Ferenc pápával találkozott Erdő Péter
2013. május 10. péntek 17:29

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) tevékenységéről, így a vallásszabadságról, az ortodoxokkal való kapcsolatokról, az európai laikusságról és a gazdasági válság okozta szegénységről esett szó a tanács Erdő Péter esztergom-budapesti érsek vezette elnöksége és Ferenc pápa pénteki találkozóján a Vatikánban.
A magyar bíboros, a CCEE elnöke sajtótájékoztatón számolt be az egyházfővel tartott találkozóról. Erdő Péter kíséretében volt a püspöki konferenciák tanácsának két alelnöke, Angelo Bagnasco bíboros, genovai érsek, az olasz püspöki kar elnöke és Jozef Michalik, Przemysl érseke, a lengyel püspöki kar elnöke.
"A Szentatya nagy szimpátiával fogadott és bátorított abban a munkában, melyet Európáért, az európai emberek kiengesztelődéséért, a szegényekért és szenvedőkért és a különböző népek közötti barátságért teszünk. Megértést tanúsított Kelet-Európa iránt, amely, akárcsak Latin-Amerika, a nyugati kultúrvilág egy perifériája" - mondta Erdő Péter az MTI-nek nyilatkozva.
Hozzátette, a CCEE missziójának tekinti a válság teremtette elkeseredés ellensúlyozását. "A nacionalizmussal vagy a fiatalok munkanélkülisége okozta keserűséggel szemben a megbékélést hirdetjük a rasszista és antiszemita megnyilvánulások megfékezésével" - fogalmazott.
A kelet-közép-európai helyzetre vonatkozó kérdésekre a magyar bíboros úgy válaszolt, hogy a posztkommunista országokban a szovjet diktatúra "felégetett mindent", elpusztult a "polgári korrektség" is. Hozzátette, hogy Európában a "lelkiismeret felébredésére" van szükség.
Bagnasco bíboros a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az élet védelmében indított európai aláírásgyűjtés május 11-én ér véget és ezt Rómában a Menet az életért mozgalom megmozdulása követi.
A CCEE elnöksége bejelentette, hogy május 16-18-án Isztambulban részt vesz azon a szemináriumon, melyet az ökumenikus pátriarkátus a vallásszabadság mai helyzetéről rendez.
A CCEE plenáris ülése októberben lesz Pozsonyban, ez alkalomból Nyitrán megemlékeznek Szent Metódról, Európa egyik védőszentjéről.
Erdő a CCEE elnökeként egy Szűz Mária-ikont adott ajándékba a pápának Európa védőszentjeinek ábrázolásával.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Karambol miatt félpályán halad a...