Ferenc pápa megvonta a bíborosok prémiumát

Ferenc pápa eltörölte azt a pénzügyi juttatást, amelyet eddig azok a bíborosok kaptak, akik a vatikáni bankot felügyelik. A múlt heti bejelentést követően, miszerint a Vatikán nem fizeti ki az új pápaság kezdetén szokásos prémiumot alkalmazottainak, az ANSA olasz hírügynökség arról számolt be, hogy az az öt bíboros, aki a Vallási Művek Intézetét (IOR), vagyis a vatikáni bank munkáját felügyeli, nem kapja meg a 25 ezer eurót, amelyet évente fizettek nekik rendszeres fizetésükön felül.  Az intézkedések a költségvetési megszorításnak tudhatók be, és az új pápa azon vágyának,...

Tigris várta a női vécében, de megőrizte lélekjelenlétét

Tigris várta a női vécében, de megőrizte lélekjelenlétét Kifejlett tigrissel nézett farkasszemet egy nő az Egyesült Államokban egy női vécében. A vadállat egy cirkusz társulatából szökött meg, de csupán az illemhelyig jutott, melynek nyitott ajtaján besétált. A nő a cirkusz előadásának végén tért be szintén a még mindig nyitott ajtajú vécébe, és miután becsukta maga mögött az ajtót, döbbenten szembesült a tigrissel, amely fél méterre megközelítette. Jenna Krehbiel csodával határosan megőrizte lélekjelenlétét, nagyon lassan megfordult és távozott az illemhelyiségből. Mint mondta, szociális munkásként dolgozik, és képzésének köszönheti,...

Beatlest hallgat és van Damme szeretne lenni a koreai diktátor

Beatlest hallgat és van Damme szeretne lenni a koreai diktátor Vízilovat, kígyót, pókot is szeretett eszegetni Kim Dzsong Il, a néhai észak-koreai diktátor, harcias utóda - a legkisebb fia -, Kim Dzsong Un pedig Jean-Claude van Damme szeretne lenni - testileg. A 2011 végén elhunyt vezető diétájáról és családjáról egykori személyes szakácsa, Kendzsi Fudzsimoto beszélt a The Sun című brit lapnak. Felfedte, hogy a diktátor családjának is diktált: megtiltotta nekik, hogy kölnit vagy arcszeszt használjanak, mert ki nem állhatta az illatszerek szagát. Inni leginkább bordeaux-i bort szeretett, továbbá Johnny Walker whiskyt és konyakot.  A...

Der Spiegel: atombomba...

A Der Spiegel című német hetilap Atombomba Magyarország ellen? címmel közölt kommentárt hétfőn megjelent számában. Jan Puhl, a hírmagazin szerzője kiemelte: Orbán Viktor "az Európai...

Pécs száz évig is...

Pécs száz évig is működhetne a leggazdagabb brit vagyonából A brit gazdaság ismétlődő recessziójával dacolva vagyonrekordot döntöttek a brit gazdagok leggazdagabbjai az elmúlt egy...

Kézigránátot dobtak egy...

Kézigránátot dobtak egy zágrábi kávézó teraszára Kézigránát robbant péntek este egy zágrábi kávézó teraszán, többen megsebesültek - adta hírül a horvát média.Az index.hr...

Rács mögött a bostoni...

Az amerikaiak elutasítják, hogy terrorizálják őket, ezért az erőszak hívei nem kerekedhetnek felül, bármit akarjanak is elérni - jelentette ki pénteken, a bostoni merénylet életben maradt...

Szegény gyerek:...

Porszívógyűjtési betegsége van egy kilencéves brit fiúnak. A gyerek mindazonáltal igen válogatós, nagyon nem mindegy neki a porszívó típusa, csakis a Henryket szereti. Azoknak viszont...

Az iPhone felér egy...

Az iPhone felér egy aranybányával, mondják a szakértők Az iPhone aranytartalma 300-szor nagyobb, mint az átlagos aranybányákban található kőzeteké - közölte az aranybefektetésekkel...

Finom az elefánttrágyából készült folyékony kenyér

Finom az elefánttrágyából készült folyékony kenyér Két kézzel kapkodtak az elefánttrágyás sör után Japánban. A svájci nevű, ám japán Sankt Gallen serfőzde itala percek alatt elfogyott piaci premierjén. A sör sajátossága, hogy babkávét is hozzáadnak a főzéskor, olyat, amely előzőleg megjárta egy elefánt emésztőrendszerét. Az ilyen kávé igen drága, kilója 650 ezer forintba kerül, mert elég nehéz nagyobb mennyiséget kinyerni az elefántokból. A japán sörújdonsághoz thaiföldi elefántok szolgáltak a speciális belevalóval.  Az elefántos sör különlegessége, hogy - kóstolói szerint - utóíze sokkal kellemesebb, mint a szokvány...

Kutatás: aki híres, hamarabb meghal, mint hírnév nélkül élők?

