Parlamenti vizsgálóbizottság is kutathat Schmitt dolgozatában
A Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-ben írt kisdoktori disszertációjának keletkezésével, illetve az államfő ügyben tett nyilatkozataival kapcsolatban - jelentette be Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.Hozzátette: elképzeléseik szerint a parlamenti vizsgálóbizottság a Semmelweis Egyetem szerdán felállt öttagú tényfeltáró bizottságával együttműködve végezhetné a munkáját. Az ellenzéki politikus leszögezte: a köztársasági elnöknek az ügyben tett nyilatkozatai...Czomba szerint nincs kétség: nőtt a foglalkoztatottak száma és pont
A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi foglalkoztatási gyorsjelentéséből nem nehéz kiolvasni, hogy a felmérés idején 3 millió 870 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma Magyarországon, ami 42 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában. Czomba Sándor csütörtöki közleményében ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke szerint a foglalkoztatási államtitkár vitatja, hogy csupán a kormány trükkös...Bayer Zsolt szerint is ciki a Schmitt-ügy
A Fidesz-alapító publicista a „hírhedt ötös számú párttagkönyvével" sem ért egyet a kormány minden döntésével. Bayer Zsolt a Heti Válasznak azt mondta: a minapi békemenetet azért kezdeményezte, mert - noha a kormány bizonyos döntéseinek értelmét maga is képtelen felfogni - túlzásnak érezte a kormányellenes nemzetközi hisztériát. A publicista, noha továbbra is EU-ellenes, a Jobbiktól elhatárolódik. A radikális párt „millió olyan dolgot mond és cselekszik", ami még az ő habitusával sem fér össze. Szerinte „a józan jobbikosoknak is érdemes elgondolkodniuk:...
A rendvédelmisek minden...
Február végéig írásban kell nyilatkozniuk a rendvédelmiseknek, hogy hozzájárulnak-e életvitelük kifogástalanságának ellenőrzéséhez. Az új jogszabály értelmében a Nemzeti Védelmi Szolgálat...Iskolaigazgatóknak mondanak...
Márciusban megszűnik annak a kétszáztíz igazgatónak a megbízatása, akik a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerülő középiskolákat vezetik, helyükre új pályázatot írnak ki. Most...Viszonozza-e a vendéglátást...
Gyurcsány Ferenc, ha nem is álruhában, mint Mátyás király, de a nép közé ment és három napra beköltözött egy miskolci...
Hogy jobb legyen az...
Az alaptörvény módosítását javasolja az MSZP annak érdekében, hogy a parlament orvosolja azokat a jogi aggályokat, amelyeket az Európai Bizottság megfogalmazott - tudatta Mesterházy...Öttagú bizottság vizsgálja...
Egy öt tagból álló tényfeltáró bizottság készít jelentést március 28-ig a Semmelweis Egyetemnek Schmitt Pál köztársasági elnök...
Gyurcsány szerint pártja a...
Három hónappal a Demokratikus Koalíció (DK) megalakulása után egyes felmérések szerint a párt a parlamentbe való bejutás küszöbén áll - mondta Gyurcsány Ferenc szerdán miskolci...Dizájner drog okozta egy fiatal halálát
Egy fiatal férfi meghalt, egy másik életveszélyes, egy harmadik pedig könnyű mérgezéssel került kórházba szerda hajnalban, miután egy debreceni lakáson a GHB, más néven Gina tudatmódosító szerből fogyasztottak - mondta el Pápai György, a regionális mentőszolgálat vezetője az MTI-nek. A huszonéves fiatalokkal volt egy negyedik társuk is, ő beszélt az esetről a mentőknek. A halálos mérgezés pontos okát a toxikológiai vizsgálatok fogják kideríteni. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata későbbre ígért tájékoztatást.Olcsóbb lett a gázolaj, változatlan a benzin ára
Csökkentette bruttó öt forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol. A 95-ös benziné nem változott. A csökkentéssel a gázolaj átlagára 444 forintra mérséklődött, a benziné 426-428 forint maradt. A Mol egy hete bruttó négy és hat forinttal emelte a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. Az üzemanyagok az újév első napján a 2 százalékpontos áfa-emelés miatt drágultak: a forgalmi adó 25-ről 27-százalékra növelése 6, illetve 7 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj átlagárát a számítások szerint. Tavaly január...Sztankay Istvánt választották a nemzet színészének
Sztankay István színművészt választották meg kedden a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Garas Dezső helyére - közölte a Nemzeti Színház az MTI-vel. A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, ahol a Nemzet Színésze címet viselő művészek döntöttek arról, hogy a december 30-án elhunyt Garas Dezső helyére Sztankay István kerül a testületbe. A Nemzet Színésze és a Nemzet Színésznője címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás...
