Húsvétra, a legnagyobb keresztény ünnepre készülünk
Idén húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt március 31-én és április 1-jén ünnepli a nyugati keresztény egyház. Időpontja a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapra esik. A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe. Időpontja a 325-ben tartott első niceai zsinat döntése értelmében a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap (március 22. és április 25. között), ehhez igazodik az egyházi év valamennyi változó idejű, úgynevezett mozgó ünnepe. A keresztény ünnep az...Lebukott az étterem: betonkeverővel kavarta a mártásokat
Betonkeverővel kavarta egy étterem mártásait Svédországban, amire azért derült fény, mert egy vendége csavart kapott a kebabjába. Amikor a férfi szólt a személyzetnek, azzal vigasztalták, hogy más is járt már így náluk. A vendég ezek után riadóztatta az illetékes hivatalt, amelynek ellenőrei döbbenten szembesültek a konyhában a betonkeverővel. A vendéglős is csodálkozott: ő azon, hogy min csodálkoznak az ellenőrök. "Amikor átvettem az éttermet, az előző tulajdonos azt mondta, hogy minden előírásszerű benne. Új vagyok a szakmában, még nem ismerem a szabályokat" - idézte a...
Simor az európai fejlesztési bank alelnöke lesz
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke július elsejétől az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szakpolitikáért felelős alelnöke lesz - közölte az EBRD szerdán. A szervezet tájékoztatása szerint Simor András feladatai közé tartozik majd a gazdasági átalakulást elősegítő stratégiák és gazdaságpolitikai intézkedések koordinálása. Ezenkívül Simor András felel majd a támogatói pénzek mobilizálásáért és kezeléséért, valamint a bank egyes külső szervezetekkel való kapcsolatainak felügyeletéért. Simor András - akinek hatéves MNB-elnöki megbízatása március elején...
Nem a következő jégkorszak...
A megszokottnál hosszabban tartó tél nem a következő jégkorszak előhírnöke, bár jelenleg a Nap viszonylag gyengébb aktivitása...
Két halott csecsemőt...
Két megölt újszülöttet találtak egy 32 éves nő fagyasztójában, akit 2002-ben már elítéltek csecsemőgyilkosságért - közölte kedden a francia rendőrség. Az eset a Lyonhoz közeli...Meghalt Londonban Putyin...
Holtan találták londoni házában Borisz Berezovszkijt, a menekültként Angliában élő orosz mágnást - jelentette szombaton az...
Agyhalottak a német...
Az ARD német közszolgálati műsorszolgáltató társaság tagesschau.de című hírportálja az ARD és a ZDF közszolgálati műsorszolgáltató Kika nevű közös, gyermekeknek szóló televíziójának...Három évig volt egy...
Három évig volt egy hét centi hosszú késpenge egy kanadai férfi hátában anélkül, hogy észrevette volna, bár néha viszketett...
Nyugaton megy: házkutatást...
Házkutatást tartottak szerdán Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap jelenlegi főigazgatója, volt francia gazdasági- és...
Lábujjcsontból készült el a neandervölgyi ember teljes génállománya
Német tudósok elkészítették a neandervölgyi ember teljes génszekvenciáját. Az adatokat mindenki számára elérhetővé tették az interneten. A teljes genetikai állomány DNS-betűsorrendjének meghatározásához egy szibériai barlangban talált lábujjcsont szolgáltatta az alapanyagot. A mostani, nagy pontosságú szekvenálást ugyanaz a kutatócsoport végezte a lipcsei Max Planck Intézet evolúciós antropológiai részlegében, amely évekkel ezelőtt már megalkotott egy "sorrendvázlatot". "A neandervölgyi genomja most már olyan pontos formában áll rendelkezésre, mintha ma élne...Teljes a homály Amerikában: most Szájerrel szórakoztak
A demokrácia röppályája - amiért Magyarország számít címmel meghallgatást tartott kedden az amerikai kongresszusban az Egyesült Államok Helsinki Bizottsága. A tudósítások szerint a "magyar ügyben" láthatóan félretájékoztatott vendéglátók egy része keményen támadta az Orbán-kormány intézkedéseit, Kim Lane Scheppele például annak a véleményének adott hangot, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) átfogóan ellenőriznie kell a 2014-es magyar választásokat. Magyarországot a meghallgatáson Szájer József, az Európai Parlament néppárti magyar...Victor Ponta kikéri magának, hogy Orbánhoz hasonlítsák
Victor Ponta román miniszterelnök elutasítja, hogy Romániát egy kalap alá vegyék Magyarországgal, és őt személy szerint Orbán Viktorhoz hasonlítsák - derült ki abból az interjúból, amelyet az Adevarul.ro portál készített kedden a román kormányfővel. Az internetes felületen élőben közvetített beszélgetés során Pontát a német, finn, dán és holland külügyminiszter leveléről kérdezték, akik egy erősebb számonkérési mechanizmus bevezetését sürgették az unióban, az európai alapértékek védelmében. Az Európai Bizottság elnökének címzett levél egyes bukaresti sajtókommentárok szerint...
