Három nap alatt 1845 szociális intézménybe jut el a vakcina
2021. január 30. szombat 16:44

Országosan 1845 szociális intézménybe jut el a koronavírus elleni vakcina a következő három napban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára Budapesten, a II. kerületi Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthonban pénteken, ahol reggel elkezdődött az intézmény gondozottjainak és dolgozóinak beoltása.
Fülöp Attila hozzátette: az oltóanyag idősotthonokba, fogyatékos otthonokba, pszichiátriai- és szenvedélybeteg-otthonokba jut el, és az előzetes jelentkezések alapján 60 ezer embert fognak beoltani vele.
Eddig ezekben az intézményekben a védőeszközt alapvetően a maszk, az overáll jelentette, most viszont a leghatékonyabb védelem, a vakcina érkezik - mondta.
Megfogalmazása szerint a vakcina beadása a bentlakók, a dolgozók és a hozzátartozók számára is biztonságot és megnyugvást fog jelenteni.
Az államtitkár kiemelte: a kormányhivatalok biztosítják, hogy minden intézménybe eljusson a vakcina, ahova kérték. Több mint 220 telephelyre már csütörtökön megérkezett az oltóanyag, a fennmaradó intézményekbe pedig a következő három napban juttatják el - fűzte hozzá.
Nagy Viktor, a katolikus fenntartású intézmény vezetője arról beszélt, hogy lakóik 97 százaléka igényelte a vakcinát. Közlése szerint a koronavírus-járvány kezdetétől nagy hangsúlyt helyeztek a tájékoztatásra. Olyan felvilágosító kampányokat tartottak, amelyek elősegítették az ellátottak hozzájutását a "megfelelő és reális" információkhoz - jelezte.
Az intézményvezető beszámolt arról is, hogy az otthon lakói részéről hatalmas várakozás övezte az oltóanyag érkezését, egyebek mellett a látogatási tilalom feloldását remélik tőle.
Képünkön: A Semmelweis Egyetem hallgatói az oltócsoportok indulása előtt a Budapest Főváros Kormányhivatalánál, a XIII. kerületi Teve utcában 2021. január 29-én.
MTI - Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Több mint tizennyolcezren...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Még nem igazi - kinyitott a mohácsi...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...

