Összevert egy banda egy férfit Dunaszekcsőn
Három férfi és egy nő támadt rá egy másik férfira Dunaszekcsőn. A mohácsi nyomozók csütörtökön gyanúsítottként hallgattak ki három dunaszekcsői férfit és egy nőt. A gyanú szerint a 45, 42 és 23 éves férfiak, valamint a 42 éves nő aznap délután Dunaszekcsőn, a Szabadság téren szóváltásba keveredtek egy férfival. A vita odáig fajult, hogy a három férfi többször megütötte és megrugdosta a sértettet, illetve a pólóját is letépték róla, a nő pedig több alkalommal leköpte a bántalmazott férfit. A sértett - aki az eset során könnyebben megsérült - ezután az...
51 voks elég volt a polgámesteri poszthoz Sárokon
Henke Smilja független jelöltet választották polgármesternek a Baranya megyei Sárokon vasárnap. A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információk szerint a győztes 51, míg szintén független vetélytársai közül Uszléber Jánosné 15, Fischer-Kondricz Zsuzsanna 8, Kovács László 4 érvényes szavazatot kapott.A Villánytól keletre, a horvát határszélen fekvő zsákfalu 97 választásra jogosult polgára közül 78 élt a szavazati jogával.Az időközi választára azért volt szükség, mert a korábbi településvezető, a posztért újra indult Fischer-Kondricz Zsuzsanna lemondott...
Újmohácson is tartóztattak fel migránsokat szerdán
A szolgálatot teljesítő rendőrök szerdán a 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 660 határsértőt tartóztattak fel és 170 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben - számot be a police.hu. Az országos határrendészeti összesítő alapján Bács-Kiskun megyei határszakaszon a rendőrök 28 esetben összesen 159 határsértőt tartóztattak fel Bácsbokod, Balotaszállás, Bátmonostor, Gara, Hercegszántó, Hercegszántó-Hóduna, Katymár, Kunbaja, Lajosmizse, Mátételke, Mélykút, Tompa, Vaskút területén. Csongrád-Csanád megyében a...
Ismét törököket fogtak a...
A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások kedden 3 óra 25 perckor Hercegszántó térségében 15 külföldit...
Négyen is polgármesterek...
Időközi polgármester-választást tartanak a falu korábbi vezetőjének lemondása miatt a Baranya megyei Sárokon vasárnap. ...
Kamionnal ütközött egy...
Bóly külterületén, a vasúti átjáró után, Töttös felé egy üres nyerges vontató és egy kisbusz frontálisan ütköztek kedden....
Dunafalván is fogtak el...
A szolgálatot teljesítő rendőrök hétfőn országszerte összesen 776 illegális migránssal szemben intézkedtek. A...
Újra birtokba vehették a...
Lezárult tavaly két kiemelkedő jelentőségű természetvédelmi terület, a dávodi Földvári-tó és a Karapancsai erdei-tavak...
Törököket kaptak el a...
A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások pénteken 11 óra 15 perckor Hercegszántó térségében 13 külföldit...
Mentőhelikopter érkezett a lánycsóki baleset sérültjéhez
Egy motorkerékpár és egy személyautó karambolozott az 57-es főúton, Lánycsók közelében pénteken délelőtt. A karambolban a motoros megsérült, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett. A műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Lakhatatlanná vált a kigyulladt dunaszekcsői ház
Amint arról hírt adtunk, tűz keletkezett egy dunaszekcsői családi házban hétfőn délután. A tüzet elektromos zárlat okozhatta. A ház egy kis helyisége, valamint a tetőszerkezet háromnegyede égett. Az esethez a mohácsi és véméndi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik három sugárral eloltották a lángokat. A ház lakhatatlanná vált, ezért az ott lakó rokonokhoz költözött. Személyi sérülés nem történt.
Lángoló dunaszekcsői házat oltanak a tűzoltók
A tűzoltók a Zrínyi utcában oltják a lángokat. Egy dunaszekcsői családi ház tetőszerkezete és födéme gyulladt ki és részben be is szakadt a Zrínyi utcában. A tüzet a mohácsi és véméndi hivatásos tűzoltók három vízsugárral már körülhatárolták.
Letért az útról, oldalára...
Szántóföldre hajtva az oldalára borult egy kisteherautó Babarc közelében, az 57-es úton, szombat hajnalban. ...
Harminckét migránst...
A Bács-Kiskun megyei egyenruhások Hercegszántó térségében pénteken 23 órakor 32, szombaton 2 óra 20 perckor Csikériánál...
Megfúrtak egy vezetéket,...
Lánycsók külterületén, az 57-es út mellett munkálatok közben belefúrtak egy gázvezetékbe hétfőn. A mohácsi hivatásos...
Dávodnál is elfogtak egy...
A migránsok jogellenesen jutottak be az országba. A Bács-Kiskun megyei egyenruhások május 16-án 22 óra 20 perc és 2022....
Dávodnál is feltartóztattak...
A Bács-Kiskun megyei rendőrök Madaras, Hercegszántó, Katymár, Dávod és Kelebia térségében tartóztattak fel migránsokat,...
Emlékhelyek...
Az Én emlékhelyem címmel videós pályázatot indított a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a 17 nemzeti és 55 történelmi emlékhely...
Törököket fogtak a Mohácsi-szigeten a határvédők vasárnap reggel
A csoport tagjai jogellenesen jutottak át az országhatáron. A Bács-Kiskun megyei egyenruhások vasárnap 6 órakor Hercegszántó térségében 24 külföldit tartóztattak fel. A magukat török állampolgárnak valló migránsok jogellenesen jutottak be Magyarország területére. A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
Tizennyolc migránst fogtak el a Mohácsi-szigeten, Dávodnál
A határsértőket feltartóztatták és visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz a rendőrök. A Bács-Kiskun megyében szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. április 22-én 10 órakor 18 külföldit tartóztattak fel Dávod térségében. A migránsok szír állampolgárnak vallották magukat, és jogellenesen jutottak be az ország területére.A határsértők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik őket az ideiglenes biztonsági...
Emmausz-járás: idén újra benépesülhetnek a bararanyai pincék húsvéthétfőn
Bólyban több mint száz esztendeje őrzik a német népszokást, a húsvéthétfői Emmausz-járást, de megyeszerte egyre több helyen, így többek között a mohácsi szőlőhegyen is benépesülnek a pincék ezen a napon. Az elmúlt két esztendőben a járvány miatt elmaradt a hangos dínomdánom, idén viszont már ismét lesznek szervezett programok is. 2011-óta a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén is szereplő bólyi Emmausz-járás több mint százéves, eredendően bólyi német népszokás. Az évszázados hagyomány mozzanatait követve a szőlősgazdák és a bólyi családok rokonaikkal és vendégeikkel...
« Előző
84 | 105 | 126 | 147 | 168 | 189 | 210 | 231 | 252 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szerdán már nem lesz ónos eső, jön az...
- Megmenekül a Belvárosi templom,...
- Látogatási tilalmat rendeltek el a...
- Tizenkilencedszer rendezik meg a...
- Már hárommiliárd palackot, üveget...
- Orbán Viktor: ha a Tisza nyer, a...
- Hatvan éve nyílt meg a Török presszó,...
- Így tartanak nyitva télen a nemzeti...
- Frissen végzett, újonc tűzoltók...
- Lopni akart egy férfi Pécsett, nem...

