Egyre hidegebbre fordul, hózáporok is lehetnek
Éjszaka általában kevés lesz a felhő, de a keleti és az északnyugati országrészben erősebben felhős körzetek is lesznek. Legfeljebb helyenként alakulhat ki hózápor. Holnap keleten, északkeleten felhős idő lesz a jellemző, ott szórványosan várható havazás, másutt a felhőátvonulások mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, néhol hózápor lehet. Az északnyugati, északi szél erős, ma a Dunántúlon sok helyen viharos lesz, főként az Észak-Dunántúlon hófúvás is kialakulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -8 fok között valószínű, de a derült, havas,...
Elértük a járvány csúcsát, immár leszállóágban van
Müller Cecília országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatója elmondta: a járvány csúcsát már elértük, jelenleg a járvány leszálló ágban van. 1778 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 342 237 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.Elhunyt 94 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 648 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 197 936 fő, az aktív fertőzöttek száma 133 653 főre csökkent. 4980...
Férfi álnévvel zsarolta barátnőjét egy asszony
Hamis internetes profillal, gyilkossággal fenyegetőzve zsarolt ki közel másfél millió forintot barátnőjétől egy zalai asszony - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Pirger Csaba tájékoztatása szerint a 32 éves zajki nő Németh Róbert néven hozott létre egy közösségi oldalon álprofilt, amivel kapcsolatot kezdeményezett a barátnőjével. Azt állította, hogy a férfi az egyik ismerősének a testvére. A Németh Róbert nevében üzeneteket író asszony "saját szórakoztatására" eleinte azt a látszatot keltette, mintha a...
Gulyás Gergely: az a...
Nem Magyarország szidta az Európai Unió lassú vakcinabeszerzését, Németországtól Finnországig sokan kritizálták az EU lassú...
Már Bács-Kiskun megyében is...
Újabb területen, Bács-Kiskun megyében is igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett kerekegyházi...Szlávik: egyre többen...
Egyre többen szeretnék beoltatni magukat - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. ...Az EB lassú...
Az Európai Bizottság (EB) "botrányosan" lassú vakcinabeszerzése miatt nem lehet feloldani a korlátozásokat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egy más témában...Három magyar sportolónő,...
Keleti Ágnes 100 éves lett. Ezen alkalomból összeszedtük a legcsodálatosabb magyar sportolónőket, akik példával szolgálhatnak...
Középiskolásoknak hirdet...
Magyarországi és külhoni magyar diákok jelentkezését várja január 31-ig a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja. Az MTI-hez eljuttatott...Hóesés jöhet éjjel, de az ónos eső sem kizárt
Éjjel észak felől csaknem mindenütt beborul az ég. Több helyen várható havazás, hózápor, délen, délnyugaton elvétve havas eső, ónos eső sem kizárt. Csütörtökön egyre többfelé vékonyodik, szakadozik a felhőtakaró, de főként az északkeleti megyék fölé még érkezhet vastagabb felhőzet is. Napközben egyre kevesebb helyen, főként a keleti megyékben várható havazás, hózápor. Csütörtökön az ország nagy részén erős, a Dunántúlon sok helyütt viharos lesz az északnyugati szél, csupán az északkeleti tájakon maradhat mérsékelt a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet...
Három magyar beteg mintájában azonosították az angliai vírusvariánst
Az országos tisztifőorvos, Müller Cecília bejelentette, hogy kedden három magyarországi beteg mintájában azonosították azt az angliai vírusvariánst, amelyet már a környező országokban is azonosítottak, így nyilvánvaló volt, hogy az Magyarországot sem kerüli el. Jelezte, hogy ez a variáns rendkívül gyorsan terjed, megbetegítő képessége 50-70 százalékkal nagyobb, mint az eredeti koronavírusé, ugyanakkor a vakcinagyártók jelentős része állítja, hogy oltóanyagaik hatékonyak az új mutánssal szemben. Mi is ebben bízunk - jegyezte meg. A vírusmutációt Kiss Zoltán, a Nemzeti...
