Magyar kamionost vettek őrizetbe embercsempészet gyanújával

Őrizetbe vettek a brit hatóságok egy magyar kamionost embercsempészet gyanújával. A BBC hétfői beszámolója szerint a kamion Hollandiából érkezett kompon a kelet-angliai Killingholme kikötőjébe. A brit határőrség felnyitotta a rakteret, ahol 51 illegális bevándorlót talált. A Grimsby Telegraph című regionális online hírportál szerint albán állampolgárok próbáltak Angliába jutni a magyar kamionnal. Az albánokat - akik között egy várandós nő is volt - kórházba szállították, a magyar kamionsofőrt pedig őrizetbe vették illegális bevándorlás elősegítésének gyanújával. A hírportál...

Külön sávot kaptak a séta közben SMS-ezők Antwerpenben

Külön sávot kaptak a séta közben SMS-ezők Antwerpenben Ideiglenesen külön sávot festettek fel a belga Antwerpen belvárosában a séta közben sms-t vagy okostelefonon más szöveges üzeneteket író gyalogosok számára, így kevesebb eséllyel ütközhetnek másoknak, ritkábban kerülhetnek veszélybe figyelmetlenségük miatt - írja a BBC. A kezdeményezés egy helyi telefonboltból indult. A Mlab elnevezésű antwerpeni üzlet szerint a mobiltelefonok tekintélyes része a séta közben írt üzenetek miatt törik darabokra. "Miközben SMS-t írsz vagy Whatsapp-üzeneteket küldözgetsz a barátaidnak, valószínűleg úgy sétálsz át az utcákon, hogy nem figyelsz a...

Ismét érvénytelen volt a Nagyvárad és Váradszentmárton egyesüléséről tartott népszavazás

Másodjára is érvénytelen volt a Nagyvárad és Váradszentmárton egyesüléséről tartott népszavazás. A vasárnapi szavazáson a nagyváradi választópolgároknak csak a 28,24 százaléka voksolt - közölte hétfőn a szavazási bizottság elnökére hivatkozva az Agerpres hírügynökség. Az érvényességhez a szavazati joggal rendelkezők több mint 30 százalékának kellett volna szavaznia. Ilie Bolojan, Nagyvárad liberális polgármestere elismerte, hogy kudarc volt a népszavazás. "Nagyvárad egy jó esélyt szalasztott el arra, hogy a turizmusra alapozva teremtse meg a fejlődés lehetőségeit" -...

A bajor miniszter szerint...

A bajor miniszter szerint át kell gondolni a schengeni rendszert Az illegális bevándorlás miatt át kell gondolni a schengeni rendszert, és Németországnak meg kell fontolnia, hogy felfüggeszti...

Sokan keresik fel a magyar...

A Milánói Világkiállítás magyar pavilonját naponta mintegy 1500 látogató keresi fel, de hétvégeken ennél jóval többen tekintik meg a magyar bemutatót, az Életkert Pavilont - mondta...

Nem szeretik a kutyák, ha...

Nem szeretik a kutyák, ha valaki utálatos a gazdival A Kiotói Egyetem szakemberei szerint ez azt jelenti, hogy az ebek képesek arra, hogy szociálisan együttműködjenek, ez a...

Új Nabucco-terven dolgoznak...

Egy új gázvezeték tervén dolgozik az osztrák OMV olajipari konszern és a Gazprom orosz állami földgázipari óriásvállalat: eszerint a korábban tervezett Nabucco gázvezeték nyomvonalán...

Tiszta Hitchcock: emberekre...

Tiszta Hitchcock: emberekre támadnak a varjak Ljubljanában Ljubljanában és más szlovén városokban is egyre nagyobb gondot okoznak a varjak, amelyek a fészekrakás idején akár az emberre...

Tizenöt éves diák fedezett...

Tizenöt éves diák fedezett fel egy ismeretlen bolygót A Földtől ezer fényévnyire keringő, eddig ismeretlen bolygót fedezett fel egy 15 éves brit diák, a tényt most bizonyították a...

Sikeresen visszatért a Földre három űrhajós az ISS-ről

Sikeresen és a tervezett időben visszatért a Földre csütörtökön a Nemzetközi Űrállomás (ISS) hatfős legénységéből az orosz-amerikai-olasz hármas - jelentette a Moszkva közeli Koroljovban lévő, űrrepüléseket irányító központ. Egy orosz Progressz teherűrhajó áprilisi és egy Proton rakéta májusi kudarca után az űrkutatási szakma megkönnyebbülten fogadta a hírt. A Szojuz TMA-15M jelzésű űrhajó Anton Skaplerovot (Roszkoszmosz), Terry Virtst (NASA) és Samantha Cristoforettit (ESA) hozta vissza a Földre. Az űreszköz közép-európai idő szerint 12 óra 20 perckor vált le az űrállomásról, és...

