Iskolaigazgatóknak mondanak fel érettségi előtt
2012. január 26. csütörtök 06:50
Márciusban megszűnik annak a kétszáztíz igazgatónak a megbízatása, akik a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerülő középiskolákat vezetik, helyükre új pályázatot írnak ki.
Most zajlik az iskolák átadás-átvétele, amely komoly terhet ró az iskola gazdasági vezetésére. Jelentős adminisztrációval jár az előkészület a felvételikre, az érettségikre vagy a szakmai vizsgákra, nagyon nem szerencsés, ha ilyenkor még a vezetői megbízatások is megszűnnek, ez komoly zavarokat okozhat az iskolák működésében - mondta az Indexnek Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
A szakszervezet január 3-án megkereste Réthelyi Miklós szakminisztert, hogy vonja vissza a pályázatokat és egyeztessenek a kérdésről. Választ nem kaptak, majd január 20-án a Közoktatási Érdekegyeztető Tanács ülésén Gloviczky Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár már azt közölte, hogy kiírták a vezetői pályázatokat, amelyeket 30 napon belül kell benyújtani.
"A miniszter az új rendszer tisztasága érdekében úgy döntött, hogy a kormányhivatalok egységesen kiírják az intézményvezetői pályázatokat. Döntésével éppen azokat a többnyire politikai indíttatású támadásokat kívánta elkerülni, amelyek azt sugallják, hogy egy-egy intézményvezető megbízásának meghosszabbítása vagy visszavonása mögött a szakmai szempontokon kívül bármiféle megkérdőjelezhető szándék áll" - indokolta a döntést Glovicky Zoltán az Indexnek.
A helyettes államtitkár szerint az érettségivel és a felvételivel járó feladatok az előző évhez képest nem változtak, végrehajtásuk rutinszerűen zajlik az iskolákban, a pályáztatás ezért nem okoz majd kaotikus állapotokat.
Az iskolaigazgatók kinevezéséről eddig a képviselő-testületek vagy a megyei közgyűlések döntöttek, de most megváltozik az eljárás. A pályázatokat a kormányhivatalok bírálják el, de a hírportál úgy tudja, kikérik a tantestület, a diákönkormányzat és a szülői munkaközösség véleményét is. Az igazgató személyére a kormányhivatal tesz majd javaslatot, amelyet az intézményvezetőket kinevező miniszternek jogában áll mérlegelni, elfogadni vagy elutasítani.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- eM Soós György: „A sport nagy...
- Hárman tűntek el szombaton a Dunában
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...

