Nemcsak az időjárás, a hangulat is tűzforró volt Mohácson, a Dunamenti Halfesztiválon
Szombaton rendezte meg a Mohácsi Német Önkormányzat az V. Dunamenti Halfesztivált. A programra idén is rengeteg érdeklődő érkezett, akik késő estig megtöltötték a város utcáit. Ötödik alkalommal rendezték meg a Dunamenti Halfesztivált szombaton Mohácson, amelyen minden korábbinál többen vállalkoztak halételek elkészítésére. A főzésre nemcsak a helyiek, hanem a környékbeli településekről, sőt, még messzebbről érkezők is neveztek. Szabadtéri rendezvények esetén az egyik legnagyobb bizonytalansági tényező mindig az időjárás, a fenyegető eső, szél számít a legnagyobb...
Aki vigaszt nyújt a betegeknek: Damian atya szerint nem kell mindig a gyászra gondolni
A többnyelvűség Horváth Kornél, vagy inkább fráter Damian (képünkön balra) esetében teljesen természetes. Hiszen az egykori Jugoszláviából, Szerbiából származik, ám anyanyelve a magyar. Olaszországban évekig tanult, bár németül sem jön zavarba. Teológiai végzettsége ugyan nincsen, de hallgatott évekig Itáliában filozófiát, illetve gyógyszerészi végzettséggel is bír. Pécsre, az Irgalmasrendi Kórházba csak nemrég került. Még nem tudni pontosan, hogy meddig marad, hiszen nyolc évnél többet egyetlen szolgálati helyen sem tölthet el, az bizonyos. Járhatna fekete ruhában is, mégis...
A Zeneakadémián játszik a Pannon Filharmonikusok
Bartók Béla személyiségének és munkásságának egy egész napot szenteltek a Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) szervezői, így július 22-én négy Bartók-versenyművet hallgathat meg a közönség három karmesterrel és szólistával, valamint a Pannon Filharmonikusok közreműködésével a Zeneakadémián. A Bartók-napot egy matinékoncert nyitja, amelyen a FAB-mesterkurzus diákjai lépnek fel, ezután előadás szól majd Bartók Béla életéről a versenyművek nézőpontjából, az Út a nehéz indulástól... című előadást pedig egy kerekasztal-beszélgetés követi majd a zárókoncert előtt - olvasható a szervezők...
Hét újonc tűzoltó...
Száznégy újonc tűzoltó tett fogadalmat július 14-én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság székháza előtt. ...
Négy balesetet is részeg...
Baranya vármegye közútjain múlt héten összesen 40 baleset történt, amelyek közül 12 baleset személyi sérüléssel...
Ormánsági dinnyével kínálta...
Novák Katalin köztársasági elnök a Zánkai Erzsébet-táborba látogatott szerdán, az államfő több programon is részt vett a...
Brutális vihar érheti el...
A legmagasabb fokozatú (piros) riasztás van érvényben Somogy, Tolna és Baranya vármegyékben heves zivatarok veszélye...
Az Ormánságban működő...
A Siklósi Járási Ügyészség többek között kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat hat személlyel szemben, akik...
A vihar miatt késéssel...
A csütörtök reggeli vihar miatt a Kaposvár-Gyékényes-Murakeresztúr-Nagykanizsa vonalszakaszon, továbbá Boba és Ukk, valamint...
Csütörtökön is ránk szakadhat az ég, felhőszakadások jöhetnek
Szerda késő délutántól, estétől már északnyugat felől is - nagyobb valószínűséggel az ország északi felén - több hullámban érik el zivatarrendszerek az országot, melyek keleti irányba haladnak. Csütörtökön már országszerte többfelé számítani kell előfordulásukra. Heves zivatarok is várhatóak felhőszakadással, jégesővel, károkozó szélrohamokkal. Szerda délután a délnyugati, nyugati, csütörtökön az északnyugati irányú szél élénkülhet meg, de heves zivatarok környezetében erősen viharos széllökések is valószínűek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 23...
Egy dunaszekcsői, csalásra szakosodott famíliára csaptak le a kommandósok - Videó!
Milliókat kértek kölcsön, de sosem törlesztettek. A baranyai nyomozók felderítették a csalást, három férfi kezén kattant a bilincs. A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével kedden reggel összehangolt akció keretében egyszerre három helyszínen - Dunaszekcsőn, Baján és Kölkeden - csaptak le egy csaló bűnbanda tagjaira. dun[#video:3775]A rendőrök egy 47 éves dunaszekcsői férfit és 21 éves fiát, valamint egy 38 éves kölkedi férfit állítottak elő a főkapitányságra, ahol mindhármukat...
