatából másolt. A Pécsi Tudományegyetem vezetője azt mondta a Magyar Nemzetnek: hozzájárult, hogy Barkai László felhasználja az anyagát. - Barkai professzor úr megkeresett azzal a kéréssel, hogy rektori pályázatához felhasználhat-e néhány gondolatot az én korábbi pályázatomból. Kérésére azt válaszoltam, hogy számomra megtisztelő, hogy egykori pályázatom szerkezeti felépítése és néhány gondolata hasznosítható lehet az ő pályázatában, ezért...
11 milliárd forintot...
A kormány 11 milliárd forintos keretösszeggel felsőoktatási struktúraváltást segítő alapot hoz létre - jelentette be az emberi...
Az agyi vaslerakódás káros...
Az agyi vaslerakódás káros hatásainak vizsgálatába kezdett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatócsoportja a közelmúltban az agyi megbetegedések megértése és későbbi gyógyítása érdekében. A...A Magyartanárok Egyesülete...
A Magyartanárok Egyesülete "mélységesen elítéli" az elmúlt napokban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán (BTK) indult nyugdíjazási, leépítési...Campus Hungary ösztöndíjak:...
Március 10-éig lehet pályázni a Balassi Intézet által meghirdetett Campus Hungary ösztöndíjakra, amelyekkel a hallgatók, a...
Dékáni bejelentés: 22...
Huszonkét oktatójától válik meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) - közölte Dezső Tamás,...
Jelentkezett az egyetemi...
Koronatanú2009 néven jelentkezett e-mailen a Hír Televíziónál egy volt egyetemista, aki azt állítja: társaival ő hamisította meg az ELTE bölcsészkar hallgatói önkormányzatának listáit. A...Hétfőtől: Mandulavirágzási Tudományos Napok a PTE-n
A középkori pécsi egyetem alapításának körülményei, a többnyelvűség, a felsőoktatás területi dimenziói, és a sport a témája az idei Mandulavirágzási Tudományos Napoknak, amelynek eseményei február 25-én kezdődnek a Pécsi Tudományegyetemen. Mint már hírt adtunk róla, a hetedik alkalommal megrendezendő négynapos eseménysorozat keretében a közgazdasági és jogi kar Rákóczi utcai épületének Halasy-Nagy Józsefről elnevezett aulájában (képünkön) mintegy harminc ingyenes előadásra várják az érdeklődőket, akiknek a részvételhez a www.mandula.pte.hu internetes oldalon tett előzetes...
Hallgatói lista: felfüggesztették az ELTE BTK HÖK működését
Felfüggesztette az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) hallgatói önkormányzatának (HÖK) működését az egyetem rektora. Intézkedését indokolva Mezey Barna az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a személyes adatok kezelésére vonatkozó törvényi rendelkezések megsértését az ELTE BTK HÖK elnöke is elismerte. A rektor a törvénysértések kivizsgálásáig a kari hallgatói részönkormányzat működését felfüggesztette. Mezey Barna közölte: elrendelte, hogy a rektori ellenőrzési önálló osztály átfogóan vizsgálja az ELTE egész hallgatói...
Hoppál szerint elvárható, hogy a fiatalok itthon dolgozzanak
A Fidesz szerint a fiatalok felsőfokú képzése befektetés az országnak, annak költségeit az adófizetők állják, ezért jogosan elvárható, hogy a fiatalok a tanulmányaik befejezése után egy ideig Magyarországon dolgozzanak - közölte Hoppál Péter, a párt országgyűlési képviselője a független Osztolykán Ágnes szavaira reagálva szerdán az MTI-vel. Osztolykán Ágnes szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormánypártok az alaptörvényben akarják rögzíteni a hallgatók "röghöz kötését", illetve a felsőoktatási intézmények gazdasági...
Folytatódnak a...
Eredeti ütemezésben folytatódnak a felsőoktatási kerekasztal tárgyalásai, a következő munkacsoport ülését február 21-én tartják - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden...Közel háromszáz...
Vonulós demonstrációt tartott az egyetemfoglaló mozgalom hétfőn Budapesten, a menetet rendőrök kísérték. A résztvevők, akik a...
Mandulavirágzás a PTE-n,...
A Pécsi Tudományegyetem 2013. február 25. - március 1. között immár hetedik alkalommal rendezi meg a Mandulavirágzási...
Ormos Mária: Kádár végig...
Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetője haláláig nem tudott megszabadulni az uralma alatt kivégzett Nagy Imre...
Hoffmann utóda: a hallgatói...
Klinghammer István szerint a hallgatói szerződés morális kérdés, és ha valaki az állam támogatására igényt tart...
A "Z-generáció"...
„Tudománykommunikáció a Z generációnak" címmel, 142 millió forintos uniós támogatásból megvalósuló projekt indul a...
Ügyfélkapun és a kormányablakokban is leadható a jelentkezés
Kormányablakban, ügyfélkapun keresztül is be lehet adni a jelentkezést felsőoktatási intézményekbe március 1-jéig - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel. Az országban 29 helyszínen, munkanapokon reggel 8-tól este 8 óráig várják az ügyintézők azokat, akik élni szeretnének az online jelentkezés lehetőségével - írta a KIM. Ennek előnyei között említették, hogy egyszerű, kényelmes, gyors, és kiszűri az olyan hibákat, amelyeket kitöltés közben a papíron jelentkezők meglehetősen nagy számban ejtenek. Az online jelentkezéshez...Újabb magyar egyetemek az azeri kormány által támogatott ösztöndíjas listán
Újabb magyarországi egyetemek kerültek fel az azeri kormány által támogatott állami ösztöndíjas listára - tájékoztatott Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. A magyar-azeri gazdasági vegyes bizottság magyar tagozatát is vezető politikus elmondta, a bizottság legutóbbi ülésén született döntéseknek megfelelően komoly előrelépések történtek a két ország közötti oktatáspolitikai együttműködés területén is. A korábbi egy magyar egyetem mellé további kilenc került fel az azeri kormány által támogatott állami ösztöndíjas listára, így ősztől azeri...Rendkívüli nyitva tartás: tavaszodik a Botanikus Kertben!
A PTE kertjének több pontján már nyílik a sárga virágú téltemető és a téli jázmin. Aki szeretné megnézni ezeket a növényeket, hétfőtől péntekig 7-15 óráig, vagy február 9-én, szombaton 10-14 óráig látogathat el az Ifjúság úti egyetemi botanikus kertbe. Az üvegházakban teljes virágzásban láthatóak a hidegházi orchideák, melyek 8-15 virágos fürtökben hozzák tartós virágaikat. Emellett még nyílik több trópusi orchidea (képünkön egy Cimbidyum hybrid), teremnek a citrusfélék, a banán, a kaktuszházban pedig illatos virágait bontogatja az akácia, a pozsgafa, az áloék és több...
A rovat további témái
- Előrelépés: megalakult a felsőoktatási kerekasztal
- Új alapokra helyezik a nemzetközi felsőoktatási ranglistát
- 27 milliárd forintot kaphatnak az egyetemek
- K+f projektekre nyert hárommilliárd forintot a Debreceni Egyetem
- Az okostelefon-használat adatait kutatják a szegedi egyetemen
- Részmegállapodást írt alá a HÖOK és a szaktárca
« Előző
513 | 540 | 567 | 594 | 621 | 648 | 675 | 702 | 729 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Megkezdték a választási értesítők...
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Megmenekül a Belvárosi templom,...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Hatvan éve nyílt meg a Török presszó,...
- Tour de Hongrie: a királyetap...

