Több millió éves négylábú kígyót találtak

Több millió éves négylábú kígyót találtak A négylábú gyíkok és a kígyók közötti hiányzó láncszemet jelenti az négylábú kígyófosszília, amelyet brit és német paleontológusok mutattak be a Science tudományos folyóirat legújabb számában ismertetik. A 120 millió éves lelet az első ismert négylábú kígyófosszília. Eredetileg a brazíliai Crato-formációból került napvilágra, hosszú időn keresztül egy németországi magángyűjtő birtokában volt, innen került a Solnhofeni Múzeum gyűjteményébe. A megkövesedett maradványokra David Martill, a Portsmouthi Egyetem professzora figyelt fel, aki Helmut Tischling német paleontológus, valamint...

Ezt teszi az erős dollár az országokkal az IMF szerint

A folyamatos dollárerősödés, amelynek oka az Egyesült Államok és más jelentős gazdaságok monetáris politikája közötti eltérés, jelentősen negatív hatást gyakorolhat más országokra, így Magyarországra is - derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön kiadott hatástanulmányából. Az IMF szerint az alacsony olajár, az euróövezetben és Japánban alkalmazott nagyobb monetáris ösztönzés, valamint az amerikai és a brit kamatemelési várakozások olyan környezetet alakítottak ki, amelyben nagyon sok a potenciális befolyásoló tényező. Noha a tőkekiáramlás és a valutájuk gyengesége miatt...

Ismét bölény támadt turistára a Yellowstone Nemzeti Parkban

Ismét bölény támadt turistára a Yellowstone Nemzeti Parkban Az amerikai Yellowstone Nemzeti Park munkatársai óvatosságra intik a látogatókat, miután ismét bölény öklelt fel egy önmagát fényképező turistát. A nagytestű vadállatok és a parklátogatók között ez volt az ötödik veszélyes incidens ebben az évben. A Yellowstone munkatársai szerint a 43 éves amerikai nő az állatnak hátat fordítva igyekezett közös fényképet készíteni a bölénnyel az Old Faithful elnevezésű gejzír közelében. A nő és lánya 5,5 méterre közelítette meg a bölényt, és bár valaki figyelmeztette őket a veszélyre, az állat ekkor már támadásba lendült és felöklelte a futva...

Gyakorlatozó...

Villámcsapás miatt megsérült a német hadsereg (Bundeswehr) 16 katonája a bajor Alpokban. Csütörtöki sajtójelentések szerint az újonc katonák az alapkiképzés részeként egy erdei...

A Fehér Ház nem változtat a...

Noha kiszivárgott Barack Obama amerikai elnök e heti kenyai érkezésének és továbbindulásának hozzávetőleges időpontja, a Fehér Ház szerdán közölte, hogy nem változtat az elnöki látogatás...

Ájuldoznak a turisták a...

Gyakori a túlzott meleg miatti rosszullét és az ájulás is a Vatikáni Múzeum látogatói között - panaszolták a pápai államban dolgozó idegenvezetők a Corriere della Sera olasz napilapnak,...

Pluto: "óriási szíve" van a...

Óriási "szíve" van a Plutónak, amelyen két hegylánc is elfér - bizonyították a New Horizons űrszonda legújabb felvételei. A képeken, amelyeket kedden továbbított a Földre az...

Tusványos alapozta meg a...

Tusványos alapozta meg a nemzetpolitika eredményeit A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban született gondolatok alapozták meg a magyar nemzetpolitika legfontosabb...

Új alapízt azonosítottak,...

Új alapízt azonosítottak, így már hat van Amerikai szakembereknek sikerült azonosítaniuk a zsír ízét, ami kulcsszerepet játszhat az elhízás és a szívbetegségek elleni...

Kárpátalja: kitörtek a Jobboldali Szektor emberei?

A Jobboldali Szektor (PSZ) kárpátaljai szervezetének harcosai kitörtek a (Munkács környéki) bekerítésből, és biztonságos helyre tartanak, hogy ne ölhessék meg őket - nyilatkozott Andrij Sztempickij, a PSZ katonai szárnyának, az Önkéntes Ukrán Hadtestnek (DUK) a parancsnoka a Znaj.ua ukrán hírportálnak. A kárpátaljai média által kedden átvett interjúban Sztempickij elmondta, hogy a hatóságok továbbra is nagy erőkkel keresik a PSZ menekülő embereit, nagy katonai menetoszlopok járnak faluról falura, különleges műveletet folytatnak, és eközben konfrontálódnak a helyi lakossággal....