Elkezdődött a szigeti strand fejlesztése - Mosdók, pályák, napvitorlák várják majd a fürdőzöket
Forró nyári napokon rendre százak keresik fel a szigeti szabadstrandot, aminek a varázsa - a megfelelő felszereltség hiánya miatt - viszont mostanra kicsit megkopott. Éppen ezért Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere már korábban is azt kezdeményezte, az önkormányzat vállaljon részt a szükséges beruházások elvégzésében, most pedig az érdemi munkálatok is elkezdődtek. A Duna baranyai szakaszán egyetlen kijelölt fürdőhely sincs, s bár a vízminőség (amely az utóbbi években fokozatosan javult) ugyan döntő szempont a strandnyitások ügyében, viszont ehhez további...
Baranyát is elérheti...
Szerdán tetőzik az idei második hőhullám, majd heves záporokkal, zivatarokkal egy nagyon lassan mozgó frontrendszer helyeződik...
Az automaták felénél...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a korábbi ellenőrzések tapasztalatai alapján júniustól fokozottan ellenőrzi a...
Nyoma veszett Mohácsról egy...
A rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves lány eltűnése kapcsán. A Pécsi Rendőrkapitányság...
Mohácson is nagyon...
Szerdán este viharos széllel, zivatarokkal érkezik egy hidegfront, ami átmenetileg véget vet a rekkenő hőségnek. Addig viszont...
Baranyában nem pusztítják a...
Mintegy 260 településen, 75 ezer hektáron lesz szúnyoggyérítés a héten - tájékoztatta a szúnyogirtási program végrehajtásáért...
Több mint százezer...
Hol meseszerű, hol elgondolkodtató, hol pedig euforikus, de mindenképpen káprázatos látnivalókat, élményeket tartogatott a 7....
Szerda éjfélig érvényes a riasztás, biztosan marad a hőség
Másodfokú hőségriasztás lépett életbe hétfőn 0 órakor, az egész ország területére érvényes figyelmeztetés szerda éjfélig lesz érvényben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint az idei nyár második hőhulláma alatt a hét elején már a 36-37 Celsius-fokot is elérheti a hőmérséklet. Egy mediterrán ciklon határozza meg Európa nagy részének időjárását, a meleg, forró levegő Magyarország területét is eléri. A melegedés a hét első felében folytatódik, és egyre enyhébbek lesznek az éjszakák, hajnalok. A hét közepén egy gyenge hidegfront...
Orfűi strandbelépő is jár csütörtökön a véradóknak
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Magyarmecske, Polgármesteri Hivatal (Petőfi S. u. 91.) július 10. 9:00-11:00Kozármisleny, Polgármesteri Hivatal (Pécsi út 124.) július 12. 15:30-18:00Szigetvár, Vigadó (József A. u. 9.) július 13. 13:00-17:00Pécs, OBI Áruház (Siklósi u. 37.) július 14. 15:00-18:00 Minden véradó az OBI Áruház által összeállított értékes ajándékcsomagot kap a véradást követően.Pécs, Intézeti akció: július 13. 8:00-17:30 - A nyári akció során a véradást az Orfűi Kistó Strandra szóló páros belépővel és egy napozógyékénnyel...
Lángosozni is mennek a baranyai adóellenőrök
Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai július 10. és 16. között szerdán Pécsett a lángossütödéket, csütörtökön Orfűn a vendéglátóhelyeket, pénteken pedig szintén Pécsett a méteráruüzleteket ellenőrzik - közölte az adóhatóság. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.A vármegye ipari parkjaiban és nagykereskedelmi bázisain a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók...
A rovat további témái
- Homorúdon is fogtak el migránsokat a határvédők
- Mecseki erdőre is szavazhatunk egy versenyen
- Lángolt egy kamion Beremend és Magyarbóly között
- Beérett az ormánsági dinnye, az agrárminiszer is megkóstolta a kedvenc gyümölcsünket
- Mutatjuk, hogy és mikor intézhetünk ügyeket nyáron a mohácsi városházán
- A Mohácsi-szigeten is kapcsoltak le migránsokat pénteken
« Előző
3159 | 3186 | 3213 | 3240 | 3267 | 3294 | 3321 | 3348 | 3375 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Milliós többletjuttatást kapnak a...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Több mint száz új mentőautót...
- Több mint négyszázszor riasztották a...
- Mohácsi győzelemmel zárult az...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...

