Nő az influenzaszerű megbetegedések száma Baranyában, de még nincs járvány
Bár Baranya megyében továbbra is alacsony az influenza-aktivitás, fokozatosan emelkedik az influenzaszerű megbetegedések száma, és sokan szenvednek légúti betegségekben is. A legtöbb influenzaszerű megbetegedés ezen a héten is a 15-34 évesek között fordult elő.Európában terjed a vírus, de még nem indult el az influenzajárvány, egyedi esetek fordulnak elő mindhárom altípusú influenza vírus jelenlétével. A vírus jelenétét a megyében eddig nem sikerült igazolni.A járványügyi szakemberek mindazonáltal az influenza elleni védőoltás mielőbbi beadatását javasolják. Érdemes...
Túl a húszon: új kötete után regényírásba fog a mohácsi költő, Kovács József Hontalan
Huszonkettő. Eddig ennyi verseskötetet jegyez Kovács József Hontalan, s már sajtó alatt a huszonharmadik is. Aztán pedig következhet valami számára is újdonság, egy regény. A napokban mutatta be új kötetét az Ifjúsági Centrumban Kovács József Hontalan. A mohácsi költő a sorban huszonkettedik általa jegyzett könyvben ezúttal egy válogatással jelentkezett, a Canto távol lélegzeted ugyanis korábbi költeményeinek gyűjteménye. Pontosabban csak néhány szelet a múltból, vagy, ahogy talán ő mondaná, „villámlások a Fekete Síkról". Régebben íródott, a költészete iránt...
Jótékonysági délutánt szervez a Pándy Kálmán Otthon és a mohácsi női kézilabdacsapat
December 17-én, csütörtökön jótékonysági délutánt szervez a Mohácsi TE női felnőtt kézilabdacsapata a Városi Sportcsarnokban. A kezdeményezés célja, hogy a befolyt összegből a mohácsi Pándy Kálmán Szociális Otthon lakóinak sportolási lehetőségeit fejleszthessék.Mohácson több mint hatvan éve működik a Pándy Kálmán Szociális Otthon. Számtalan felújítást és bővítést követően folyamatosan fejlődött és komfortosabb lett az intézmény. 1997 januárjában adták át az új tornatermet, így azóta külön figyelmet fordíthatnak a lakók különböző prevenciós foglalkoztatásaira is. Sőt, nemcsak a...
Traffipax vasárnap Mohácson...
Vasárnap délelőtt tíz órától hat óráig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 10.00-12.00 Mohács, Liszt F. utca 13.00-14.00 Mohács-Szőlőhegy,...Jövő héttől téli pihenőn a...
A kölkedi létesítmény szerdától január negyedikéig zárva tart. A hétvégén és jövő hét elején még a szokásos nyitva tartási rend szerint látogatható a kölkedi Fehér Gólya Múzeum, ezt...Traffipax szombaton...
Szombaton délelőtt tíz órától hat óráig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 10.00-12.00 Mohács, Eszéki út 13.00-14.00...350 millióból fejlesztették...
Mintegy 350 millió forintos, európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztés valósult meg a Mohács Térségi Általános Iskola Brodarics téri intézményében - közölte a Klebelsberg...Mobilalkalmazással erősít a...
A Busójáráson mutatkozik be a Mohács-ON mobilalkalmazás, amely elsősorban a városba látogató turistáknak nyújt majd hasznos segítséget. A Mohács-Szívem csücske képviselői december 11-én,...Pécsett zárták le jogerősen...
Jogerősen elutasították a takarékszövetkezetek az állam ellenindított keresetét. Az ügyben a Pécsi Táblabíróság bírái jártak el, akiket kirendeltek a Fővárosi Ítélőtáblára. Az...„Fanyűvők" vertek tanyát a Duna menti zátonyok után már a Szabadság szigeten is
Késő ősszel készült felvételünk a Szabadság szigeten, ahol több fa törzsén a szabályos sérülés egyértelművé tette, hogy nem a télre készülő, önkényesen tüzelőt szerezni próbálókat zavartak meg és a félbehagyott munkájuk látható, hanem már ott is hódok szorgoskodnak.- A valamikor nálunk is őshonos hódok a túlzott vadászatuk miatt a XIX. század végére nem csupán hazánkból, de egész Európából gyakorlatilag eltűntek. Magyarországra 1996-ban kezdték meg a visszatelepítésüket és ennek keretében a 90-es évek végén a bédai tájegységbe hoztak négyet. Azóta a térségünkben lévő dunai...