Megkezdte péteri...
Teljesen megtelt kedd reggel a Szent Péter tér és környéke Ferenc pápa beiktatási szentmiséjére. A tömeg órákkal a szertartás...
Orbán szerint hazánk Európa...
A miniszterelnök Jordániában azt mondta, a következő években meghozza az eredményeket az, hogy a kormány átalakította...
Újabb bizonyítékok utalnak...
A CERN kutatói szerint az előzetes eredmények egyre inkább megerősíteni látszanak, hogy a tavalyi kutatások során a...
Magyar siker: aranyérmes az...
Aranyérmet nyert az Unicum és az Unicum Szilva a kiemelkedő minőségű párlatok világversenyén, a World Spirits Award nevűn -...
Kiránduló magyar...
Szombaton dél körül helyi ukránok magyar diákokat támadtak meg Ungváron, az Ung folyó hídjánál - tájékoztatta a sajtót a Magyar Remény Közösség helyszínen lévő tagja, Kovács...Az ok, amiért az új pápa a...
Néhány bíboros társa más nevet javasolt, de Buenos Aires eddigi érseke egyértelművé tette: Assisi Szent Ferenc, a szegények...
Magyar színésznőre zuhant a díszlet Kolozsváron
Színpadi baleset miatt félbe kellett szakítani pénteken este a Kolozsvári Állami Magyar Színház Don Juan ünnepélyes vacsorája című előadását. Lőrincz Ildikó, a színház szóvivője az MTI-nek szombaton elmondta, a csaknem négy és fél órás előadás egyharmada ment le, amikor a fából készült díszlet egy oszlopa bedőlt a színpadra, és fejbe ütötte Pethő Anikó színésznőt. A baleset általános döbbenetet váltott ki mind a színpadon, mind a nézőtéren, ahol mintegy 150-en követték a produkciót. A fej- és nyaksérülést szenvedett színésznőt mentővel szállították be a kolozsvári sürgősségi...Az adómentes magyar házipálinka sem tetszik Európának
Iktatták az európai bíróságon a házi pálinkafőzés adómentességének ügyét, amelyben az Európai Bizottság indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen - közölte csütörtökön a luxembourgi székhelyű uniós igazságszolgáltatási fórum. Az egyes eljárási cselekmények időzítéséről, azon belül arról, hogy mikor tartanak tárgyalást az ügyben, egyelőre nem született döntés. Az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye - egyben az EU-jog tiszteletben tartásán hivatalból őrködő testület - február 21-én határozott úgy, hogy az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot a házi...
Ellopták az amerikai first lady és Schwarzenegger személyi adatait
Vizsgálatot indítottak kedden az amerikai szövetségi hatóságok, mert hackerek a jelek szerint ellopták Michelle Obama amerikai first lady, Joe Biden alelnök, valamint több hivatalos személy és híresség pénzügyi adatait. Egy weboldal, amely az eredetileg Szovjetunió számára kijelölt .su végződésű domain kiterjesztést használja, összesen 17 ismert személy állítólagos társadalombiztosítási számát, banki és hitelképességi adatait, valamint telefonszámát és címét tette közzé. A feltételezett károsultak közé tartozik többek között Robert Mueller, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI)...A rovat további témái
- Íme Szent Péter utóda - Bergoglio jezsuita atya mostantól: Ferenc pápa
- Használható a székelység történetét bemutató kézikönyv
- "Okos szociopata": tanárok listázták a diákokat Izraelben
- Számba vehetik a kommunizmus áldozatait
- Meghalt Bódi László Cipő, a Republic énekese
- Erdő Péter a konklávéért celebrált misét Rómában
« Előző
3132 | 3159 | 3186 | 3213 | 3240 | 3267 | 3294 | 3321 | 3348 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A választók kétharmada egyetért a...
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Épségben megtalálták a Geresdlakról...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Orbán Viktor első hivatalos útja...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hatvan éve nyílt meg a Török presszó,...

