Szegény szaúdiak: lehet, hogy a többnejűség árt a szívnek
Minél több felesége van egy férfinak, annál nagyobb a szívbetegség kialakulásának lehetősége az első olyan kutatás szerint, amely a többnejűség egészségre gyakorolt hatásait vizsgálta.A dzsiddai Fejszál Király Kórház és Kutatóintézet munkatársainak egy nemzetközi orvostudományi kongresszuson bemutatott tanulmánya szerint a több feleséggel is rendelkező férfiaknál négyszer nagyobb a szívbetegség kialakulásának esélye - olvasható a The Daily Telegraph internetes kiadásában. A kutatók a jelenséget azzal indokolják, hogy a poligámia több háztartás egyidejű szervezésének stresszével,...A csehek már nem félnek az Ebolától
Május elsejével megszüntetik a csehországi nemzetközi repülőtereken az ebola-fertőzés veszélye miatt tavaly októberben bevezetett ellenőrzéseket - jelentette be az egészségügyi minisztérium szóvivője, Stepánka Cechová. A szóvivő szerdai tájékoztatása szerint az eddigi ellenőrzések során 229 olyan külföldi személyt találtak, akiket ebola-fertőzés gyanúja miatt ki kellett vizsgálni. Tizennégy személyt néhány napra orvosi felügyelet alá helyeztek, de az ebola-vírust senkinél sem mutatták végül ki. A cseh kormány döntése alapján tavaly október óta a Prágába érkező utasokkal egy rövid...
Az EP elnöke beszélni akar Orbánnal a halálbüntetésről szóló kijelentései miatt
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke szerdán Strasbourgban közölte: telefonbeszélgetést kezdeményezett Orbán Viktor miniszterelnökkel a halálbüntetésről szóló kijelentései miatt. Az EP szerda délelőtti ülésének kezdetén Jörg Leichtfried osztrák szociáldemokrata EP-képviselő első felszólalóként, a nemzetközi média jelentéseire hivatkozva azt mondta, hogy Orbán Viktor felvetette a halálbüntetés visszaállításának gondolatát. Leichtfried szerint ez ellentétes lenne az európai joggal, "barbarizmussal" érne fel. Schulz erre adott válaszában közölte: ő is olvasta az...
Ferenc pápa százezer...
Százezer dolláros (27,6 millió forintos) segélyt küld Ferenc pápa (képünkön) Nepálba a földrengés sújtotta és otthonát...
Egy magyart még keresnek...
A legfrissebb adatok szerint negyvenkét magyar állampolgár tartózkodik Nepálban, és közülük már csak egyet keresnek - közölte az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában a külgazdasági...Ideiglenes magánútlevéllel...
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) ideiglenes magánútlevelet biztosított Tóásó Elődnek a hazatéréshez - mondta...
Két nagy összeomlásuk volt...
A gyapjas mamutokról összegyűjtött eddigi legteljesebb genetikai információ betekintést enged pusztulásukba, felfedve, hogy mielőtt utolsó, súlyosan beltenyészetes csoportjuk megadta...Magányosságra ítélt...
Szökevény galaxisokat fedeztek fel amerikai és francia csillagászok. A Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ és a...
Illegális bevándorlókat...
Az előzetes információk szerint tizennégy ember vesztette életét az éjszaka a közép-macedóniai Veles közelében, amikor egy vonat elütötte illegális bevándorolók egy közel ötven fős...Nagy az érdeklődés a liberlandi állampolgárság iránt
Mintegy negyedmillió ember jelezte már igényét a Liberland nevű önálló terület állampolgársága iránt, amelyet Vít Jedlicka cseh aktivista, a Szabad Polgárok Pártjának (SSO) tagja alapított április közepén - közölte a prágai sajtó. A mintegy hét négyzetkilométernyi terület Horvátország és Szerbia (Vajdaság) között terül el a Duna nyugati partján, a magyar-szerb határtól mintegy 20 kilométerre. Miután a több éves szerb-horvát határvitában ezt a területet egyik ország sem igényelte, így az senki földjének minősül - állítja Jedlicka, aki április 13-án jelentette be, hogy ezen a...Több mint hatmilliárd font vesztesége volt tavaly a Tescónak
A vártnál sokkal nagyobb, 6,38 milliárd fontos (csaknem 2700 milliárd forintos) adózás előtti veszteséget jelentett elmúlt pénzügyi évéről szerdán a Tesco. Az előzetes elemzői várakozások 4-5 milliárd font közötti veszteséget valószínűsítettek a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat 2014-2015-ös pénzügyi évére. A Londoni Értéktőzsdén (LSE) szerda reggel közzétett beszámoló a Tesco évszázados történetének eddigi legrosszabb éves eredményét mutatja, és a modern brit gazdaságtörténetben is az egyik legnagyobb éves vállalati veszteség. Egy évvel korábban a Tesco még 2,26...