Müller Cecília is megkapta a vírus elleni vakcinát
Szerdán az országos tisztifőorvos is megkapta a védőoltást. Müller Cecíliának Bedros J. Róbert, az országos kórházfőparancsnok helyettese, főigazgató adta be a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját Budapesten, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban. Müller Cecília a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján azt kérte az egészségügyi dolgozóktól, hogy jelentkezzenek és oltassák be magukat, mert - mint mondta - szeretnének "továbblépni az oltási sorban".
A hétvégén folytatódik az...
A hétvégén folytatódik a koronavírus elleni oltás az idősotthonokban, ezen intézmények újabb 3600 lakója és dolgozója szerezhet védettséget a Moderna napokban érkezett szállítmányának...Ilyen az, ha szembe jön egy...
A közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatott 44 éves kamionsofőr tagadta a bűncselekmény elkövetését. Életveszélyes szituációt teremtett...Újabb alagutat találtak a...
Újabb alagutat találtak a rendőrök a szerb-magyar határ alatt Ásotthalom térségében - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t szerdán. ...Viharos széllel érkezik...
Estétől északnyugat, észak felől egyre többfelé alakul ki havazás, az északnyugati, nyugati megyékben helyenként havas eső,...
Nem változnak az érettségi...
Az érettségi vizsgákig még csaknem négy hónap van hátra, de a kormány nem tervez változtatni az érettségi szabályain és időpontján sem - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának...Több mint egy hétig fogva...
Elfogott a rendőrség egy férfit és egy nőt, aki több mint egy hétig fogva tartotta és bántalmazta két lakótársát decemberben Budapesten, miután tudomást szereztek egyikőjük nyolcmillió...Jóval ezer alatt maradt a napi új fertőzöttek száma Magyarországon - Végre!
Meghalt 128, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 696 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden. Baranyában 67 új fertőzöttet azonosítottak. A kormányzati portálon azt írták: 344 352-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 10 853-ra emelkedett. A gyógyultak száma 209 852, az aktív fertőzötteké 123 647. Kórházban 5005 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 356-an vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 25 532-en vannak, a mintavételek száma 2 860 814-re nőtt. Kiemelték:...
Vigyázat, nagyon csúszhat: ónos eső is eshet
Holnap reggelig délen, illetve a Tiszántúlon még többnyire erősen felhős lesz az ég, de ott is egyre kevesebb helyen valószínű hószállingózás, kisebb havazás. Északon, északnyugaton általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, csak helyenként fordulhatnak elő pára-, illetve ködfoltok. Kedden délelőtt a Tiszántúlon még erősen felhős lesz az ég, másutt néhány órára kisüt a nap. A délutáni óráktól északnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére mindenütt erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Reggel még a keleti határ közelében lehet gyenge...
Kiadvány jelent meg nemzeti kincsünkról, a kuvaszról
Nemzeti kincsünk a kuvasz címmel jelent meg könyv a hungarikum bizottság támogatásával; ebből az alkalomból beszélt a magyar kutyafajták népszerűsítésének támogatásáról a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos hétfőn sajtótájékoztatón. V. Németh Zsolt leszögezte, hogy az agrárminisztérium többféle módon is támogatja a magyar kutyafajták egyedszámának bővülését: több tízmillió forintos forrást biztosítanak például DNS-alapú vizsgálatokra és a népszerűsítő programokra is. Hozzátette, hogy a hungarikum bizottság pályázata lehetőséget ad...
A rovat további témái
- Ameddig és ahol csak lehet, nyitva maradnak az általános iskolák és az óvodák
- Szibériai hideg érkezik: kemény mínuszok és havazás is lesz az előttünk álló héten
- Befutottak a hatos lottó friss és ropogós nyerőszámai
- Megölte élettársa lányát egy 87 éves férfi
- Egyre többen vesznek vasúti bérletet az applikációban
- Sorra érkeztek a beruházások Magyarországra 2020-ban is
« Előző
7317 | 7344 | 7371 | 7398 | 7425 | 7452 | 7479 | 7506 | 7533 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Több mint tizennyolcezren...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Szerencsekoncert Mohácson: Mága...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Harmincöt éve özönlötték el Mohácsot...
- Még nem igazi - kinyitott a mohácsi...

