Verdi Requiemje csendül fel a pécsi Kodály Központban
Giuseppe Verdi Requiem című művét tűzi műsorra a Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) Kolonits Klára, Szántó Andrea, Kovácsházi István és Gábor Géza énekművészek vendégszereplésével halottak napja alkalmából, október 31-én a pécsi Kodály Központban. Az együttes MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az elhunytak emlékére tartandó koncerten Csiki Gábor vezetésével közreműködik a Magyar Állami Operaház Énekkara. A Pannon Filharmonikusokat Bogányi Tibor, a zenekar vezető karmestere dirigálja.Mint írták, a közönség a művön keresztül elmélkedhet "a halálról, életről,...
Lezárult a szavazás: olvasóink döntése alapján Bencsik Gábor kapja a Mohácsi Sport Példakép Díjat
A Mohácsi Újság.hu az MTE 1888 alapításának 130. évfordulóját köszöntő ünnepségekhez csatlakozva díjat alapított, amit annak a sportolónak szánunk, aki nemcsak a pályán,hanem azon kívül is példaképnek tekinthetnek a következő generációk. Úgy gondoltuk, a Mohácsi Sport Példakép Díj úgy kerülhet a legjobb helyre, ha megkérdezzük olvasóinkat, Önöket, hogy kit javasolnak az elismerésre. Az egy héten át tartott szavazás szombaton lezárult. A voksolás alaposan megmozgatta olvasóinkat, rendkívül sok, több ezer szavazat érkezett, amit ezúton is köszönünk.A legtöbb voks (az...
Mobilt és buszjegyeket loptak el egy dohányboltból
Vádemelést javasol a rendőrség három férfi ellen, akik egy pécsi dohányboltból loptak. Lopás gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 44 éves helyi férfi, valamint 44 és 36 éves társai ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. május 20-án délután szintén 44 éves társával bement egy pécsi dohányboltba, ahol egyikük elterelte az eladó figyelmét, a másik pedig ez idő alatt buszjegykötegeket tulajdonított el a pult mögül.Ugyanez a férfi és 36 éves társa 2018. június 1-jén 18 óra körül ugyanebben a dohányboltban egy mobiltelefont...
Átadták a baranyai Prima...
A Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) Baranya Megyei Szervezete korábbi elhatározását folytatva, mely szerint a területi...
A lakásba bejutott, de...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki betört egy vásárosdombói...
Baranyai rendőröket is...
Országos és megyei elismeréseket vettek át a baranyai rendőrök. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 62....
Ha arra volt szükség, gólt...
Apáról fiúra szállt a masszőrmesterség Mohácson: az MTE legendás gyúrója, Szabó László fia, Szabó Gábor - akit édesapjához...
Aki szembejött, összeverte,...
A Pécsi Törvényszék pénteken lényegében helybenhagyta a Pécsi Járásbíróság ítéletét, lopás, rablás és többek között testi...
Hagyta meghalni élettársát...
A Mohácsi Járásbíróság csütörtökön kihirdetett ítéletével halált okozó segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 1 év 6...
Légszennyezettség: azt kéri Páva Zsolt, hagyjuk otthon az autókat, s inkább buszozzunk
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a jelenlegi légköri állapot a gépjárművek, lakossági vegyes tüzelésű berendezések és egyéb kibocsátók által levegőbe juttatott légszennyező anyagok feldúsulásának kedvez, ami Pécsett is a szállópor koncentráció egészségügyi határértékfeletti szintre emelkedéséhez vezetett. Páva Zsolt, Pécs polgármesterének közleménye: "A szálló por egészségügyi hatásai a következők: A porrészecskék ingerlik, esetleg sértik a szem kötőhártyáját, a felső légutak nyálkahártyáját. Veszélyeztetettek a légúti betegségben, illetve keringési...
Megerőszakolta a lányát egy baranyai férfi
Jogerősen tizenkét év fegyházbüntetést szabott ki csütörtökön a Pécsi Ítélőtábla egy baranyai férfival szemben, aki 2011-ben és 2013-ban molesztálta a lányát. A táblabíróság MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az ítélőtábla a vádlottat kétrendbeli, tizennyolcadik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettében találta bűnösnek. A fellebbezések nyomán eljáró tábla ezzel helybenhagyta a Pécsi Törvényszék korábbi elsőfokú ítéletét.A tényállás szerint a vádlott és korábbi élettársának kapcsolatából öt gyerek...
