Háromszáz versenyző búcsúztatja az évet a Hungaroringen
2016. december 12. hétfő 18:00

Várhatóan hat ország háromszáz versenyzőjének részvételével rendezik meg a 18. évbúcsúztató Szilveszter-ralit a Hungaroringen december 28-án és 29-én.
A szervezők hétfői közleménye szerint öt nap elteltével le kellett zárni a nevezést, a szerda esti nyitást követő harminc órában ugyanis több mint kétszázan jelezték részvételi szándékukat. A verseny történetében először ezúttal a nézőknek belépőt kell váltaniuk. A kétezer forintos, csak a helyszínen megváltható jegy a rendezvény mindkét napjára és a kísérő eseményekre is érvényes lesz.
Az idei Szilveszter-ralira a tavalyi eseményhez hasonlóan Csehországból, Szlovákiából, Németországból, Ausztriából és Lengyelországból is érkeznek versenyzők.
"Az idei szezonban oly népszerű és eredményes R5-ös autókból minden típus rajthoz áll majd, ráadásul a nézők a technikailag csúcsragadozónak számító WRC-t is láthatják majd a mezőnyben, amelyben az elmúlt évek címvédői, számtalan magyar bajnok, illetve CEZ, azaz Közép-Európa bajnok is található az előzetes nevezések alapján" - mondta a viadal egyik főszervezője, Garamvölgyi Zoltán.
A verseny az interneten rádiós és televíziós közvetítésben is élőben követhető lesz.
Az idei Szilveszter-rali össztávja 79,33 kilométer, december 28-án egy gyorsasági szakaszra és a rajtceremóniára, december 29-én pedig hat gyorsasági etapra kerül sor.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Eltévedt a bácsi az állomáson,...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Új helyen működik a Mohácsi Kórház...
- A Széchenyi tér átépítése után is...
- Kismamák viszik jó hírét a Mohácsi...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Az anyák napja jegyében várják a...
- Rezsikörútra indult Németh Szilárd,...