Idén 132 milliárd forint...
Idén 132,2 milliárd forint áll rendelkezésre a most induló közfoglalkoztatási programokra, amelyek keretében a résztvevőknek kizárólag 6, illetve 8 órás munkalehetőséget biztosítanak, a 4...Orbán Viktor videóüzenetben...
Videoüzenetben mondott köszönetet a miniszterelnök a Békemenet Magyarországért nevű szombati megmozdulás résztvevőinek. Orbán...
Gyurcsány három napra egy...
Gyurcsány Ferenc Miskolcra, az avasi városrész egy panellakásába költözött, három napra - írta az Észak-Magyarország kedden. A...
Frakcióvezető-választás: a...
Az LMP középtávú stratégiájáról, ezen belül az esetleges szövetségkötésekről is dönt a párt hétvégi kongresszusa. Az esemény...
Erősödött a forint:...
Az euróövezettel általában, illetve Magyarországgal szemben külön is javuló befektetői bizalomnak köszönhetően erősödött a forint hétfőn, az euró jegyzése 300 forint alá esett. Délután...MSZP: a vidékiek a szenvedő...
Az MSZP szerint leginkább a vidéki emberek az elszenvedői a kormányváltás óta eltelt szűk két évnek. Gúr Nándor, a szocialista...
Giró-Szász: a tüntetés nyomatékot ad a mondanivalónknak
A kormányszóvivő szerint a szombati Békemenet Magyarországért elnevezésű megmozdulás "haszna" az, hogy nyomatékot ad a kormány mondandójának - jelentette ki Giró-Szász András az MTV Ma reggel című műsorában hétfőn. A kormányszóvivő hangsúlyozta: nem akar semmilyen számháborúba belemenni, de a légi fotók és Budapest köztereinek ismerete világossá teszik a "nagyon nagy arányú különbségeket" a kormányt támogató és a kormány politikáját kritizáló tüntetések között. A Belügyminisztérium (BM) szerint négyszázezren demonstráltak a kormány mellett szombaton Budapesten,...Hamarosan lejár a kórházak ÁNTSZ-engedélye
A Nefmi rendelettervezete szerint februártól az összesfekvőbeteg-szakellátást biztosító intézménynek és osztálynak automatikusan lejár az ÁNTSZ-engedélye. Hétfőn délig véleményezhető a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (Nefmi) legújabb, az egészségügyet alapjaiban újrarajzoló rendelettervezete, amelynek egyik eleme egy új szakmai kódrendszer. Ennek értelmében februártól az ország összes fekvőbeteg-szakellátást biztosító intézményének és osztályának automatikusan lejár az addigi ÁNTSZ-engedélye - írja hétfői cikkében a Napi Gazdaság. Az új jogszabály a napokban közzétett szakmai...Bolgár György és Bródy János is tüntetett a Klubrádióért
A szólás szabadságáért és a Klubrádióért demonstráltak néhány ezren vasárnap Budapesten, a Batthyány örökmécsesnél. A megmozdulás felszólalói úgy vélték, jelenleg Magyarországon veszélyben van a szólás- és sajtószabadság.A tüntetésen felszólalt mások mellett Bolgár György és Pikó András, a rádió műsorvezetői, Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Arató András, a Klubrádió vezérigazgatója, Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért elnöke, valamint Závada Pál író és Bródy János zenész. A felszólalások alatt a tömeg rendszeresen a demonstráció...
A rovat további témái
- Kézigránátot robbantottak az egyik budapesti utcában
- Hatalmas tömeg, köztük több száz pécsi gyűlt össze a Hősök terén
- Orbán: Túl vagyok már a Tenkes kapitányán, tudok engedni is
- A T-Mobile-nál mától kaphatók a Nokia Windows Phone alapú okostelefonok
- Orbán: létrejöhet a politikai megállapodás Barrosóval
- Riadókészültségben a rendőrség a tüntetések miatt
« Előző
22464 | 22491 | 22518 | 22545 | 22572 | 22599 | 22626 | 22653 | 22680 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- eM Soós György: „A sport nagy...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Eddig még soha át nem élt forróság...

