A PTE rektora hozzájárult, hogy idézzék a miskolci pályázatban
2013. március 04. hétfő 07:50

Nem tesz jogi lépéseket Bódis József, amiért a Miskolci Egyetem egyik rektorjelöltje több elemet is az ő korábbi rektori pályázatából másolt. A Pécsi Tudományegyetem vezetője azt mondta a Magyar Nemzetnek: hozzájárult, hogy Barkai László felhasználja az anyagát.
- Barkai professzor úr megkeresett azzal a kéréssel, hogy rektori pályázatához felhasználhat-e néhány gondolatot az én korábbi pályázatomból. Kérésére azt válaszoltam, hogy számomra megtisztelő, hogy egykori pályázatom szerkezeti felépítése és néhány gondolata hasznosítható lehet az ő pályázatában, ezért hozzájárultam. Minthogy nem tudományos műről van szó, nem ismerek konkrét szabályozást az ilyen esetekre - mondta a budapesti lap érdeklődésére Bódis professzor (képünkön). A rektor hozzátette: mivel a hozzájárulását adta, nem készül jogi vagy egyéb lépésekre.
A sajtóban szombaton az jelent meg, hogy számos másolt elem található Barkai Lászlónak a Miskolci Egyetem rektori pozíciójára benyújtott pályázatában. Az egészségügyi kar dékánja olyan anyagot adott be, amely több ponton is kísértetiesen hasonlít Bódis József 2010-es rektori pályázatához, néhol szó szerintiek az egyezések.
Forrás: Magyar Nemzet - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...