Társelnökök vezethetik a jövőben az LMP-t

Társelnökök vezethetik a jövőben az LMP-t A képviselői mandátumáról lemondott Kaufer Virág parlamenti helyének betöltéséről, egy stratégiai vitairatról, a szerkezeti átalakításról, valamint a párt idei költségvetéséről is dönt az LMP január végi, kétnapos kongresszusa. Az elképzelések között szerepel az is, hogy az LMP-t két társelnök vezesse. Vágó Gábor választmányi szóvivő az MTI érdeklődésére szerdán azt mondta, hogy a stratégiai vitairat az LMP politikai pozíciójáról, illetve a lehetséges szövetségesekhez való viszonyáról szól. A szóvivő szerint a civil szféra felé kellene nyitniuk. Az együttműködésnek sokféle formája...

A Sziget lett a legjobb fesztivál Európában

A Sziget lett Európa huszonöt legnagyobb fesztiválja közül a legjobb, a magyar Sziget kapta European Festival Awards-on a fődíjat - közölte az MTI-vel Gerendai Károly, a Sziget alapító-főszervezője csütörtökön éjjel a díjátadót követően. A díjátadó gálát, mely egyben a nemzetközi fesztiválszakma egyik legnagyobb rendezvénye, szerda késő éjjel tartották a hollandiai Groningenben. Gerendai Károly az MTI kérdésére elmondta, a díj abból a szempontból is fontos a Sziget és az ország számára, hogy "a világsajtóban megjelenő nem kifejezetten jó hírekkel szemben" megerősítik a...

Bekóstolta a HVG Schmitt Pált, az elnöki hivatal cáfol

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) a leghatározottabban visszautasítja, hogy a hvg.hu portál plágium elkövetésével gyanúsította meg az államfőt. A hvg.hu szerdán közzétett cikkében azt írta, hogy Schmitt Pál doktori disszertációjának nagy része megegyezik egy bolgár sportkutató tanulmányával. A KEH az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében felidézi, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-ben készített Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése címmel egyetemi doktori értekezést.Mint írják, "a hiánypótló munkát" történészprofesszorok bírálták, akik summa cum...

A Jobbik szerint ki kellene...

A Jobbik elnöke szerint az Európai Bizottság szerdai "ultimátumával Magyarország szuverenitását durva támadás érte". Vona Gábor hangsúlyozta: a Jobbik szerint Magyarországnak ki...

Tovább zuhant a forint az...

Gyengült a forint szerdán részben az EU-bizottság Magyarországra vonatkozó, részben pedig a Fitch euróövezeti válságrendezésre vonatkozó közleményének hatására. Az eurót szerdán délután...

Heti Válasz: Amerikából...

Bajnai Gordon a Haza és Haladás Alapítvány létrehozásával lényegében már intézményesítette azt a tényt, hogy őt fel lehet kérni egy majdani szivárványkoalíció élére. Nem is akárkik...

Toroczkai felelős a...

Toroczkai felelős a rendőrségnek még 2006-ban okozott károkért A Kúria szerdai döntése szerint Toroczkai László felelős a 2006. őszi MTV-ostrom során a rendőrségi eszközökben okozott...

Egyre többen utaznak...

Egyre többen utaznak vonattal, de Pécsett nem számottevő a változás Fellendülőben az utasforgalom a MÁV Start szerint, négy év után megfordult az utóbbi évek kedvezőtlen folyamata, és 2011-ben...

Szimpátiatüntetést tartanak...

Szimpátiatüntetést tartanak Orbán Viktor mellett Budapesti felvonulást tartanak az Orbán-kormány mellett január 21-én azok "a magyar demokraták", akik "saját...

Ma vesznek végső búcsút Garas Dezsőtől

Ma vesznek végső búcsút Garas Dezsőtől Ma búcsúztatják Garas Dezső Kossuth-díjas színművészt, a Nemzet Színészét, a Nemzeti Színház társulatának tagját a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában 14.30-kor. Garas Dezső 77 éves korában, hosszan tartó betegség után hunyt el december 30-án. A színészt a Nemzeti Színház és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium saját halottjának tekinti. A művészt Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter; Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója; Törőcsik Mari színművész és Sándor Pál filmrendező búcsúztatja.

