Orbán Viktor: szeretném megérni, hogy olimpiát rendezünk, s vb-döntőt játszunk

Orbán Viktor: szeretném megérni, hogy olimpiát rendezünk, s vb-döntőt játszunk A kormány azért minősítette stratégiai ágazattá a sportot, mert felismerte pótolhatatlan szerepét, vagyis azt, hogy eszmények, kemény munka, hősök és áldozatvállalás nélkül a modern élet "eliszaposodik" - mondta Orbán Viktor a Nemzeti Sportnak adott év végi interjújában. A miniszterelnök beszélt arról is, szeretné megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez, a magyar labdarúgó-válogatott pedig világbajnoki döntőt játszik.    A kormányfőt a csütörtökön megjelent, "Vissza a csúcsra!" című interjúban először a koronavírus elleni védőoltásról kérdezték,...

Nézze meg, milyen idővel búcsúzik az esztendő

Nézze meg, milyen idővel búcsúzik az esztendő Csütörtökön jobbára erősen felhős, illetve borult időre számíthatunk, majd a Dunántúlon a délutáni óráktól egyre több helyen felszakadozik a felhőzet, és estétől foltokban köd képződhet.    Nyugaton, északnyugaton nem valószínű csapadék, másutt még többfelé előfordul eső, zápor. A nagyobb mennyiségű csapadék a Tiszántúlon hullhat. Északkeleten a hegyekben néhol havas eső, hó is lehet. Az északnyugati szelet helyenként élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 3 és 9 fok...

Idén csaknem mindenféle tűzijáték tilos

Idén csaknem mindenféle tűzijáték tilos A járvány elleni védekezés miatt az idei szilveszteren tilos a közterületi tűzijáték és magánterületen is csak az alacsony kockázatú, 1-es és 2-es kategóriába tartozó eszközök használhatók - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szerdán az MTI-t.   Mukics Dániel közölte: ez azt is jelenti, hogy a megszokott szilveszteri pirotechnikai termékek nem is érhetők el a kereskedelemben. A tűzijátékokat négy osztályba sorolják. Az elsőbe tartozók olyan, akár lakáson belül is használható játékos eszközök, mint például a tortatűzijáték, amelyek...

Újabb vakcinaszállítmány...

Megérkezett Magyarországra a koronavírus elleni német-amerikai vakcina második, 70 ezer oltóanyagot tartalmazó szállítmánya szerdán kora reggel - hangzott el az m1 aktuális csatorna...

Januártól nemzeti színű...

A vásárlók és az ágazati szereplők pozitív visszajelzései alapján az Agrárminisztérium január 1-jétől újabb termékköröknél teszi kötelezővé a származási információk jelölését, a jövőben...

Szerdán ismét szükségünk...

Éjszaka dél felől mindenütt beborul, és éjfél után egyre több helyen várható eső, zápor.    Szerda estig a Tiszántúlon valószínű a legtöbb, az Alpokalján a legkevesebb...

Szlávik: jók a...

Jók a tapasztalatok a koronavírus elleni oltóanyaggal, és biztató az is, hogy csökken az új fertőzöttek száma - foglalta össze a járványügyi helyzetet a Dél-pesti Centrumkórház Országos...

Csütörtök estig lehet...

Csütörtökön 20 óráig van lehetőségük online időpontot foglalni az óvodai és általános iskolai dolgozóknak az iskolakezdés előtti, január eleji gyorstesztelésekre - közölte a...

Több százmilliót fizet...

Több mint 700 millió forintot ajánl fel, akár jótékonysági célra, kgfb-s ügyfeleinek a Groupama Biztosító, amely azzal indokolta a gesztust, hogy a koronavírus-járványban csökkent az...

Íme, ezek az adóügyi könnyítések jönnek jövőre

Íme, ezek az adóügyi könnyítések jönnek jövőre A 2021-ben hatályba lépő adóügyi könnyítések szinte mindenkit érintenek - jelentette ki Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.    Kiemelte, hogy az újlakás-értékesítések áfa mértéke 22 százalékponttal, öt százalékra csökken, a január 1-től érvényes illetékmentességnek köszönhetően pedig másfélmillió államigazgatási ügy intézése válik ingyenessé. Az illetékmentesség a családi otthonteremtési kedvezményt igénybe vevő, gyermekes családoknak is jár, akár új, akár használt lakást vásárolnak. A pálinka bérfőzetése és magánfőzése évi 86 liter...

