Panzióban alvó lányokat fosztott ki egy besurranó Pécsett
2023. április 25. kedd 16:45

A Pécsi Járásbíróság elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra védekezésre képtelen személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette és lopás vétsége alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított április 21-én, az éjszakai órákban egy pécsi panzió egyik szobájába besurrant, az ott alvó lány kezéből eltulajdonította annak mobiltelefonját a töltőjével együtt, ezen kívül eltulajdonította a szintén a szobában lakó sértett fülhallgatóját, karkötőjét ezüst gyűrűjét, valamint egy szintén abban a szobában lakó lány telefontöltőjét és készpénzét is.
A gyanúsított a három sértettnek körülbelül 372.000 forint kárt okozott.
A gyanúsított - hasonló bűncselekmények elkövetése miatt is -büntetett előéletű. Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne, az eljárásban résztvevő egyéb személyeket jogellenesen befolyásolná, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményeket követne el. Erre figyelemmel a bíróság elrendelte a letartóztatását.
Az ügyész tudomásul vette a bíróság végzését, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be. A határozat nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Cserépedényben fő a szárma szombaton...
- Milliós többletjuttatást kapnak a...
- Busómaszkot is nyerhet, aki a héten...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Két éve történt: Mohácshoz közelített...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...

