Idén is lesznek magyar rendőrök az Adriánál
2025. június 19. csütörtök 09:53

A Zadar és Pula környékén nyaralók számára éjjel-nappal elérhetőek a szolgálatot ellátó magyar rendőrök.
A feladatra kiválasztottak felkészítésen vettek részt a Rendőrségi Igazgatási Központban. A kiválasztás során szempont volt a nyelvtudás, így a Horvátországba induló magyar rendőrök közül öten beszélnek angolul, egy pedig horvátul.
A magyar rendőrök július 1-je és augusztus 29-e között segítik horvát kollégáik munkáját a tengerpart idegenforgalmi szempontból frekventált övezeteiben.
A közös járőrszolgálat során a magyar rendőrök Zadarban és Pulában, valamint a környékbeli településeken, leginkább a strandok környékén, valamint az utazók által látogatott helyeken lesznek jelen. A rendőrök jellemzően a turisták részére adnak tájékoztatást, szükség esetén útbaigazítják a nyaralókat.
Közölték azt is, hogy Zadarban és környékén a +36 30 114 8704, míg Pulában a +36 30 744 6147 telefonszámot lehet a magyar rendőrök segítségét kérni. A két telefonszám kizárólag július 1-je és augusztus 29-e között érhető el.
.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem ezer élelmiszer lett olcsóbb...
- Nem engedélyezik a Budapesti...
- Kiterjesztik a Véda kamerarendszert a...
- Egyre súlyosabb az aszály, továbbra...
- Több baranyai busz menetrendje is...
- Tamburamuzsikától lesz hangos...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- Idén is lesznek magyar rendőrök az...
- Gyalogos zarándoklat indul pénteken...
- Ön is kaphat hamarosan egy szép...