Fair play díjat kapott Gyurta Dániel az olimpián tett gesztusáért

Gyurta Dániel sportszerű cselekedetért diplomát vehetett át szerdán a Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) párizsi ünnepségén, melyen összesen 16 sportember, illetve szervezet részesült elismerésben. A múlt évi ötkarikás játékokon 200 méter mellen első, vb- és Eb-győztes magyar úszó az olimpiai sikere után jelentette be, hogy a londoni arany másolatának átadásával is tisztelegni kíván a tragikus hirtelenséggel tavaly április végén, 26 éves korában elhunyt riválisa, a norvég Alexander Dale Oen emléke előtt. Az ígéretet tett követte, s az időközben megszületett ereklyével idén...

Balogh Daniella a legjobb magyar női helyezett Pozsonyban

Szeptember első hétvégéjén Pozsonyban találkoztak a judo legkiválóbb művelői, hogy az Európa-kupán mérhessék össze tudásukat. A hazánkat képviselő nők közül a legjobb teljesítményt a Mohácsi TE sportolója, az 52 kilogrammosok súlycsoportjában versenyző Balogh Daniella nyújtotta, aki az ötödik helyet szerezte meg.

A FIFA vizsgálatot indíthat a románok ellen: jön a zártkapus?

A FIFA vizsgálatot indíthat a románok ellen: jön a zártkapus? A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vizsgálatot indíthat a románok ellen szurkolói pénteki világbajnoki selejtezőmérkőzésen tanúsított magyarellenes megnyilvánulásai miatt a ziare.com című román hírportál szerint. A honlap hivatalos forrásokra hivatkozva azt írja, Mike Foster, a 3-0-s román sikerrel zárult találkozó angol megfigyelője jelentésében azt írta, a román szurkolók "idegengyűlölő" rigmusokat skandáltak a meccs alatt, továbbá kitért arra is, hogy a drukkerek között incidensek voltak. A portál szerint a FIFA már meg is kezdte a vizsgálatot az ügyben, és...

Átigazolások, sérülések,...

Átigazolások, sérülések, várakozások - Interjú Kovács Jenő mohácsi kézilabdaedzővel A nyári átigazolásokat követően, a szezon elején Kovács Jenőt, városunk NB I/B-s felnőtt női kézilabda csapatának edzőjét az...

Magyar fociparádé a...

Alaposan összeszedte magát a magyar labdarúgó válogatott a pénteken Bukarestben elszenvedett szégyenteljes vereség után. A kedd esti, az észt válogatott ellen a Puskás...

A Puskás Stadion lehet a...

A Puskás Stadion lehet a 2020-as foci Eb egyik helyszíne A kormány egyetértésével a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pályázik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszínére -...

Összeesett és meghalt egy...

Egy 27 éves külföldi állampolgár halt meg vasárnap a budapesti félmaratoni futóversenyen - közölte a Budapest Sportiroda (BSI) az MTI-vel. Közleményük szerint a budapesti félmaratonon a...

A bajnoki forduló első...

A bajnoki forduló első meccsét a kézilabdás juniorok nyerték A Mohácsi Torna Egylet Kézilabda Szakosztálya vezetése a szombati NB I/B mérkőzést követően az alábbiak szerint értékelte az...

Vonattal a bukaresti...

Vonattal a bukaresti pokolba: könnygáz és egy betojt magyar csapat Emlékezetes túrán van túl az a közel háromezer magyar drukker, akik vállalva az életbiztosításnak aligha nevezhető utat, a...

Balesetben életét vesztette Fűzy Ákos, a győri női kosárklub edzője, a MiZo Pécs 2010 korábbi mestere

Balesetben életét vesztette Fűzy Ákos, a győri női kosárklub edzője, a MiZo Pécs 2010 korábbi mestere Súlyos közúti balesetet szenvedett a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát szállító autóbusz szombaton Kapuvár és Vitnyéd között. A szerencsétlenségben Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző, a MiZo Pécs 2010 korábbi mestere életét vesztette. A balesetben egy személyautó ütközött össze a győri együttest szállító busszal, s a kisalfold.hu beszámolója szerint Tapodi a helyszínen belehalt sérüléseibe. Fűzyt a helyszínen újra kellett éleszteni, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba, de annyi vért vesztett, hogy az orvosok nem tudták megmenteni az életét. Tóth...

A városhatárig kísérték a román csendőrök a magyar szurkolókat

Incidensek nélkül távoztak Bukarestből a magyar szurkolók, akik a péntek esti román-magyar labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzésre érkeztek a román fővárosba - közölte szombaton az MTI-vel a Georgian Enache, a bukaresti csendőrség szóvivője. A péntek esti meccs után a magyar szurkolókat csendőri biztosítás mellett buszokkal szállították a pályaudvarra. Sem útközben, sem a pályaudvaron nem történt rendbontás: a szurkolói különvonat incidens nélkül elhagyta a román fővárost, és azokat is elkísérték a város széléig, akik saját gépkocsival érkeztek - számolt be a szóvivő. Az MTI...