Jelentős könnyítést kapnak a táppénzen lévők

Jelentős könnyítést kapnak a táppénzen lévők Óriási könnyítést jelent a veszélyhelyzet alatt fennálló keresőképtelenség igazolásában, hogy a szükséges dokumentumok e-mailben is továbbíthatók - közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő  a Facebook-oldalán.     Kiemelte: a Magyar Közlöny december 24-i számában jelent meg az a kormányrendelet, amely 2021. február 8-ig lehetővé teszi, hogy a keresőképtelenség igazolását - vagyis a táppénzhez szükséges papírt - az orvos elektronikus úton, e-mailben is továbbíthassa a beteg részére. Az orvosi igazolást pedig a beteg is elektronikus úton továbbíthatja a...

Kedden csaknem kitavaszodik, olyan meleg lesz

Kedden csaknem kitavaszodik, olyan meleg lesz Kedden az ország délkeleti felén általában gyengén felhős, napos időre lehet számítani, a nyugati és északi megyékben közepesen és erősen felhős területek, illetve időszakok is lesznek.    Reggel, kora délelőtt főleg Szabolcsban eshet még több helyen az eső, de ott is megszűnik a csapadék. A délutáni, esti órákban a Dunántúlon, illetve az Északi-középhegység térségében fordulhat elő helyenként kisebb zápor. A déli szél megerősödik, több helyen viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul.   A legmagasabb nappali...

Több mint ezer oltás után...

Több mint ezer oltás után nincs mellékhatása a vakcinának A kormány az első körben hazánkba érkezett öt és félezres mennyiség sokszorosát, 17,5 millió adag vakcinát rendelt meg a...

Szilveszterkor térhet...

Szilveszterkor térhet vissza a havazás, addig pedig enyhe, szeles idő várható Szeles, de enyhe idővel kezdődik a hét, többfelé 10 foknál is melegebb lesz. Az év utolsó napjaiban borús, csapadékos idő...

Befutottak a hatos lottó...

Befutottak a hatos lottó friss és ropogós nyerőszámai A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 52. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:...

Hullámvasútra került az...

Hullámvasútra került az ingatlanpiac az idei évben Hullámvasútra került 2020-ban a lakáspiac: a január-február még erősen indult, de a koronavírus magyarországi megjelenése...

Minden eddiginél több pénz...

Minden eddiginél több pénz jut családtámogatásra 2021-ben Jövőre 2010-hez képest több mint két és félszeresére, 960 milliárd forintról 2600 milliárd forintra nő a családok támogatására...

Figyelem! Fontos...

Figyelem! Fontos biztosítási határidők jönnek December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél, és a nyugdíjbiztosításoknál is fontos határnap -...

Talán megnyugodhatunk: jobban van a megkéselt hős rendőr

Talán megnyugodhatunk: jobban van a megkéselt hős rendőr Elhagyhatta az intenzív osztályt az a rendőr, akire késsel támadott egy férfi csütörtökön Újpesten - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában szombat délután.Az M1-nek Wikonkál Norbert, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ főigazgatója azt mondta: a 26 éves rendőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, életmentő beavatkozásokat kellett végrehajtani. A "szerencsén és az ellátást végző orvosokon múlt az élete" - fogalmazott a főigazgató. Megjegyezte, ha egy nagyobb eret ért volna szúrás, a férfi hamar elvérezhetett volna, és mire kórházba kerül, már nem...

Nyakunkon a hideg: vigyázzunk, nehogy megfázzunk!

Nyakunkon a hideg: vigyázzunk, nehogy megfázzunk! Éjjel jobbára derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Reggelig csapadék nem valószínű.     Vasárnap főleg az ország északi felén hosszabb-rövidebb napsütés is várható, de napközben dél felől növekszik, vastagszik a felhőzet. A délutáni, esti óráktól több helyen számítani lehet csapadékra: a Dunántúlon és az Északi-középhegységben főleg hószállingózásra, havas esőre, délkeleten, keleten inkább gyenge esőre. A helyenként erős északi szél délutántól mindenütt mérséklődik. Vasárnap a keleti, délkeleti szelet kísérik több helyütt élénk, néhol erős lökések. A...

Még nincs túl a nehezén a csütörtökön megkéselt rendőr

Még nincs túl a nehezén a csütörtökön megkéselt rendőr A csütörtökön megkéselt rendőr állapota stabil, de még "nincs túl a nehezén"; a 26 éves férfit pénteken este ébresztették fel az altatásból - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat reggeli Híradójában a Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatására hivatkozva.     Azt is elmondták, hogy a rendőr járőrtársát, a 23 éves őrmesternőt már kiengedték a kórházból. Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta: a rendőrségre csütörtök reggel 6 óra 37 perckor több bejelentés érkezett egy hangoskodó...