Illegális bevándorlókat ütött el egy vonat Macedóniában
2015. április 24. péntek 11:32
Az előzetes információk szerint tizennégy ember vesztette életét az éjszaka a közép-macedóniai Veles közelében, amikor egy vonat elütötte illegális bevándorolók egy közel ötven fős csoportjának tagjait - jelentette a macedón közszolgálati televízió (MRT). A hírt a macedón belügyminisztérium megerősítette.
A baleset a Szkopje és Veles közötti vasúti szakaszon egy völgyben történt, amely az Afrikából és a Közel-Keletről Nyugat-Európába tartó illegális bevándorlók jól ismert útvonalán található. A nemzetközi gyors Szalonikiből Belgrádba tartott.
A szkopjei Alfa TV információi szerint a bevándorlók többsége Szomáliából és Afganisztánból érkezett Macedóniába. Amikor a mozdonyvezető észrevette a csoportot, amely a síneken és a sínek mellett haladt, fékezni és tülkölni kezdett, de a vonatot már csak későn tudta leállítani, 14 embert elütött - számolt be a részletekről az Alfa TV.
Az MRT információi szerint a helyszínelés még folyik, a mentőcsapat is csak nehezen tudta megközelíteni a baleset helyszínét. Sérülteket nem találtak, nyolc illegális bevándorlót azonban elfogtak.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: a háborút Oroszország...
- Vár ránk a nyár, egy szál bikini is...
- Rendkívüli testületi ülésen döntenek...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Felgyújtotta az ország ikonikus...
- Maradj rajta: Mohácson szombaton...
- Befejeződött a nyári aratás,...
- Továbbra is a Duna hullámsírjában...
- Az átlagosnál gyengébb szilvatermés...
- Egy hónapon át Kelenföld lesz a pécsi...