Lagymatag Egervári-csapat: román-magyar 3-0

Már a második percben vesztésre állt a magyar labdarúgó válogatott Bukarestben a péntek esti, sorsdöntő vb-selejtezőn, majd a félidő közepe táján újabb gólt szereztek a románok, s ezzel el is dőlt a meccs. A végeredmény: Románia-Magyarország 3-0. Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese ráadásul örülhet, hogy nem 5-0 lett a végeredmény, hiszen a románok a második félidőben még két  ziccert is elszórakoztak. A magyar válogatott végig lagymatagon, elképzelés nélkül játszott, s így már csak matematikai esélye maradt a jövő évi brazíliai világbajnokságra való kijutásra.

Balhé Bukarestben:...

Balhé Bukarestben: csendőrökkel hadakoztak a magyar szurkolók Összecsapott a csendőrökkel Bukarest történelmi belvárosában a magyar szurkolók egy csoportja, később a szurkolói különvonaton...

Győzni kell ma Bukarestben,...

Győzni kell ma Bukarestben, a döntetlen is szinte biztos kiesést hozna Bukarestben van már hírportálunk munkatársa, Palotás Péter, aki a szurkolókkal együtt, vonaton tette meg az utat a román...

Világbajnokságon egyedüli...

Világbajnokságon egyedüli döntős lett a mohácsi evezős A Mohácsi Torna Egylet evezőse, Matheisz József (képünkön) idén első éves felnőttként képviselte országunkat a Ausztriai Linz...

Díjugrató megyebajnokság...

Díjugrató megyebajnokság érmese a mohácsi Erdélyi Tamás A Mohácsi Torna Egylet díjugratói ezúttal a Somogy Megyei Díjugrató Bajnokság III. fordulóján mérettették meg magukat, melyet...

Flashmobbal üzentek a...

Flashmobbal üzentek a NOB-nak a magyar birkózók Figyelemfelkeltő akciót, úgynevezett flashmobot rendezett a Magyar Birkózó Szövetség a budapesti Hősök terén, hogy ezzel is...

A mohácsi kézilabda...

A mohácsi kézilabda csapatok felkészülési meccsei eredményei A juniorok pénteken hazai pályán játszottak felkészülési mérkőzést a Szekszárdi Fekete Gólyák KC Junior csapatával. Az egész...

Országos bajnokságon ismét aranyérmes Balogh Daniella

Országos bajnokságon ismét aranyérmes Balogh Daniella Újabb országos sikert ért el a Mohácsi Torna Egylet judosa a hétvégén Siklóson megrendezett U23-as országos bajnokságon. A 23 év alatti hölgyek 52kg-os súlycsoportjában Balogh Daniella aranyérmet szerzett, mindhárom ellenfelét simán legyőzve - informálta hírportálunkat Ginder János edző. Megjegyezte: „Daniella igazolta, hogy az augusztus 20-án tartott ünnepi képviselő-testületi ülésen átvett "Mohács Város Sport Díja" jó helyre került."A Tenkes Kupa keretében megrendezett OB-n további két MTE-s versenyző indult, Godina Nóra 5., Szűcs Barbara 7. helyet szerzett....

Sebastian Vettel nyert a Belga Nagydíjon

 A címvédő és a pontversenyben élen álló Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte meg vasárnap a Forma-1-es Belga Nagydíjat, a világbajnoki sorozat 11. futamát. Az idén ötödször, pályafutása során pedig 31-edszer diadalmaskodó, 26 éves Vettel mögött a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) zárt a második, a brit Lewis Hamilton (McLaren) pedig a harmadik helyen. A rajtot a pole pozícióból kezdő Lewis Hamilton (Mercedes) jól kapta el, ám néhány kanyarral később megelőzte őt a második helyről induló Vettel, mögöttük pedig a szintén német Nico Rosberg előzte meg az idény...

Elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok

Nyolcvanöt éves korában elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója. A miskolci születésű sportember volt az egyetlen olyan játékos, aki öt olimpián szerepelt, ráadásul mind az ötön éremmel gazdagodott: Helsinkiben, Melbourne-ben és Tokióban arannyal, Londonban ezüsttel, Rómában pedig bronzzal, s lett ezzel minden idők legeredményesebb pólósa. Kétszer volt Európa-bajnok csapat tagja is, kétszeres főiskolai világbajnok, nyolcszoros magyar bajnok, a válogatottban 108 alkalommal szerepelt. Münchenben, 1972-ben Rajki Béla segítőjeként...