Lesznek állami helyek a vitatott tizenhat szakon is
Lesznek államilag finanszírozott helyek azon a tizenhat szakon is, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni - erről állapodott meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) csütörtökön Budapesten. Balog Zoltán a mintegy két és fél órás egyeztetés után újságíróknak elmondta: engedtek a hallgatók kérésének, és azt, hogy hányan tanulhatnak majd állami formában ezeken a szakokon, ponthatárral határozzák meg. Ezeket a ponthatárokat hétfőn hozzák nyilvánosságra. A miniszter előzetesen azt...Miseta professzor szerint komoly károkat okozna a klinikum leválasztása az egyetemről
Tavaly december elején jelent meg a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) tiltakozó közleménye a kormány azon szándéka ellen, amely leválasztaná a négy nagy orvostudományi egyetemről az égiszük alá tartozó klinikákat. Prof. Dr. Miseta Attila (képünkön), a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja szerint jelenleg úgy áll, hogy a kissé átgondolatlannak tűnő elképzelés szerencsére nem fog megvalósulni - amire egyébként sem lenne szükség. A húsz éve alakult szervezet közleményében annak az aggodalmának adott hangot, hogy ha az egyetemekről leválasztanánk a...
Félmilliárdos alapkutatást indít a PTE és az MTA KRTK
Tavaly december 28-án indult meg az „Előremutató Infokommunikációs Technológiák kutatásának támogatása, valamint a kapcsolódó IT szakember utánpótlás biztosítása" című pályázati felhívásához kapcsolódó projekt megvalósítása. A közel 500 millió forintos pályázati támogatásból a Pécsi Tudományegyetem és konzorciumi partnere, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont 24 hónapos alapkutatási projektet valósít meg. A projekt nyitókonferenciájára január 16-án kerül sor a PTE Rektori Hivatalában.A kormány nem enged a...
Akik maguk finanszírozzák a képzést, hamar el tudnak helyezkedni és vissza tudják fizetni a költségét - mondta Balog Zoltán. Balog Zoltán az M1 A Lényeg című műsorában kijelentette: nincs...Burgenlandi lakcím nélkül...
Újabb perek indulhatnak Burgenlandban magyar iskolások hamis ausztriai lakcímre történt bejelentése miatt - számolt be róla az osztrák közszolgálati rádió (ORF). Werner Brenner volt lékai...Előrelépés: felsőoktatási...
Felsőoktatási kerekasztal alakul - erről született döntés Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok...
Havi százezer forintra...
Januártól magasabb ösztöndíjat kapnak a doktoranduszok - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért...
Tovább egyezkedik a...
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere péntek délelőtt folytatja az egyeztetést a Hallgatói Önkormányzatok Országos...
Már elérhető az új...
Az Felvin (www.felvi.hu ) már elérhetők a felvételi szabályokat és az intézmények által 2013 szeptemberére meghirdetett...
A pécsi HaHa like-kampányt hirdet - Közlemény
Amit nekünk küldtek, betű szerint közöljük. Aztán az olvasó majd eldönti, mivel ért egyet és mivel nem. "Orbán Viktor december 23-án feltűnt a Frizbi című műsorban, azért, hogy félremagyarázza/félrefordítsa a diáktüntetések jellegét és céljait. A miniszterelnök szerint a követeléseink 90%-ban már teljesültek. Mi jóindulatúan azt feltételezzük, hogy Orbán Viktor ezt csak azért mondta, mert nem ismeri a követeléseinket. A pesti HaHa hat pontjából az egyik pont egyik részének a teljesítésére már mintha kaptunk volna egy halvány ígéret (a keretszámokat 2011/12-es szintre...Kétezer támogatott hely jut a közszolgálati egyetemnek
Csaknem kétezer államilag támogatott hallgatót vehet fel a 2013-as tanévben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem; 1470 hallgató az alapképzésben, 490 pedig a mesterképzésben vehet részt - derül ki a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent számából. A miniszterelnök által aláírt határozat szerint önköltséges rendszerben 515 helyet biztosítanak az alapképzésben, és 245-öt mesterképzésben. Az egyetem az alap- és mesterképzésekre, állami támogatású és önköltséges képzésre összesen 2720 helyet biztosít. A legtöbben (1360-an) közigazgatási felsőoktatásban vehetnek részt, a rendészeti szakra...A kormányfő alacsonynak tartja a 240-es ponthatárt
A miniszterelnök szerint a következő években emelni kellene a felsőoktatásba való bejutáshoz szükséges minimális, 240 pontos határt, azt ugyanis túl alacsonynak tartja. Orbán Viktor ezt a TV2 Frizbi című műsorának vasárnap este sugárzott adásában mondta, ismét kijelentve: Magyarország IMF-hitel nélkül is biztosan megáll a lábán. A felsőoktatás átalakításáról szólva a kormányfő hangsúlyozta, a kabinet nem akart tandíjat bevezetni. Mint mondta, az országban eddig kétszer vezettek be tandíjat, mindkét alkalommal a szocialisták, és mindkétszer a Fidesz szüntette meg: egyszer 1998-as...Orbán Viktor: arra van...
