Simor az európai fejlesztési bank alelnöke lesz
2013. március 27. szerda 14:12

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke július elsejétől az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szakpolitikáért felelős alelnöke lesz - közölte az EBRD szerdán.
A szervezet tájékoztatása szerint Simor András feladatai közé tartozik majd a gazdasági átalakulást elősegítő stratégiák és gazdaságpolitikai intézkedések koordinálása. Ezenkívül Simor András felel majd a támogatói pénzek mobilizálásáért és kezeléséért, valamint a bank egyes külső szervezetekkel való kapcsolatainak felügyeletéért.
Simor András - akinek hatéves MNB-elnöki megbízatása március elején járt le - a kinevezéssel az EBRD igazgatótanácsának is tagja lesz.
A szervezet közleményében kiemeli, hogy Simor András gazdag pénzügyi tapasztalattal érkezik majd a londoni székhelyű intézményhez, hiszen korábban az MNB elnöke és a Budapesti Értéktőzsde igazgatósági elnöke is volt.
Az EBRD tájékoztatása szerint Simor kinevezésére egy nemzetközi érdeklődést kiváltó, kompetitív kiválasztási folyamat végén került sor. A kinevezést az EBRD elnökének javaslatára a szervezet kormányzótanácsa hagyta jóvá.
Simor András a közleményben úgy fogalmazott: "Nagyon örülök, hogy kiválasztottak erre a pozícióra. Az EBRD kulcsfontosságú szereplő azokban az átalakulóban lévő országokban, ahol tevékenykedik, és nagy megtiszteltetés támogatni és bővíteni a bank munkáját és pozícióját."
Az EBRD elnöke, Suma Chakrabarti a közleményben úgy fogalmazott: "Simor András személyében olyan embert választottunk, aki széles körű szakértelmet és tapasztalatot hoz a bankhoz." Az EBRD-ben az elnök mellett négy alelnök teljesít szolgálatot.
A szervezetet 1989-ben hozták létre. Jelenleg 64 ország mellett az Európai Unió és az Európai Beruházási Bank tartozik részvényesei közé.
A közép- és kelet-európai országok (beleértve a volt Szovjetunió tagállamait is) átalakuló gazdaságainak támogatására létrejött EBRD magánvállalkozásoknak és állami infrastrukturális projekteknek folyósítja hiteleit. A közép- és kelet-európai országokban 29 helyi irodával rendelkező bank fő célja a térség országainak támogatása a piacgazdaság kiépítésében, a pluralista demokrácia megerősítésében, valamint a magánszektor fejlesztésében.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Szent István királyunkra emlékező és...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Életének 85. évében elhunyt Bertók...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Németországból diagnosztikai eszközt...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Éjjel ismét fagy várható, nappal sem...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Karambol miatt félpályán halad a...