Három év alatt 40 milliárdból fejleszti létesítményeit az MLSZ
2013. december 04. szerda 16:30

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 2016-ig szóló létesítményfejlesztési koncepciójának költsége 40 milliárd forint, ezen összeg mintegy felének felhasználásáról döntött kedden a kormány.
Az elfogadott összeg tehát nem új forrást jelent, hanem a program elindulását, amelyet a stadionok gyors felújítása követ - áll az MLSZ honlapján.
Az MLSZ még Michel Platini UEFA-elnök szeptemberi látogatásakor jelentette be a programot: a szervezet felmérte a pályák és azok kiszolgáló létesítményeinek állapotát, ezeknek a 25-30 százaléka kapta meg a jó színvonalú minősítést. A fejlesztések nagyjából 1000 amatőr pályát érintenek majd, ezen felül 27 profi létesítményt is megújítanak, ebből négy 8 és 14 ezer férőhely közötti, négy-öt 8 és 6 ezer közötti, a többi pedig ez alatti stadion.
Orbán Viktor miniszterelnök akkor elmondta, a mostani döntés nem befolyásolja a már folyó építkezéseket, így a debreceni, a ferencvárosi, a szombathelyi, vagy éppen a diósgyőri aréna munkálatait.
A fejlesztési tervek tartalmaznak egy úgynevezett budapesti csomagot is, eszerint Budán és Pesten két futballcentrum jön majd létre, ezek mellett összesen 70 pályát építenek.
Az MLSZ szerint a program arra hivatott, hogy a magyar futball több évtizedes infrastrukturális lemaradást felszámolja, és olyan körülményeket teremtsen, hogy újra vonzó legyen a futball közege és így a férfiak mellett mind több gyermek és nő válassza sportágául a labdarúgást.
Képünkön: A Ferencváros épülő labdarúgó-stadionja az Üllői úton december elején. A tervek szerint 2014 őszére készül el az új, 22 500 néző befogadására alkalmas Albert Flórián Stadion.
MTI - Fotó: Balaton József
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentősök siettek egy bajba jutott...
- Akolitusi szolgálatra készülőket...
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Ultramodern képalkotó berendezést...
- Nem jogerősen öt év börtönre ítélték...
- Komoly büntetést kaphat, aki...
- Napsütéses, tavaszias napunk lesz...
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...
- Életet mentett a...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...