A hírnév kurtítja a várható élethosszt - erre jutottak ausztráliai kutatók amerikai sajtóban megjelent gyászjelentések elemzésével. A The New York Times című lap 2009 és 2011 között közzétett ezer gyászjelentését vizsgálgatták, elemzésük a QJM című nemzetközi orvosi folyóiratban jelent meg. Az eredmény: a színészek, énekesek, zenészek és a sportolók halnak a leghamarabb a hírességek közül, átlagosan 77 évet érnek meg. 79 esztendőre számíthatnak az írók, zeneszerzők és képzőművészek. A tudósok 82 esztendőt élnek átlagosan, a híressé vált üzletemberek és politikusok 83-at. Az...

Wass Albert fia is magyar állampolgár lett: letette az esküt

Letette a magyar állampolgársági esküt Wass Miklós, Wass Albert erdélyi magyar író fia szerdán Las Vegasban, Kálmán László Los Angeles-i magyar főkonzul előtt. A visszahonosítási aktusról a főkonzul nyilatkozatban értesítette az MTI-t. Az ünnepélyes eskütételen Kövér László házelnök üdvözletét Potápi Árpád János, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának fideszes elnöke tolmácsolta. Beszédében kiemelte az esemény szimbolikus jelentőségét, amellyel nemcsak a Wass Albert emléke, hanem az évtizedeken át méltánytalanul hazaárulónak tekintett nyugati magyarság előtt is...

Magyar zarándokokat...

Székely János esztergom-budapesti segédpüspökkel is szót váltott Ferenc pápa a szerdai általános audiencián. A magyar segédpüspök az esztergomi szeminárium paptanárainak és növendékeinek...

Élőben, fordítással: így...

A liberálisok és szocialisták kezdeményezésére a negyedik magyar alkotmánymódosításról vitázik szerdán délelőtt az Európai Parlament. Az élő közvetítést, magyar...

Saját magát büntette meg...

Magát kellett megbüntetnie egy bírónak az Egyesült Államokban, mert tárgyalás közben megszólalt a mobiltelefonja. Ráadásul éppen ő mondta ki a tilalmat, amely szerint tilos bármilyen...

Orbán ragaszkodik saját...

Orbán ragaszkodik saját gazdaságpolitikájához Amíg Magyarország nem tagja az eurózónának, ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy saját gazdaságpolitikát folytathasson - mondta...

Halottjai vannak a bostoni...

Három halottja és több súlyos sérültje van annak a két robbanásnak, amely hétfőn történt a bostoni maraton helyszínén, a cél közelében. A sebesültek száma a rendőrség szerint 23, egyes...

Paul Hogan szerint...

Paul Hogan szerint adótanácsadója elsikkasztotta 34 millió dollárját Paul Hogan, a Krokodil Dundee című világsikerű filmek sztárja 34 millió (amerikai) dollár elsikkasztásával vádolja egykori...

Ferenc pápa a mindennapi szentekről tartott beszédet

Ferenc pápa a mindennapi szentekről tartott beszédet Az egyházban szolgálók hitelességéről és a "középosztályú szentekről" beszélt Ferenc pápa vasárnap, amikor birtokba vette a római városfalakon kívüli Szent Pál bazilikát. Az egyházfő a hívőkkel megtelt római bazilikába érkezve először Szent Pál apostol ott található sírjánál imádkozott. A szentmisén mondott homíliájában Ferenc pápa kijelentette, hogy "a hívők és pásztorok következetlensége aközött, amit mondanak és amit tesznek, szavaik és életmódjuk között, az egyház hitelét aknázza alá". A pápa Assisi Szent Ferenc szavait idézte arról, hogy prédikálni...

Fagerenda segítségévell pontosították a maja naptárt

Fagerenda segítségévell pontosították a maja naptárt Egy nemzetközi tudóscsoport vésett fagerenda segítségével pontosította a "világvégével" kapcsolatos jövendölésről híressé vált maja naptárt. Az ősi maja naptár igen bonyolult volt. Egy dátum megjelöléséhez a maják két rendszert használtak, a 260 napos "szent" naptárt, a tzolkint, valamint a 365 napból álló haabot. A két rendszert egy harmadik, "a hosszú időszámítás" kötötte össze. A hosszú időszámítás nagy ciklusa 13 baktunt, azaz kissé több mint 5500 évet ölelt fel. Egy ilyen időszak ért véget 2012. december 21-én, amelyet többen tévesen a...

Okostelefonnal is eltéríthető egy repülőgép

Okostelefonnal is eltéríthető egy repülőgép Okostelefonnal számos értelmes feladatot lehet elvégezni, de néha túl okosak a készülékek. Legalábbis erre a megállapításra jutott a Hack In The Box konferencián Amszterdamban Hugo Teso biztonsági tanácsadó közönsége. Teso történetesen képzett kereskedelmi pilóta. Kifejlesztett egy Android applikációt, amely képes átvenni az uralmat a repülőgépek irányítórendszere fölött.  Teso egy Samsung Galaxyra telepített alkalmazással, a PlaneSploittal demonstrálta, hogy képes kikutatni a repülőgép és a forgalmi irányítás közötti rádióforgalmazást, majd rosszindulatú üzenetekkel átveheti...