Téli Varázs - adventi ajándékkészítő játszóház
Mohácson a Manóház Játszóház és a városi önkormányzat közös rendezésében kézműves foglalkozást tartanak december 13-án, vasárnap a Duna Irodaházban, ahova a gyerekeket és szüleiket is várják. A délelőtt 10 órakor kezdődő program keretében lesz gyöngyfűzés, gyertyaöntés, természetes anyagokból ajtó- és asztaldíszkészítés, csuhé- és tobozangyal készítés, papírhajtogatás, Luca-búzavetés, keverhetnek Luca-napi bájitalt a résztvevők, akiket további meglepetésekkel is várnak a kézműves játszóházba.Ma van az év utolsó táncháza a Duna Irodaházban
Mohácson a Poklade zenekar közreműködésével a 2015-ös év utolsó táncháza kezdődik ma, december 11-én este 8 órakor a Duna Irodaházban.A délszláv táncok kedvelői ezúttal a Zora Táncegyüttes tagjai mellet a csoport vezetője, Darazsacz István társaságában tanulhatják a lépéseket, vagy rophatják kedvükre a táncot. Képünk archív felvétel.
Traffipax pénteken Mohácson...
Pénteken délelőtt tíz órától hat óráig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Februárban minden eddiginél...
A hazánk legnagyobb látogatottságú évnyitó rendezvényét, a Busójárást, amíg pár évvel ezelőtt tízmillió forint körüli...
Advent a szigeti...
Ahogy Mohács főtere és utcái adventi díszt öltöttek, hagyományosan Újmohácson és Sárháton is kigyúltak a karácsonyi...
Közmeghallgatás Mohács...
A Mohácsi Német Önkormányzat elnöke, Hahnerné Feth Gabriella ma, december 10-én a 18,30 órára meghirdetett közmeghallgatáson ad tájékoztatást a Kossuth utcai Német Házban a 2015-ös év...Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön délelőtt tíz órától hat óráig az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.20-07.30 Mohács, Liszt F. utca 10.00-12.00...Nagyszabású könyvbemutatót...
Repity Aranka, Tompa Mihály Virágregék című könyvét mutatják be december 10-én, csütörtökön a Mohácsi Jenő Városi Könyvtárban.A délután ötkor kezdődő bemutatón a Schneider Lajos...Oklevél a szekcsőiknek az eredményes közmunkáért
A napokban Pogácsás Tibor Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára személyesen fejezte ki elismerését Faller János, Dunaszekcső polgármesterének a községben 2015-ben a közmunka terén végzett kiváló és eredményes munka miatt. A faluban végzett munkát elismerő oklevéllel díjazták, amit a Belügyminisztériumban adtak át.Dunaszekcsőn az esztendő során többek között faaprítékot készítettek a közmunkások, amivel az óvodát fűtötték, szintén a közreműködésükkel építették az Idősek Otthonában a mozgáskorlátozottak számára a rámpát korláttal,a művelődési házban a szabadtéri...
Hatodik éve a műhelyben címmel nyílt kiállítás a múzeumban
Mohácson a Kanizsai Dorottya Múzeumban Tatai Tibor grafikusművész tizenhat tanítványa alkotásait bemutató kiállítás nyílt a hétvégén. A Junior Art Alapítvány rendezte, január végéig látogatható tárlaton kiállítók: Bachesz Nikolett, Bosnyák Nóra, Bősz Richárd, Dombai Dániel, Eilingsfeld Erika, Fleischmann Soma, Gráf Vivien, Hosnyánszki András, Mausz Fanni, Nagy Zsófia, Németh Bence, Reining Vivien, Straub Alíz, Szabó Bernadett, Tatai Anna és Tatai Katalin. Képünkön: a kiállítás megnyitóján a grafikusműhely tagjainak egy csoportja.
„Kivágták a rezet" a mohácsi fúvósok egy Kaposváron rendezett régiós versenyen
A Fehérvári József Dél-Dunántúli Regionális Rézfúvós Versenyt Kaposváron rendezték, amelyen Mohácsról a Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola hét növendéke is részt vett. A 103 versenyző sorában a mohácsi fúvósok az intézmény hagyományainak megfelelően ezúttal is eredményesen szerepeltek. Hahner Róbert tanítványai egy első és négy második helyezést értek el.A zsűri tagjai voltak: Solymosi Péter trombitaművész, Barkóczy László harsona- és Szilágyi Lajos kürtművész, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanárai.A mohácsi zeneiskola résztvevői és helyezésük...
A rovat további témái
- Több mint ötmillió forinttal 172 főiskolás és egyetemista tanulmányait támogatja a város
- Traffipax szerdán Mohácson és környékén
- Gázszolgáltató-váltás: csak a mérőóra állását kell bejelenteni, más teendő nincs
- Újabb kötettel jelentkezett Kovács József Hontalan
- Traffipax kedden Mohácson és környékén
- Térségi prózamondó versenyen helyezést elért kisdiákok
« Előző
17172 | 17199 | 17226 | 17253 | 17280 | 17307 | 17334 | 17361 | 17388 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autós retró majálisra várják a...
- Így ünnepelték Mohácson az elmúlt...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- A strandok többségében május második...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Új távolsági buszjáratok indulnak...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...

