„Fanyűvők" vertek tanyát a Duna menti zátonyok után már a Szabadság szigeten is

Késő ősszel készült felvételünk a Szabadság szigeten, ahol több fa törzsén a szabályos sérülés egyértelművé tette, hogy nem a télre készülő, önkényesen tüzelőt szerezni próbálókat zavartak meg és a félbehagyott munkájuk látható, hanem már ott is hódok szorgoskodnak.

- A valamikor nálunk is őshonos hódok a túlzott vadászatuk miatt a XIX. század végére nem csupán hazánkból, de egész Európából gyakorlatilag eltűntek. Magyarországra 1996-ban kezdték meg a visszatelepítésüket és ennek keretében a 90-es évek végén a bédai tájegységbe hoztak négyet. Azóta a térségünkben lévő dunai zátonyok és szigetek mindegyikén megjelentek - informálta hírportálunkat Omacht Zoltán, a Duna-Dráva Nemzeti Park tájegység vezetője.

Mint elmondta, Béda-Karapancsa után elsőnek a Cigány zátonyon telepedett meg egy család, de az elmúlt évtized alatt már otthonra leltek Debrinán, a Gabriella-, a Harczi- és a Bári zátonyon, a Szúnyog szigeten, Dunafalvánál és úgy tapasztalta, a tavasz óta a Szabadság szigeten is él két család.

A szakirodalom szerint a hódok elsősorban télen a fiatal fákat döntik ki. Miután a folyó 20-30 méteres körzetén belül tevékenykednek, az életterük ekkora részén vannak veszélyben a fák. Ugyanis a növényevő rágcsálóknak - miután elfogynak a partmenti lágyszárúak - késő ősszel és télen fő táplálékuk a fák vékony ágai és rügyei, amihez csak úgy jutnak hozzá, ha kidöntik a fát.

Rendszerint a víz irányába hajló fákat „dolgozzák meg". Egy comb vastagságú fatörzset egy kifejlett hódnak nem tart még egy éjszakába sem kirágni annyira, hogy elvékonyodjon, aztán a lezuhanó fáról a vízben úszkálva már könnyen eléri a rügyeket. A hódok az ágakat tutajokba gyűjtik, így ha a folyó be is fagy, jég alatt is találnak táplálékot.

A hód védett állat, természetes ellensége a farkas és a medve, így hát kellő biztonságban, háborítatlanul élhetnek Mohács térségében a dunai zátonyokon és szigeteken.

B. M.