Az agyi vaslerakódás káros hatásait vizsgálják pécsi kutatók
2013. február 28. csütörtök 15:18
Az agyi vaslerakódás káros hatásainak vizsgálatába kezdett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatócsoportja a közelmúltban az agyi megbetegedések megértése és későbbi gyógyítása érdekében.
A PTE csütörtöki közleményében azt írta: a 225 millió forintos európai uniós támogatást élvező kutatás a jövő év végéig folyik az intézmény orvostudományi karának több vezető tudományos munkatársa részvételével. A tudósok azon elmélet ellenőrzésén és bizonyításán dolgoznak, amely a megemelkedett szabad vasszint toxikus hatása által kiváltott immunreakciókat okolja olyan degeneratív agyi betegségek kialakulásáért, mint a stroke, az agyi trauma, az Alzheimer-kór vagy az epilepszia.
A szakemberek a modern képalkotó technológia segítségével vizsgálják az e betegségekben szenvedők agyában a vaslerakódás mértékét, emellett állatkísérleteteket és szövettani vizsgálatokat is végeznek majd.
"A kutatás révén a remények szerint jobban meg lehetne érteni a degeneratív idegrendszeri betegségek kialakulásának folyamatát, amely nyomán új diagnosztikai és kezelési módszerek kidolgozására nyílhat mód, miközben a betegségek kialakulásának megakadályozása terén is jelentős előrelépést lehet elérni" - írták.
A PTE utalt arra, hogy az akut és krónikus neurológiai betegségek nagy számban veszélyeztetik mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztályok tagjait. A stroke és az agyi trauma sok esetben vezet korai halálhoz vagy maradandó egészségkárosodáshoz, miközben az átlagéletkor növekedésével egyre több embert fenyegetnek az olyan akut időskori agyi megbetegedések is, mint a Parkinson- vagy az Alzheimer-kór. "Bár ezek a betegségek hosszú évtizedek óta intenzív kutatások középpontjában állnak, mai napig nem ismerjük kialakulásuk pontos okait" - olvasható a közleményben.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Csaknem százzal kevesebb párt...
- Hatvan éve nyílt meg a Török presszó,...
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Megkezdték a választási értesítők...
- Tour de Hongrie: a királyetap...