Az oktatás átszervezését nevezte az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tettének Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi...
Április végéig folyamatosan...
Április végéig tartó, a felsőoktatás átfogó kérdéseit érintő egyeztetés-sorozatban állapodott meg az emberi erőforrások...
2013-ban egységesen 240...
Az emberi erőforrások minisztere csak a 2014-es felvételi eljárásban állapíthat meg 240 pontnál magasabb minimumot a felsőoktatásba jelentkezőknél - tájékoztatta az Emberi Erőforrások...Csak az egyetemek...
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter közölte, a kormányzat azt szeretné, ha csak a felsőoktatási intézmények kapacitása szabna határt a felvehetők létszámának. A tárcavezető csütörtökön...Az LMP nem látja, miből...
Az LMP félsikernek tartja a felsőoktatás átalakításáról szóló szerdai kormányzati bejelentést. Osztolykán Ágnes sikerként könyvelte el, hogy legalább 55 ezer diák részesül jövőre állami...Legalább 55 ezer ingyenes...
A felsőfokú oktatásban az állam által finanszírozott felvehető hallgatók száma 2013-ban nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz...
Balog szerint a HÖOK-ot csak a szájkarate érdekelte - FRISSÍTVE
Performansz, balhé, szájkarate - ezekkel a szavakkal emlékezett Balog Zoltán a diákokkal tartott keddi találkozóra. A kormány szerdán dönt a pedagógusképzés plusz ösztöndíjairól. A kormány mai, szerdai ülésén foglalkozik a felsőoktatással, egy nappal azután, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere találkozott a hallgatók képviselőivel. A tárcavezető a félbeszakadt keddi egyeztetésről a 180 percben azt mondta, azt nem nevezné tárgyalásnak, ahogy a diákok képviselői sem. A miniszter szerint partnerei kikérték maguknak, hogy tárgyalás lenne az összejövetel. „Azért...
Harminc magyar egyetemista kapott Huawei-ösztöndíjat
Harminc magyar egyetemista vehette át kedden Budapesten ünnepélyes keretek között a "Huawei - A Holnap Innovatív Vezetői" ösztöndíjat. Az ösztöndíjakat Gavin Dai, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója és Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára nyújtotta át a magyar egyetemi hallgatóknak. Gavin Dai az ünnepélyes díjátadón elmondta: a kínai informatikai vállalat a magyarországi üzleti terjeszkedés mellett társadalmi felelősségvállalási stratégiája keretében elkötelezte magát a szakemberképzés támogatása mellett...Januártól 7,75 százalék a Diákhitel1 kamata
A szabad felhasználású Diákhitel1 kamata 2013. január-június között 0,25 százalékponttal 7,75 százalékra csökken, az állami kamattámogatás mellett folyósított Diákhitel2 kamata továbbra is 2,00 százalék - mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója a cég keddi budapesti tájékoztatóján. Az elmúlt 12 év legalacsonyabb kamata a következetes finanszírozási politikának és a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhető - közölte a vezérigazgató. A 7,75 százalékos kamat összetevői: a kibocsátott kötvények kamata 5,59 százalék, a kockázati prémium 1,43 százalék, a...A rovat további témái
- Megszakadt a tárgyalás Balog és a hallgatók között
- Szerdán kezdődő diáksztrájkot szeretnének a tüntetők
- Döntött a parlament a keretszámok eltörléséről
- A HÖOK még értetlenkedik Orbán bejelentése kapcsán
- Orbán: azoknak, akik elérik a 240 pontos bekerülési határt, ingyenes marad a felsőoktatás - VIDEÓ
- Orbán: pár nap és megoldódik a felsőoktatási reform ügye
« Előző
540 | 567 | 594 | 621 | 648 | 675 | 702 | 729 | 756 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Itt a szaharai por, saras eső hullhat
- Szakvezetéssel járhatjuk be pénteken...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Megkezdték a választási értesítők...
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Megmenekül a Belvárosi templom,...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Hatvan éve nyílt meg a Török presszó,...
- Tour de Hongrie: a királyetap...

