Napra pontosan húsz esztendeje irányítja Mohácsot Szekó József polgármester

2018. október 18. csütörtök 14:40

Napra pontosan húsz esztendeje irányítja Mohácsot Szekó József polgármester

1998. október 18-án tette le hivatali esküjét Szekó József, Mohács polgármestere. Húsz évvel ezelőtt csaknem háromszázmillió forintos hiány mutatkozott az önkormányzat kasszájában, jelenleg pedig 48 fejlesztési program fut több mint tízmilliárd forint összértékben. Szekó József lapunknak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, újabb húsz évben már nem gondolkodik, esetleg még egy polgármesteri ciklust vállal. 

 

Napra pontosan húsz éve áll Mohács élén Szekó József. Az ötödik polgármesteri ciklusát töltő városvezető eredetileg négy évre vállalta el a feladatot.

- 1996 elejétől vettem át két önkormányzati cég vezetését, amelyekből aztán létrehoztuk a Városgazdálkodási Kft-t - idézte fel a kezdeteket Szekó József. - Válságmenedzsernek érkeztem, sikerült talpra állítani a céget, tizenötszörösére növeltük az árbevételét, nyereségesen gazdálkodtunk. Aztán Bánki Erikék felkértek, hogy vegyem át az akkor nehéz helyzetben lévő város vezetését. Akkor négy évről volt szó.

Szekó József hozzátette, 1998-ban Mohács eladósodott település volt, csaknem háromszázmillió forint volt a hiány, az önkormányzat és intézményei működési problémákkal küszködtek.

- Itt is válságkezelésről szólt a munka, az első egy-két év ezzel telt. Úgy gondoltam azonban, hogy Mohácsban nagy fejlődési potenciál van, megpróbáltuk a mindaddig kiaknázatlan lehetőségeket kihasználni és megalapozni a későbbi fejlesztéseket.

Ehhez azonban egy „apróság" hiányzott, nem voltak az önkormányzatnak fejlesztésre használható területei.

- Ez nagyon komoly versenyhátrányt jelentett, ezért az első lépéseim egyike az volt, hogy területeket vásároltunk, szereztünk vissza. Több tíz hektárról volt szó, amikor ezek már megvoltak, létrehoztuk az akkor hatvan-, ma 150 hektáron működő ipari parkot.

- Rá kellett jönnöm, hogy a városfejlesztés nem megy egyik évről a másikra. 15-20 évre szóló jövőképet kellett alkotni, milyennek szeretnénk látni addigra Mohácsot, aztán lépésről lépésre megvalósítani. A polgármesterség is egy szakma, amit sehol nem tanítanak, s valóban csak a gyakorlatban lehet elsajátítani. Amikor a négy év, amit vállaltam, lejárt, az elképzelések negyedét sem valósítottuk meg, ezért a folytatás mellett döntöttem, s ebből lett mostanra húsz év.

Tennivaló persze most is akad bőven, jelenleg nem kevesebb, mint 48 fejlesztési programot bonyolít a város, ezek összértéke meghaladja a tízmilliárd forintot. Adódik tehát a kérdés: jöhet az újabb húsz esztendő?

- Nem gondolkodom ilyen távlatokban, legfeljebb arról lehet szó, hogy még egy ciklust vállalok, de ebben még nem döntöttem - szögezte le Szekó József.

Máté Balázs - Fotó: Dittrich Éva