Megállíthatatlanok: ismét győztek a mohácsi kosarasok
Az év utolsó mérkőzésén ismét győzelmet arattak a mohácsi kosaras fiúk, ezúttal az ANK Pécs csapata felett, ezzel megnyerték zsinórban az ötödik mérkőzésüket, s továbbra is veretlenek. - Az egész mérkőzésen nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk, mind a védekezésben, mind támadásban. Az első félidőben sok hibával játszottunk, gyengén védekeztünk, s ezt az ellenfél rendre kihasználta, ezért nem tudtunk nagyobb előnyre szert tenni. A második félidő elejére azonban feljavult a játékunk, aztán a negyedik negyedben újra sikerült közel engedni magunkhoz az ellenfelet. A...
Legyőztük a mumust is: Bozsovics Rita vezérletével elvertük a Marcalit
A múlt héten a bajnok Szekszárdot idegenben, most szombaton itthon közvetlen riválisukat, a Marcalit páholták el lányaink a kézilabda NB I/B őszi utolsó előtti fordulójában. Ellenszélben, majdnem folyamatos emberhátrányban játszottuk a meccset, de így sem tudták kiénekelni a sajtot a szánkból. Az ember tényleg soha nem felejti el az elsőt. Aki még nem látott női kézilabda-mérkőzést, és azt gondolja, hogy nem is érdekli a sportág, annak szívből ajánljuk, látogasson ki egyszer az MTE kéziseinek valamelyik mérkőzésére, garantáljuk, megkedveli.Lehet, hogy nem láthat...
Új korosztályos csúcsot állított fel Stocker Ákos
Javában zajlik a XIX. Országos Rövidpályás Vidékbajnokság Kecskeméten, ahol a Mohácsi Torna Egylet úszói is szerepelnek. Pénteken az MTE kiválósága, Stocker Ákos 30:28 másodperc alatt ért célba, így új korosztályos országos csúcsot úszott 50 méteres mellúszásban.Képünkön: (archív) Stocker Ákos.
Utolsó hazai meccsüket...
Szombaton rendezik a női kézilabda másodosztály 12. fordulóját. Az MTE idei utolsó hazai mérkőzésén a Marcalit fogadja. Egy...
Bajnoki örökrangadóval...
A Ferencváros és az MTK 211. bajnoki örökrangadójával zárul szombat este a labdarúgó OTP Bank Liga 19., idei utolsó fordulója....
Összecsapnak a kontinensek...
A házigazda japán Kashima Antlers és az új-zélandi Auckland City selejtezős összecsapásával csütörtökön kezdődik a...
Bár már kérői is vannak, de...
Hívta már a Fradi és a Dunaújváros is, a Mohácsi TE tizennégy éves kézilabdázója, Rittlinger Lotti azonban köszönte, de nem...
Egyéni edzésre is járhatnak...
Az MTE 1888 Ökölvívó Szakosztályán belül lehetőség van egyéni, személyi edzésekre is.A személyi edzések alkalmával a kezdő...
Ez igen! Legyőzték...
Bravúros győzelmet aratott vasárnap Szekszárdon a Mohácsi TE a női kézilabda NBI/ B. 11. fordulójában. A mohácsi szurkolók a...
Három zakó után javítanának női kéziseink vasárnap
Zsinórban három vereség a legutóbbi mérlege az MTE női kézilabdacsapatának, ami nem számít túl jó előjelnek a soron következő mérkőzés előtt. Ráadásul az egyik legnehezebb feladat vár a lányokra, vasárnap ugyanis az NBI/ B 11. fordulójában Szekszárdon lépnek pályára. A tavalyi bajnok Szekszárd kerete jelentősen átalakult, Tabajdi Ferenc csapatába több dunaújvárosi játékos is érkezett, akik a csapat gerincét alkotják. Kiemelkedik az eddig 91 (!) gólt szerző Weigel Zita, játéka azonban bokasérülés miatt erősen kérdéses.A mohácsiak rossz sorozata csak akkor szakadhat meg, ha a...
Nekik bejött Szekszárd: nyertek a mohácsi kosarasok
Péntek este Szekszárdon léptek pályára a kosaras fiúk, ahol fölényes győzelmet arattak a fiatal szekszárdi alakulat felett, így továbbra is tartják első helyüket a tabellán. - Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Nagyon fiatal, tehetséges csapat ellen játszottunk, már az első félidőben sikerült eldöntenünk a mérkőzést. A harmadik negyedben tovább növeltük az előnyünket. Az utolsó játkrész már csak formalitás volt, kulcsjátékosainkat sikerült pihentetni, több új játékosunk kapott lehetőséget, illetve a fiatalabb csapattagok is fontos játékpercekkel gazdagodtak - értékelt a...
