Februárban minden eddiginél több busóval és hat napig 80 programmal várjuk a vendégeket
2015. december 10. csütörtök 07:37

A hazánk legnagyobb látogatottságú évnyitó rendezvényét, a Busójárást, amíg pár évvel ezelőtt tízmillió forint körüli költségvetésből bonyolította le Mohács, a 2016. februári programokra képviselő-testületi jóváhagyással 28 milliót költ a város.
Az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Reprezentatív listájára Magyarországról elsőnek 2009-ben felvett Mohácsi Busójárásra - ami 2013-tól a Hungarikumok sorába is tartozik - 2016. február 4-től 9-ig, azaz kisfarsangtól-hamvazószerdáig a bármelyik napon ide látogatókat újra változatos programokkal várja Mohács.
A nagyszabású rendezvényre készülés a finisébe ért. Ennek részeként az összeállított program alapján fogadta el legutóbb tartott ülésén a testület a 28 milliós költségvetést, amelynek részeként a farsang hat napja alatt 34 helyszínen mintegy nyolcvan program lebonyolítása ütemezett.
Az idei 44 busócsoporttal szemben jövőre már biztos, hogy eggyel több hivatalosan is résztvevője lesz a híres farsangi forgatagnak. Az újabb, 16 fős csoport a közelmúlt busómegbeszélésén regisztrált, így a szervezők megítélése szerint várhatóan a bundás-álarcosok és a szépbusók létszáma az idei rekordnak számított 1100 helyett már meghaladja az 1200-at.
Az árusító helyek hónapokkal ezelőtt elkeltek és nincs már kiadható busó öltözéke sem a városnak, valamennyit lefoglaltak. A busócsoportok vezető már döntöttek arról is, hogy a busók tánctanítása januárban kezdődik, a foglalkozásokra a Duna Irodaházban hetenként találkoznak.
Számítva a farsangi sokadalomra, a kiemelt eseményeket LED-falon a Széchenyi- és Deák téren, a Busóudvar színpadánál és a Sokac révben is figyelemmel lehet majd kísérni. Új helyszínként februárban a Szerb templom udvarában is lesznek programok, míg a gyerekeknek játszóházat, táncházat tartanak a Kanizsai Dorottya Múzeumban.
Tekintettel arra, hogy idén már pénteken és szombaton annyian látogattak el Mohácsra, mint korábban farsangvasárnap, az említett napokon az eddiginél több busócsoport fellépését, bemutatóját is megszervezték.
Képünk a 2015. évi busóavatást örökítette meg.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az egyik szavazókörbe mindössze hat...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Így választ országgyűlési...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Összeütközöt két autó Mohács és Bár...
- Demokrácia Központot hozott létre a...
- Baranyában zárta a DK kampányát...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Halőrök összefogásával tisztult meg a...
- A mohácsi születésű rapper, Ősi...