Magyarországot is érintő pénzmosási ügyben nyomoznak az olaszok

Magyarországot is érintő nemzetközi pénzmosási ügyben nyomoz a milánói ügyészség - jelentette a Corriere della Sera című olasz napilap csütörtökön. A másfél évvel ezelőtt indított olasz hatósági vizsgálat részletei most először kerültek nyilvánosságra. A cikk szerint a hatóságok 2013. december 18-án fogtak gyanút az ügyben. A milánói Linate repülőterére aznap Magyarországról érkezett egy magángép, amelyen egy magyar és egy orosz állampolgár utazott. A két utas az olasz repülőtér vámhivatalában bejelentette, hogy 10 millió eurót, vagyis több mint 3 milliárd forintnak megfelelő...

Elkészült Ferenc pápa környezetvédelmi enciklikája

Elkészült Ferenc pápa környezetvédelmi enciklikája A Szent Ferenc által írt Naphimnusz legismertebb verssoráról kapta címét Ferenc pápa második enciklikája, amelynek témája a teremtett világ védelme - közölte szerdán a Vatikán. Ferenc pápa "zöld" enciklikája a későlatin Laudato si' (Áldott légy!) címet kapta. Az enciklika alcíme: a közös otthon gondozása. A Laudato si' Szent Ferenc Naphimnuszának (Laudatio Creaturarum) egyik verssora. Az 1226 előtti években írt himnusz a Nap, a Hold, a Föld, a Tűz, a Víz és az egész teremtés dicsőítő éneke. Ferenc pápa enciklikáját június 18-án mutatják be a Vatikánban. Az olasz...

Tucatnyi rajzfilmet, mangát...

Kifogásolható tartalmuk miatt tucatnyi kiadványt tiltottak be és számos nagy internetcéget bírságoltak meg a kínai hatóságok az internetes tartalmak megtisztítására hirdetett átfogó...

Még az idén útjára indul a...

Az év második felében piacra kerül a kínai Baidu által jegyzett, teljes mértékben kínai fejlesztésű vezető nélküli autó, amely minden szükséges teszten és próbavezetésen is túl van -...

Szobrot kap Belgrádban a...

Szobrot kap Belgrádban a merénylő Gavrilo Princip Az első világháborút kiváltó szarajevói merénylet 101. évfordulójára szobrot emelnek a merényletet elkövető Gavrilo Principnek...

A spanyolok "busói"...

A spanyolok Mohajelmezbe öltözött emberek vonultak a hétvégén a közép-nyugat spanyolországi Bejar településen, így emlékezve arra a...

Sztrájkolnak a spanyol...

Sztrájkolnak a spanyol légiforgalmi irányítók Négynapos, részleges sztrájkba kezdtek a légiforgalmi irányítók hétfőn Spanyolországban, az akció az első napon mintegy 1300...

Ma kezdődik a Hetek...

Ma kezdődik a világ hét legfejlettebb ipari államát összefogó G7 csoport kétnapos németországi csúcstalálkozója. A találkozót Németország legmagasabb hegycsúcsának, a bajor Alpokban fekvő...

"Kitalált" háborúkról beszélt Ferenc pápa Szarajevóban

Mintegy hetvenezer hívő előtt szólított békére és a háborúk elítélésére Ferenc pápa szombaton Szarajevóban, ahol kiemelte: egyesek szándékosan akarnak összeütközéseket kelteni a különböző kultúrák és civilizációk között. Szentbeszédében a katolikus egyházfő kiemelte, hogy a béke Isten ajándéka és terve az emberiség számára, de mindig ellenkezésbe ütközik. Emlékeztetett arra, hogy a békére törekvés mindig szemben találja magát a háborúkkal, és jelenleg is több háború és fegyveres összeütközés folyik a világban, és több területen is „háborús légkör" tapasztalható.Vannak,...

Obama fenntartaná az oroszok elleni szankciókat

Obama fenntartaná az oroszok elleni szankciókat Az Oroszország elleni szankciók mellett való kitartás fontosságáról igyekszik majd meggyőzni az európai vezetőket Barack Obama amerikai elnök a G7-csoport vasárnap kezdődő bajorországi csúcstalálkozóján, azzal érvelve, hogy Moszkva megsérti az ukrajnai tűzszüneti megállapodást - derült ki a Fehér Ház előzetes tájékoztatásából. Az amerikai elnöki hivatal tisztségviselői aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a minszki fegyvernyugvási megállapodás és a Moszkva ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedések miatt Kelet-Ukrajnában a héten kiújultak az erőszakcselekmények. Ben Rhodes...

A Pluto "szeszélyes" holdjait vizsgálta a Hubble

A Pluto "szeszélyes" holdjait vizsgálta a Hubble űrteleszkóp, amelynek adatai szerint az égitesteken például kiszámíthatatlan, hogy mely irányból kel fel a Nap. A csillagászati műhold megfigyeléseinek helyességét hamarosan ellenőrzi a New Horizons szonda, amely első ember alkotta űreszközként látogatja meg a törpebolygót. A Hubble 5 milliárd kilométeres távolságból csupán halovány, vibráló pontokként látja a Pluto öt ismert égi kísérőjét, ennek ellenére az űrteleszkóp meghatározta a holdak méretét, színét, keringési és pályajellemzőit - olvasható a megfigyelési...