Emberölés miatt emeltek vádat két baranyai nő ellen
A Baranya Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat két nő ellen, akik mulasztása felgyorsította a sértett halálát. A vádirati tényállás szerint a 86 éves sértett 2021 augusztusától rossz egészségügyi állapotban volt. Több műtéten esett át, majd 2021 augusztusától hazaengedték a kórházból.Ettől az időponttól kezdődően az idős asszony együtt lakott fiával és menyével. A sértett teljes körű önellátásra képtelen volt, ezért napi egy órában gondozó járt hozzá, a fennmaradó időben a sértettet menye látta el. Mivel az ápolásban segítségre szorult, ezért...
A Fidesz jelöltjét választották polgármesternek Baksán
Tóth Gábort, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották polgármesternek a baranyai Baksán a vasárnap tartott időközi voksoláson. A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információk szerint a győztesre 243, független vetélytársára, Albrecht Péterre 217 érvényes szavazat érkezett.A községben az önkormányzati testület tagjait is megválaszthatták a helyiek, a négy képviselői mandátumért tizenkét független jelölt indult.A településen azért kellett időközi választást tartani, mert a korábbi képviselő-testület a feloszlásról döntött.
A Mohácsi-szigeten is tartóztattak fel migránsokat vasárnap
A szolgálatot teljesítő rendőrök vasárnap összesen 166 határsértőt tartóztattak fel és 199 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben. Bács-Kiskun megyében a rendőrök 2 esetben összesen 7 határsértőt tartóztattak fel Dávod és Hercegszántó közigazgatási területén.Csongrád-Csanád megyében a járőrök 6 esetben összesen 126 határsértőt tartóztattak fel Ásotthalom és Szeged-Gyálarét közigazgatási területén.A rendőrök Rajkán 17, Pest megyében 2 esetben összesen 16 határsértőt tartóztattak fel Inárcs és Szigetszentmiklós közigazgatási területén....
Ezeken a helyeken adhatunk...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Pécs, Anikó Óvoda - Adventi véradás (Anikó u....
Fenyőfát is vásárolnak a...
Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai december 12. és 18. között hétfőn Pécsett, a fenyőfaárusoknál, kedden...
Fákat döntött ki a viharos...
Az eső is károkat okozott több helyen.A szombat óta megváltozott időjárási helyzet miatt megnőtt a tűzoltói beavatkozások...
A várható rengeteg csapadék...
Baranyában szombaton akár 20 millimétert meghaladó mennyiség is hullhat, közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat....
Csaknem 400 ezer forintot...
A rendőrök eljárást indítottak a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható nő ellen. A nyomozók...
Gyűlnek az angyalbatyuk a...
A Katolikus Karitász idén is meghirdette a már hagyományos, országos ajándékgyűjtő programját Angyalbatyu néven, hogy minél...
Szabad a pálya: megszűnik az ellenőrzés a horvát-magyar országhatáron
Az európai uniós tagállamok belügyminiszteri tanácsa csütörtökön jóváhagyta Horvátország csatlakozását a schengeni övezethez, nem született viszont döntés arról, hogy Bulgária és Románia mikor csatlakozhat a személyek szabad mozgását is garantáló nemzetközi zónához. A döntés értelmében 2023. január 1-jétől megszűnik a Horvátország és a schengeni térség más országai között a személyek ellenőrzése a belső szárazföldi és a tengeri határokon. A belső légi határokon az ellenőrzéseket 2023. március 26-tól szüntetik meg. Horvátország 2023. január 1-jétől megkezdi az...
Javában zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál
A Volánbusz minden évben kiemelt figyelmet fordít a téli felkészülésre, a járműállományt és a közszolgáltatást nyújtó munkavállalókat is felkészítik a megváltozott út- és látási viszonyokra - közölte a Volánbusz Zrt. csütörtökön az MTI-vel. A közleményükből kiderül, hogy a társaság autóbusz-vezetői minden évben oktatáson vesznek részt a téli közlekedés veszélyeinek és a téli üzemeltetés előírásainak témájában. Évente mintegy ezer autóbusz-vezető speciális vezetéstechnikai tréningen vehet részt a Hungaroring tanpályáján is - írták.Jelezték, hogy a vállalat az...