Kis harcos múmiáját rejtette a nyírfakéreg burok

A mágneses rezonancia (MRI) vizsgálatok tanúsága szerint egy kis harcos, 6-7 éves korában elhunyt fiú mumifikálódott holttestét rejtette a közelmúltban Szibériában, a Jamal-félszigeten feltárt nyírfakéreg burok - írja a Siberian Times angol nyelvű orosz napilap. Az archeológusok a Zelenij Jár nevű település közelében folytatnak ásatásokat, ahol egy Perzsiához köthető ismeretlen középkori népesség temetőjét tárják fel. A nekropolisz a férfiak temetője. Alekszandr Guszev régész az eredményeket ismertetve elmondta, hogy korábban 34 sekély sírt tártak fel, közülük 11 olyan személyek...

Elkezdték kisajátítani a bűnözést az idősek Japánban

A japán rendőrség szerint 2015 elmúlt hat hónapja volt az első olyan féléves periódus az országban, amikor az időskorú elkövetők száma meghaladta a fiatalkorúakét a bűnügyi statisztikákban azóta, hogy 1989-ben elkezdték korcsoportokra lebontani az adatokat. A japán társadalom elöregedését tükröző adatok szerint a 65 éves vagy annál idősebbek ellen 23 ezer 656, míg a 14-19 éves korosztály tagjai ellen 19 ezer 670 rendőrségi eljárás volt az év első hat hónapjában. A bűncselekmények száma országszerte 8,8 százalékkal esett vissza - valamivel több mint 539 ezer esetre - az előző évhez...

Túlélte: villám csapott egy...

Túlélte: villám csapott egy magyar turistába Erdélyben Villám csapott vasárnap délután egy magyarországi turistába a romániai Retyezát-hegységben, a fiatal nő nincs életveszélyben....

Ferenc pápa is a...

Ferenc pápa is a kánikuláról beszél Köszönetet mondott a Szent Péter téren a kánikula ellenére is jelen levő hívőknek Ferenc pápa vasárnap délben. Olaszországban...

Itatással segítsük a...

Itatással segítsük a települések vadon élő állatvilágát is! A kánikula nem csak az emberek, de a települések vadon élő állatvilága: az emlősök, a madarak, a hüllők, a kétéltűek és a...

Ebben a melegben még a...

Ebben a melegben még a növények is A Földet a Napból annyi energia éri el egy óra alatt, mint amennyit az emberiség egy egész év alatt felhasznál más...

Hihetetlen csillagpárost...

Hihetetlen csillagpárost fedeztek fel, egyikük Hihetetlen csillagpárost fedeztek fel, amelynek egyik tagja, egy fehér törpe teljesen elfedi a földi megfigyelőktől társát, s...

Tartós kánikula várható...

Rendkívüli meleg lesz a hétvégén Horvátországban a meteorológiai szolgálat (DZMH) előrejelzése szerint, és egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor ér végét. A hétvégén a legmagasabb fokú,...

Bútorégetéssel tiltakoznak a bevándorlók ellen Olaszországban

Helyiek tiltakoznak illegális bevándorlók elhelyezése ellen az északkelet-olasz Treviso városának peremkerületében. A tiltakozáshoz az Új Erő (FN) elnevezésű jobboldali mozgalom tagjai is csatlakoztak. A Treviso határán levő Quinto városrész egyik lakóháza előtt az épületben élő olaszok bútorokat, matracokat égettek el, így tiltakozva száz afrikai beköltöztetése ellen. A demonstráció szerda éjszaka óta tart az olasz napilapok pénteki beszámolói szerint. A többlakásos házban eddig tíz olasz család élt, a többi üres lakásba afrikai bevándorlókat helyeztek el a trevisói prefektus...

Lenyomhatja az olaj árát az iráni megállapodás

Lenyomhatja az olaj árát az iráni megállapodás Londoni pénzügyi elemzők szerint az orosz gazdaság lehet a nagy vesztese annak - és akár Oroszország további leminősítéséhez is vezethet -, ha az iráni atomprogram korlátozásáról és ellenőrzéséről e héten született megállapodás nyomán feloldják a Teherán elleni nemzetközi szankciókat, és ezután jelentős mennyiségű iráni olaj zúdul a világpiacra. A Royal Bank of Scotland (RBS) bankcsoport londoni befektetési részlegének iparági elemzői csütörtöki helyzetértékelésükben nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordónkénti ára az...

A görög parlament megszavazta a megszorító intézkedéseket

A görög parlament megszavazta csütörtök hajnalban azokat a megszorító intézkedéseket, amelyek a nemzetközi hitelezők követelnek Athéntól a harmadik pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások megkezdéséért cserébe. A parlamentben név szerinti szavazást tartottak, és az AFP hírügynökség tudósítása szerint 229 képviselő szavazott igennel, hat tartózkodott, 64 pedig nemmel voksolt. Utóbbiak között volt Jánisz Varufakisz volt pénzügyminiszter, aki a múlt hét elején mondott le posztjáról, valamint Zoi Konsztantopulu parlamenti elnök.