Perének kezdetén vallomást tett az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőr
Részletes vallomástétellel kezdődött kedden Németországban az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőr pere. A legkevesebb 300 ezer ember meggyilkolásában bűnrészességgel vádolt Oskar Gröning a lüneburgi tartományi bíróságon elmondta, hogy amikor a náci párt önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS tagjaként 1942-ben Auschwitz-Birkenauba került, tudomást szerzett arról, hogy a táborban a foglyok meggyilkolására szolgáló gázkamrák működnek. Hangsúlyozta: kétségtelen, hogy "erkölcsileg bűnrészes" a haláltábor működtetésében, és ezért bocsánatot kér, ügyének büntetőjogi..."Európán kívül kell keresni...
A hét végi, mintegy 700 emberéletet követelő hajószerencsétlenséghez hasonló katasztrófák megelőzéséhez nem Európán belül,...
Több száz menekült veszett...
Francois Hollande francia államfő az uniós bel- és külügyminiszterek összehívását sürgette vasárnap sürgős intézkedések megtételére, miután mintegy hétszáz ember veszhetett a tengerbe...Napról napra nagyobb bajba...
Folyamatosan szűkül Görögország gazdasági mozgástere - mondta Jenei Domonkos, a Nézőpont Intézet gazdasági elemzője vasárnap...
Szombaton az utolsó...
Szombatra virradóra az utolsó olyan magyarokat is sikerült evakuálni Jemenből, akik ezt kérték. A kimenekített két család hat tagja éjjel fél egykor megérkezett a jordániai Ammanba -...Félezer kisbolygó miatt...
Potenciálisan mintegy 500 kisbolygó fenyegetheti a Földet a következő 100 évben, de a becsapódás veszélye nagyon kicsi, és egyébként is vannak megoldások a kivédésükre - hangzott el az...A fiatal Föld egy...
Egy Merkúr-szerű égitest csapódhatott be a fiatal Földbe, és ez adta bolygónk magjának a mágneses mező létrehozásához...
Ebolagyanús beteget kezelnek a szomszédban
A ljubljanai klinikai központ orvosai csütörtökön rendkívüli sajtókonferencián bejelentették, hogy nagy valószínűséggel ebolás beteget kezelnek - közölte a Delo című szlovén napilap. Az újság szerint szlovén állampolgárról van szó, aki nemrég tért haza Afrika egyik országából, amelyben még aktív a betegség. A gyanús beteget szerdán szállították be a kórházba magas lázzal. Az orvosok a tünetek alapján ebolára gyanakszanak. A szükséges vizsgálatok és elemzések még folynak, a laboreredmények néhány napon belül igazolhatják az orvosok gyanúját - írta a lap. Franc Strle, a kórház...Az elváltak körében magasabb lehet a szívroham kockázata
Az elvált emberek nagyobb valószínűséggel kapnak szívrohamot, erre utalnak egy amerikai kutatás eredményei. A 15 827 ember bevonásával végzett elemzés azt mutatta, hogy a válás a nőket érinti a legsúlyosabban, és esetükben az újraházasodással is csak kis mértékben csökken a szívroham kockázata. A Circulation című folyóiratban közölt tanulmány szerint a válással összefüggésbe hozott krónikus stressznek hosszú távú hatása van az emberi szervezetre. Azt már korábban megállapították, hogy egy szeretett lény halála nagy mértékben növeli a szívroham kockázatát. A Duke Egyetem...
Elhunyt Günter Grass Nobel-díjas német író
Barátok voltunk, egymás tisztelői - fogalmazott a szintén irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Kertész Imre hétfőn az MTI-nek annak kapcsán, hogy bejelentették Günter Grass német író halálának hírét. "Nem egyazon témával foglalkoztunk, de barátok voltunk, egymás tisztelői" - mondta Kertész Imre. Günter Grass Nobel-díjas német író hétfőn, 87 éves korában hunyt el egy lübecki klinikán egy közelebbről meg nem nevezett fertőzésben. A kortárs német irodalom egyik legnagyobb alakjának számító szerző halálának hírét kiadója, a göttingeni Steidl Verlag jelentette be. Günter Grass...A rovat további témái
- Eloltották a dél-szibériai tüzeket, nőtt az áldozatok száma
- Előre kérte egy német diák az érettségi feladatokat - meg is kapja
- Ötvenéves az informatika Moore-törvénye
- Sikerült munkahelyet találni Wilhelm Fruzsinának
- Egy tarajos sül „segített be” a régészeknek
- Néhány deciméteres lehetett a hétfő este megfigyelt meteorit
« Előző
2133 | 2160 | 2187 | 2214 | 2241 | 2268 | 2295 | 2322 | 2349 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tízéves kislányra lőtt...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Gyász: elhunyt Imre János, mohácsi...
- Rosta Endre a Néprajzi Múzeumban...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...