Újra történelmi csúcson az üzemanyagárak

Emelte bruttó 10-10 forinttal a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ért el. Az emeléssel a benzin átlagára 422-424 forintra, a gázolajé pedig 443 forintra nőtt. Az elemzők szerint az e heti áremelés legfőbb oka az, hogy a forint az utóbbi időben jelentősen gyengült a dollárhoz képest. Az üzemanyagok az újév első napján a 2 százalékpontos áfa-emelés miatt drágultak: a forgalmi adó 25-ről 27-százalékra növelése 6, illetve 7 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj átlagárát a...

Budaházyt most a melegfelvonulás miatt, izgatással gyanúsítják

Budaházy Györgyöt meggyanúsították közösség elleni izgatással a 2008-as melegfelvonulással kapcsolatban - erről a gyanúsított és ügyvédje kedden sajtótájékoztatón számolt be Budapesten. Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) országgyűlési képviselő, aki ügyvédként volt jelen a VIII. kerületi rendőrkapitányság előtt tartott sajtótájékoztatón, közölte: a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) 2008-ban ismeretlen tettes ellen tett feljelentést.Mint elmondta, ügyfelét a 2008-as melegfelvonulást megelőző, a Szent Korona Rádióban elhangzott kijelentéseivel kapcsolatban gyanúsították meg most, több mint...

Harrach: az ideológiai...

Harrach: az ideológiai gyűlölet szüli a támadásokat A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint példátlan és igaztalan támadások érik Magyarországot és a magyar...

Lemondott Járai Zsigmond, a...

Lemondott Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke Lemondott tisztségéről Járai Zsigmond, a Költségvetési Tanács elnöke. Járai Zsigmond a lemondását az MTI-nek azzal indokolta,...

Dörner pályázata megfelelt...

Dörner György pályázata megfelelt a kiírás tartalmi követelményeinek - állapította meg Budapest Főváros Kormányhivatala, miután az LMP kezdeményezésére elvégezte az Új Színház vezetői...

1.734 milliárd forint az...

Az államháztartás 2011. évi pénzforgalmi hiánya - a helyi önkormányzatok nélkül - 1.734,4 milliárd forint volt, az éves eredeti előirányzat mintegy 2,5-szeresével, a törvényi módosított...

A szocik szerint Orbán...

A szocik szerint Orbán Pomádé királyként irányítja az országot Az MSZP szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a kormány bruttó 800 millió forint keretösszegű közbeszerzést írt...

Milliárdos bírságot kaphat...

Milliárdos bírságot kaphat a MÁV Milliárdos büntetéssel fenyeget több magyar és egy osztrák állami tulajdonú vasúti kargócéget egy váratlanul újjáéledt...

Hamarosan vádat emelnek Hagyóék ellen

Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és társai ügyében napokon belül vádat emel és vagyonzárolásokat jelent be az ügyészség, mivel lejár a vádelőkészítésre fordítható legfeljebb 90 napos határidő - olvasható a Magyar Nemzetben. A Fővárosi Törvényszék tárgyalja a bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés, sikkasztás, zsarolás és más bűncselekmények miatt indult eljárást. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) legkésőbb a hét második felében a Fővárosi Törvényszékre továbbítja BKV-ügy iratait. Ebben a vádhatóság Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és...

"Megszokhattuk, hogy amikor nem baloldali kormány van, itt rendre megszűnik a demokrácia"

A miniszterelnök szerint eddig egyetlen olyan érv sem hangzott el a magyar gazdaságra vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban - így az új jegybanktörvényt illetően sem -, amely miatt a parlamentnek e törvények közül bármelyiket is módosítania kellene. A kormány azonban minden véleményre, meglátásra nyitott. "Részünkről semmilyen előfeltétele nincs a tárgyalásoknak" - rögzítette Orbán Viktor az MTI-nek adott interjújában, amelyben kitért arra is, hogy válaszolt az amerikai külügyminiszter levelére. A kormányfő közölte azt is, nem lát okot kormányátalakításra. A Nemzetközi...

Kecskefejet akasztottak a soproni Fidesz-iroda ajtajára

Kecskefejet akasztottak ismeretlenek vasárnap a soproni Fidesz-iroda ajtajára - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t. Kálmán Gabriella annyit közölt: a rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben. A Fidesz soproni szervezete elítéli ezt a "barbár, primitív, vélhetően politikai indíttatású cselekedetet" - közölte az MTI-vel Abdai Géza, a párt városi elnöke. Közleményében sajnálatosnak nevezte, hogy a közéleti események egyeseket "ilyen embertelen tettekre" ösztönöznek, hozzátéve, hogy jogi lépéseket tesznek az ügyben.