Brazil-horvát nyitómeccs lesz a labdarúgó-világbajnokságon

A házigazda Brazília június 12-én a Sao Pauló-i stadionban Horvátországgal találkozik a 2014-es labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzésén a Costa do Sauipében tartott pénteki csoportsorsolás alapján. A brazilokon és a horvátokon kívül Mexikó és Kamerun került még az A jelű négyesbe. A címvédő és Európa-bajnok spanyolok már a csoportküzdelmek során összeakadnak a hollandokkal, azaz megismétlődik legutóbbi vb döntője, méghozzá rögtön az első fordulóban. Ebben a négyesben, a B-ben kapott még helyet Chile és Ausztrália. A D csoport különlegessége, hogy Uruguay, Anglia és Olaszország...

Három év alatt 40 milliárdból fejleszti létesítményeit az MLSZ

Három év alatt 40 milliárdból fejleszti létesítményeit az MLSZ A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 2016-ig szóló létesítményfejlesztési koncepciójának költsége 40 milliárd forint, ezen összeg mintegy felének felhasználásáról döntött kedden a kormány. Az elfogadott összeg tehát nem új forrást jelent, hanem a program elindulását, amelyet a stadionok gyors felújítása követ - áll az MLSZ honlapján. Az MLSZ még Michel Platini UEFA-elnök szeptemberi látogatásakor jelentette be a programot: a szervezet felmérte a pályák és azok kiszolgáló létesítményeinek állapotát, ezeknek a 25-30 százaléka kapta meg a jó színvonalú minősítést. A fejlesztések...

A MTE 11 éves asztaliteniszezője harmadik lett a hétvégén

A MTE 11 éves asztaliteniszezője harmadik lett a hétvégén Az elmúlt hétvégén Nyugat-Magyarország 2013. évi nyílt újonc területi ranglista versenyen Pauer Bence (képünkön) a Mohácsi TE asztaliteniszezője kellemes meglepetésre 3. helyen végzett. A 11 éves Bence nem illetődött meg rutinosabb ellenfeleitől, a csoport győzelem után egyenes kieséses rendszerben három győzelmet megszerezve került fel a dobogóra. Az MTE asztalitenisz szakosztályának közleménye kiemeli: Bence teljesítményének jelentőségét növeli, hogy ez volt élete első országos versenye.

Hosszú Katinka és Varga...

Hosszú Katinka és Varga Dénes Európa legjobbjai Hosszú Katinka (képünkön) és Varga Dénes is az év legjobbjának bizonyult az Európai Úszó Szövetség (LEN) hagyományos...

A Pécs elleni vereség után...

A Pécs elleni vereség után kirúgta Ricardo Monizt a Ferencváros Az FTC labdarúgócsapatának vezetősége szerződést bont Ricardo Moniz vezetőedzővel.  A klub vasárnap esti közleménye...

Elvették az...

A Mezőkövesdtől szombaton elszenvedett 3-0-s vereség miatt le kellett adniuk a győri Audi-gyártól kapott autók kulcsait az ETO futballistáinak - írja csütörtöki számában a Kisalföld...

Válogatottak ünnepelték a...

Válogatottak ünnepelték a magyar labdarúgás napját Korábbi és jelenlegi válogatott futballisták, valamint edzők és sportvezetők részvételével rendeztek hétfőn ünnepséget a...

Kézilabda: a juniorok...

Kézilabda: a juniorok behúzták a meccset, a felnőttek bukták A megszokottól eltérő időpontban, pénteken este játszották a Mohácsi Torna Egylet kézilabdázói a Pilisvörösvár elleni soron...

A MTE judósainak nem jött...

Balogh Daniella junior válogatottunk a bulgáriai Samokovban az U23-as korosztály Európa Bajnokságán szerepelt, elért eredményei alapján a Magyar Judo Szövetség finanszírozta válogatottunk...

Vízilabda: egy-egy mohácsi győzelem és vereség a hétvégi regionális bajnoki fordulóban

Vízilabda: egy-egy mohácsi győzelem és vereség a hétvégi regionális bajnoki fordulóban Harmadik éve zajlik a regionális vízilabda-bajnokság: az MTE a kezdetek óta résztvevője e sorozatnak, melynek november 16-ai, idei második fordulójában ezúttal egy győzelemre és egy vereségre futotta az erejéből. Azt azért nyomban hozzá kell tenni: a fiaskót a mezőny kétségkívül legerősebb alakulatától, a Zentától szenvedték el a mieink, ráadásul csak két góllal, 13:11 arányban kaptak ki. - A zentaiak láthatóan összeszokott alakulat, ráadásul hetente ötször van alkalmuk edzeni, míg mi egy héten csupán kétszer tudunk gyakorolni - ad magyarázatot a vereségre Auth...