A hónap közepén árulja el Gyárfás, miért mondott le
December 14-én, a jövő heti, kanadai rövidpályás világbajnokság után tarthatja meg a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) azt az elnökségi ülést, amelyen Gyárfás Tamás elnök a lemondásának döntési hátteréről személyesen kívánja tájékoztatni az elnökségi valamennyi tagját. A MÚSZ szombati közleményében jelezte: ezt követően kerülhet sor a jelölő bizottság tagjainak felkérésére, valamint a rendkívüli tisztújító közgyűlés összehívására. Gyárfás Tamás (képünkön) szerdán az MTI-n keresztül tette közzé szándékát, hogy 23 év után lemond a MÚSZ elnöki tisztségéről. A magyar válogatott ugyanezen a...
Tízezernél is több iskolás...
Több mint 10 ezer résztvevővel zajlott le a gyaloglás világnapjához kapcsolódó idei eseménysorozat Magyarországon. A...
Negyedik világbajnoki címét...
Major Zsolt, a bólyi testépítő immár negyedszer hódította el a napokban a Mr. Universe címet Hamburgban. A sportoló a Mohácsi...
Lemondott a Kozármisleny...
Gyulay László a kieső helyen végző Mohácsi TE kispadjáról felállva, nyáron érkezett a Kozármisleny SE felnőtt csapatának...
Mikulásfutást rendeznek...
Idén harmadszor rendezi meg a Budapest Sportiroda (BSI) a Rossmann Mikulásfutást, amelyre vasárnap kerül sor Budapest...
Tatai Tibor vízililiomai...
A mohácsi grafikus, Tatai Tibor alkotása nyerte a 2017-es budapesti rendezésű vizes világbajnokság részére kiírt...
Szoros meccsen győzte le a...
Vasárnap délelőtt a MoTex KC csapata a DÖKE Komlói KC-t fogadta a Városi Sportcsarnokban, ahol egy szoros mérkőzés végén...
Győzelemmel mutatkoztak be itthon a kosarasaink
A napokban játszotta első hazai meccsét a férfi kosárlabdacsapat. A fiúk magabiztos győzelmet arattak a Mecsek SE csapata ellen. - Már az elejétől kontrolláltuk a játékot. Elégedett vagyok az első félidővel, támadásban a dobásaink ültek, a védekezés kellően agresszív volt. A második félidőben sok volt a hiba, támadásban kapkodtunk, ziccereket hibáztunk, védekezésnél a lepattanókkal meggyűlt a bajunk. - Összességében elégedett vagyok, örülök hogy sikerült zsinórban a harmadik győzelmünket megszerezni. A hibákat kijavítjuk a következő mérkőzésig - értékelt a játékos-edző,...
Kilenc magyar arany a kick-box Európa-bajnokságon
Kilenc aranyéremmel zártak a magyarok a görögországi Lutrakiban rendezett kick-box Európa-bajnokságon. A MOB Sajtószolgálat vasárnapi tájékoztatása szerint Magyarország megnyerte a csapat aranyérmet, mivel a Veres Roland, Mórádi Zsolt, Jároszkievicz Krisztián, Veres Richárd, Szabó Dorina, Nagy Henrietta összetételű válogatott a negyeddöntőben Bulgáriát győzte le 13-4-re, az elődöntőben pedig Írországot múlta felül 18-12-re. A döntőben aztán Olaszország következett, ahol Király István szövetségi kapitány együttese hosszabbítás után 17-15-re nyert, ezzel megvédte címét. A...
Zsinórban a harmadik vereséget szenvedték el kéziseink - ez most tényleg fájt
Úgy tűnik, alábbhagyott a lendület, az első néhány fordulóban ragyogóan teljesítő kézis lányaink szombaton újabb vereséget szenvedtek. Ezúttal hazai pályán, a Szentendre ellen. De szép is volt! Néhány héttel ezelőtt még a tabella harmadik helyén álltak az MTE NB I/B-ben szereplő kézis lányai. Idegenben vertük a Dunaújvárost, aztán a Mislenyt, otthon meg közben hoztuk a kötelezőt, de aztán sajnos - úgy tűnik - valami megszakadt.Mert az még - na jó, kis jó indulattal - oké, hogy idegenben huszonöt gólos zakót szab ránk a feljutásra pályázó Vasas, de az már nem, hogy itthon...
A rovat további témái
- Fontos mérkőzés vár a női kézilabdacsapatra szombaton
- Hajszálon múlt Michelisz Norbi öröme, de büszkék lehetünk: a himesházai mindent megtett
- Szép eredményeket hoztak haza az MTE úszói Gyuláról
- A Fradi-edzőt és a kiállított játékosokat is eltiltották
- A világbajnoki dobogóra hajt Michelisz Norbi a szezonzárón Katarban
- MLSZ: a játékvezetőkről nem a klubok döntenek
« Előző
1377 | 1404 | 1431 | 1458 | 1485 | 1512 | 1539 | 1566 | 1593 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Az én történetem: pályázatot...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Hideg éj után napsütésre is...
- Idén is a baranyai tűzoltó,...
- Tarlós: "Ugrottam egyet Vitézy...