Újabb elismerés: örökségvédelmi nívódíjat kapott a Selyemgyár Kulturális Negyed
A napokban vette át a rangos építészeti elismerést a fővárosban Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere és Dombai Gyula vezető tervező. Sikerrel vett részt Mohács önkormányzata a XXIV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázaton. A párizsi székhelyű Nemzetközi Ingatlanszövetség, a FIABCI fő célja, hogy a szakmát elméletben és gyakorlatban is fejlessze, nemzetközi szinten mutassa be az ingatlanfejlesztési eredményeket, továbbá, hogy üzleti kapcsolatokhoz juttassa az ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó szakembereket.Mohács a tavaly átadott Selyemgyár Kulturális Negyed...
Két 17 éves lányt...
A baranyai rendőrök egy testvérpárt gyanúsítanak azzal, hogy prostitúcióra kényszerítettek két fiatalkorú lányt Pécsett. ...
Elítéltek egy pécsi férfit,...
A Pécsi Járási Ügyészség ebben az évben már másodszor emelt vádat eltiltás alatti vezetés miatt egy férfi ellen, aki...
Pontyokat és csukákat...
Folytatódtak a haltelepítések a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége halgazdálkodási hasznosításában lévő...
Öt éve eltűnt egy baranyai...
Egy 2017-ben elkövetett emberölés feltételezett elkövetőjét fogták el a rendőrök szerdán Bosta községben - jelentette be a...
Ismét emelkedik a...
Az előző héten országszerte 4704, Baranya megyében 193 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 171 056-ra nőtt...
Nevelt lányával...
Jogerősen tíz év fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla kedden azt a somogyi férfit, aki élettársát éveken át bántalmazta...
Frontálisan ütközött két autó Pécsett reggel
Frontálisan ütközött össze két autó Pécsett szerdán reggel a Magyarürögi úton. A balesethez a város tűzoltói vonultak, akik a mentőkkel közösen kiemeltek egy embert az egyik járműből. Az érintett útszakaszt a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták.
Baranyai erdész lett az Országos Erdészeti Egyesület alelnöke
A hazai erdészet legfontosabb és legpatinásabb szakmai szervezete, az idén 155 éves Országos Erdészeti Egyesületnemrégiben tartotta küldöttgyűlését. Az eseményen újraválasztották elnöknek Kiss Lászlót, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatóját. Az egyesület általános alelnöke Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója lett. Az ötvenhét éves Ripszám István egész életében szorosan kötődött Baranyához és a Mecsekhez. Pécsett született, majd a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem Erdőmérnöki Karának elvégzése után ide tért vissza: pályáját Bogádon kezdte mint erdészeti...
Ismét kisgyerekek sokaságát lepné meg karácsonykor a Platin Zenekar
A szajki, mohácsi és környékbeli tagokból álló Platin Zenekar tavaly csaknem félmillió forint értékű ajándékcsomagokkal lepett meg negyvennyolc rászoruló gyermeket Mohács közelében található falvakban. A sikeres adománygyűjtésből hagyományt szeretnének teremteni, így idén is tisztelettel és köszönettel várják a felajánlásokat. Tutti Péter, a Platin Német Nemzetiségi Egyesület elnöke, valamint az egyesület keretein belül működő Platin Zenekar vezetője tavaly egy hirtelen jött ötlete folytán gyerekek sokaságát tette boldoggá az ünnepi időszakban. Ugyan azt...
A rovat további témái
- Egy hét alatt 44 baleset történt a megye útjain
- Piros lámpánál támadt rá egy autós egy sofőrre Pécsett
- Időközi választást tartanak egy baranyai faluban
- A Meixner iskolába járó gyerekeknek gyűjtenek cipősdoboz-ajándékokat Mohácson
- Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya megyében
- Mikulás-napi ellenőrzésekre indul a baranyai NAV
« Előző
3888 | 3915 | 3942 | 3969 | 3996 | 4023 | 4050 | 4077 | 4104 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Késve, de már indulnak járatok a...
- Lenyúlta főnöke autóját egy futár, a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Mohácson dolgozik az Év Orvosa...