Műtét vár a válogatott csatárára

Műtét vár a válogatott csatárára Megműtik Szalai Ádámot, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Schalke 04 magyar válogatott támadóját. A klub honlapjának beszámolója szerint a 25 éves csatár hosszú ideje húzódó kézsérülésével fekszik kés alá kedden (ma), a beavatkozást Michael Raschke professzor végzi majd. Szalai várhatóan a jövő heti Bundesliga-fordulóban már vissza is térhet. Szalai az augusztusi, PAOK elleni Bajnokok Ligája-selejtezős párharc óta sérülten játszott, akkor a visszavágón két góllal segítette csapatát a győzelemhez és a csoportkörbe jutáshoz. 

A mohácsi kézilabdás lányok és fiúk is remekül szerepeltek

Az elmúlt hétvégén a mohácsi kézilabdás lányok junior és felnőtt csapata is győzni tudott, sőt a fiúk is kiválóan teljesítettek itthon. A juniorok mérkőzéséről így ír a szakosztály honlapján: az első percekben azt gondolhattuk, hogy ez egy könnyű meccs lesz, hiszen kezdésképpen 3 góllal rögtön elmentünk. Úgy tűnt a kezdő csapat nagyon jó összeállításban ment a pályára.  Egészen a 11. percig jól alakult a meccs, az eredmény 9 - 5 volt a javunkra, amikor is helycserét hajtottak végre a pályán a mieink. Az addigi irányító és a balszélső cseréltek, de hamar kiderült, hogy ez nem...

A Fradi az ősi riválist, a...

Összekerült a két ősi rivális, az FTC és az Újpest a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. A Sport Televízió vasárnap esti élő adásában, a Harmadik Félidő című műsorban készítették el...

Kárpáti Györgyöt...

Kárpáti Györgyöt választották a Nemzet Sportolójává Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó kapta a Nemzet Sportolója címet, amely Gyarmati Dezső augusztusi halála...

Hosszú Katinka folytatja...

Hosszú Katinka - akárcsak kedden, 100 méter pillangón - országos csúccsal nyert 100 m háton a rövidpályás világkupa-sorozat szingapúri állomásán, ahol a viadal szerdai napján három arany-...

Háromszoros gólkülönbséggel...

A Mohácsi Torna Egylet serdülő kézilabdázói, Oszlár Ferenc csapata kedden a Tolna KC otthonában vívta az OSB D Csoport 8. fordulójának meccsét.- Lányaink ismét nagyon formában voltak,...

Magyar labdarúgó-akadémiák...

Belga szakemberek vizsgálják, hogy a magyar labdarúgó-akadémiák megfelelnek-e a modern kor követelményeinek. A hazai sportági szövetség, az MLSZ akadémiai auditjának projektvezetője,...

A kitartó munka eredménye:...

A kitartó munka eredménye: éremeső az MTE úszóinál Már az alapozási időszak alatt is komoly eredményeket értek el a Mohácsi Torna Egylet Úszó Szakosztálya tagjai. Mint az edzők...

Olasz csúcs: tízből tíz az AS Roma mérlege

Olasz csúcs: tízből tíz az AS Roma mérlege Sorozatban tizedik összecsapását is megnyerte az olasz labdarúgó-bajnokságban az AS Roma: a forduló csütörtöki zárómérkőzésén a sereghajtó Chievót győzte le 1-0-ra. A Farkasok vasárnap az Udinese vendégeként állították fel az új rekordot, ugyanis korábban egyetlen csapat sem rajtolt kilenc győzelemmel a Serie A-ban, Rudi Garcia tanítványai most tovább javították ezt a csúcsot. Az AS Roma csapata az egyetlen csapat Európában, amely még veretlen a bajnokságban.

Nem sikerült a bravúr: a Veszprém megálljt parancsolt a női kézilabda Magyar Kupában

Nem sikerült a bravúr: a Veszprém megálljt parancsolt a női kézilabda Magyar Kupában Már az is csodaszámba ment, hogy kis csapatunk, a Mohácsi TE NB I/B-s női kézilabda-együttese eljutott a Magyar Kupa harmadik fordulójáig - tegnap este azonban hazai pályán a lényegesen nagyobb játékerőt képviselő vendég Veszprém hagyhatta el győztesen a Városi Sportcsarnokot. Ami a sorozat nyitányát illeti, először az NB II-es Tolna KC csapatán tudtunk túljutni, majd jött a szintén NB II-es Hévíz SK. Ezek után már csak NB I/B-s és NB I-es csapatok maradtak talpon e kiírásban. A sorsoláskor a „kis Győrnek" is nevezett, Róth Kálmán által vezényelt Veszprém csapatát...

A Magyar Kupa tavalyi bronzérmesét fogadja ma az MTE

Nem akármilyen hangulatú mérkőzésre van kilátás ma, október 30-án szerdán este: a Mohácsi TE női kézilabdázói a Magyar Kupa harmadik fordulójában idehaza lépnek pályára. Az ellenfél tiszteletet parancsoló, hiszen a Veszprémi Barabás Duna Takarék Kézilabda Club egy éve bravúrosan szerepelt e kiírásban, hiszen a négyes döntőig jutott, ahol végül bronzérmet szerzett. A találkozó 18.00 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban (Sport utca 1.), a felnőttbelépő 600, a diák 300 forintba kerül.