A Pécsi havi-hegyi mandulafa az Év Fája, különdíjas a szebényi Nagy Fa
A július óta tartó online szavazás végén, több mint ezer szavazattal előzte meg a második helyen állót a pécsi mandulafa az Év Fája versenyen, melyet 2010 óta szervez meg az Ökotárs Alapítvány. Az Év Fája címet idén izgalmas küzdelem után a pécsi havi hegyi mandulafa nyerte el, 4779 szavazattal. A Hős Fa címet a Római-parti fák, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig egy óriási tölgyfa, a szebényi nagy fa kapta. Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben...
Ittasan, jogosítvány nélkül...
Pozitív jelzést adott az alkoholszonda a Pécsett igazoltatott férfinál. Egy...
Baranyaiakkal a soraiban...
Ünnepélyes keretek között kapott a köztársasági elnöktől csapatzászlót a napokban megalakult 6. Sipos Gyula Területvédelmi...
Felújítják a szigetvári...
A magyar kormány 192 millió forintos támogatást nyújt szigetvári Páduai Szent Antal Plébániatemplom felújításához - mondta a...
Napra pontosan húsz...
1998. október 18-án tette le hivatali esküjét Szekó József, Mohács polgármestere. Húsz évvel ezelőtt csaknem háromszázmillió...
Még soha nem volt ilyen...
Bevált az előrejelzés, csütörtökön reggel Mohácsnál is megdőlt a vízállás negatív rekordja, 62 centis volt a Duna. A...
Pénteken kezdődnek az...
Pénteken délután a Széchenyi téren fél ötkor kezdődik a városi ünnepség. Az 1956-os forradalom 62. és a...
Felújítják a szigetvári bölcsődéket és az ovikat
Mintegy négyszázmillió forintos európai uniós forrásból bővítik és modernizálják a szigetvári óvodákat és bölcsődéket, a kivitelezési munkálatok már megkezdődtek - tájékoztatta a Baranya Megyei Önkormányzat az MTI-t. A közlemény szerint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból a Napsugár, a Micimackó és a Zöldmanó óvoda, illetve bölcsőde tagintézményeit fejlesztik.Bővítik a férőhelyek számát, csoportszobákat alakítanak ki, javítják az intézmények szolgáltatásainak minőségét, felújítják és energiatakarékosabbá teszik az óvodaépületeket.Az...
Rendszeresen lopták a főnök buszából az üzemanyagot
Tetten értek a rendőrök két férfit, akik egy autóbusz üzemanyagtartályából csapoltak le gázolajat Vajszlón. Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság két férfi ellen, akik az elmúlt egy évben az egyikük munkáltatójának autóbuszából szívtak le több száz liter gázolajat, majd azt saját autójuk üzemeltetésére használták fel.A két férfit szerdán délután éppen akkor igazoltatták a rendőrök, amikor az autóbuszból egy speciális szivattyúval gázolajat csapoltak le egy kannába.A 61 éves férfit, valamint 28 éves társát a rendőrök elfogták, előállították,...
Nem hiányzik valakinek egy paripa? Mohácson érdemes keresnie - Videó!
Meghökkentő videót kaptunk egyik olvasónktól, Bálinttól. Mohácson, a Pécsi úti körforgalomban egyszer csak felbukkant egy ló. Az esetet szerdán délután öt óra előtt rögzítette olvasónk.Az autók között egyszer csak feltűnt egy ló, a nyargaló állat megtett egy félkört a körforgalomban, majd tovább futott. [#video:3349]Tegyük hozzá, mindezt "szabályosan", s nem a forgalommal szemben haladva tette, ám a dolog azért így sem tűnt veszélytelennek.Mindenesetre, ha valakinek hiányzik egy lova, errefelé érdemes keresnie.
A rovat további témái
- Az őszi szünetben is igényelhetik az ingyen étkezést a rászoruló gyerekek szülei
- Három termelő tizenkilenc teméke viselheti a Duna-Dráva Nemzeti Park védjegyét
- Végre felszállópályán: negyedével növekedett idén a forgalom a pogányi repülőtéren
- Nők bunyóztak az utcán, a helyszínre hívott rendőröknek kellett közbeavatkozni
- Karc FM: megéri ráhangolódni, Baranyában is fogható a helyi híreket is közlő rádió
- Villámkarrier: a felnőttek között és a válogatottban is bizonyított már Rittlinger Lotti
« Előző
13176 | 13203 | 13230 | 13257 | 13284 | 13311 | 13338 | 13365 | 13392 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Megvan az építési engedély,...
- Karambol Bólynál: egy ember beszorult...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz...

