Három autó ütközött össze Pécsett, a 6-os kivezető szakaszán
Összeütközött három autó Pécsett, a Makay István úton szerdán reggel. A pécsi hivatásos tűzoltók a műszaki mentés során két járművet áramtalanítottak, a harmadikból kiszakadt az akkumulátor. Az érintett területen forgalmi akadályra kell számítani.
Őri László: a szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni, hogyan éljen
A Baranya Vármegyei Közgyűlés Dísztermében emlékezett hétfőn az ‘56-os forradalom és szabadságharc hőseire a polgári oldal Pécsett. A közgyűlés elnöke, Őri László köszöntőjében elmondta, a szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Ahogy 56-ban, úgy ma is ezt akarjuk, mondta a politikus. Szabadon akarunk dönteni arról, hogy miképpen éljünk, kik lakják az országot, kit engedünk be határainkon, és mire tanítjuk gyermekeinket.Csizmadia Péter, a Fidesz pécsi képviselőcsoportjának frakcióvezetője ünnepi beszédében kiemelte,...
Mutatjuk, merre járnak a héten a NAV baranyai munkatársai
Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai október 23. és 29. között kedden Pécsett a Megyeri úti vendéglátóhelyeket, szerdán Pellérden, a Dózsa György utcai üzleteket, csütörtökön pedig Pécsett, a Ferencesek utcájának éttermeit ellenőrzik - közölte az adóhivatal. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is. A vármegye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók...
Kirándulót hoztak le a...
Bajba jutott emberen segítettek a villányi hivatásos és önkéntes tűzoltók Villány és Nagyharsány között, a Nagyharsányi...
A ház felrobbantásával...
FRISSÍTVE! Több rendőr-, tűzoltó- és mentőautó, valamint kommandósok is érkeztek vasárnap este a Megyeri tér és a József...
A 30Y tagjaival is adhatunk...
A következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a jövő héten a vármegyében: Kozármisleny, Művelődési Ház...
Várhatóan jövő nyárra...
A mederhíd kalocsai ága már közel jár a záráshoz, számolt be róla a magyarepitok.hu. Hetven kilométeres kerülőt rövidít...
Homorúdon is fogtak el...
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2023. október 21-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 619 határsértőt tartóztattak...
Itt a friss lista: ezek az...
Az egységes alapellátási ügyeleti rendszer telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében is egységesen: 1830. Házi...
Áttörte a kertkaput, majd a ház fala állította meg az autót
Megcsúszott az úton, majd egy kertkaput áttörve családi háznak ütközött egy személyautó csütörtök este a hosszúhetényi Fő utcában. A kocsiban csak a sofőr utazott, aki ki tudott szállni a járművéből. A mentősök helyszíni ellátást követően további vizsgálatok céljából kórházba szállították. A pécsi hivatásos tűzoltók a helyszín biztosítása mellett átvizsgálták és áramtalanították a személyautót. A házban a baleset idején hárman tartózkodtak, nem sérültek meg, és az ingatlanban sem keletkezett jelentős kár.
Nem számít rendkívülinek a folyók alacsony vízállása
Nem rendkívüli, hogy október végén alacsony a folyók vízállása, és ismét látszik a Dunában Budapestnél az Ínség-szikla - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel pénteken. Azt írták: ahogy a Duna vízállása a budapesti vízmércén 95 centiméternél alacsonyabb értéket mutat, a közbeszédet foglalkoztatni kezdi a folyóból a Gellért-hegy lábánál, a Szabadság-hídtól 60-70 méterre északra, a meder szélétől nagyjából 5 méterre előbukkanó, úgynevezett Ínség-szikla csúcsa. Ennél még kisebb, körülbelül 72-75 centiméter körüli vízszintnél már az is látható, hogy nem több...
Lángra kapott a tűzhelyen felejtett étel egy mohácsi házban
Tűzhelyen felejtett étel égett csütörtökön este egy sorházi ingatlanban Mohácson, a Színház utcában. Az egységek kiérkezése előtt a lakó hazaért és kivitte az ételt a kertbe. A mohácsi hivatásos tűzoltók elzárták a gázt a házban, áramtalanították, átvizsgálták, majd kiszellőztették az ingatlant. Az alsó szinten lévő szobák kormozódtak, illetve több helyiség füsttel telítődött. A villamos rendszer sérülése és a gáz kikapcsolása, valamint az erős füstszag miatt lakosságvédelmi intézkedés keretében a házban élők rokonokhoz költöztek.
Az anya okozta a hároméves...
A rendőrök őrizetbe vették az elhunyt kisfiú anyját és a nevelőapját. Pénteken délután a bíróság elrendelte a...
Nem hagyta nyugodni egy...
A NAV baranyai munkatársai adózói életút- és kockázatelemzés eredményeképpen jutottak el egy kockázatosnak minősített...
Balesetet okoztak a 6-oson,...
A Pécsi Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntett miatt emelt...
Borzalom Pécsett: megölte...
Információink szerint egy nő szerdán megölte hároméves gyermekétrén Pécsett a Hősök terén található lakásukban, majd lefeküdt...
Baranyai vendéglősök...
Reneszánszát éli egy régi adóelkerülési módszer, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Baranya vármegyei munkatársai...
Gázolt a vonat...
A Pécsről 6:39-kor Dombóvárra elindult személyvonat Szentlőrinc állomás előtt elgázolt egy embert, közölte a Mávinform. A...
Kicsit melegebbre fordul, 20 foknál is több lehet csütörtökön
Csütörtökön változóan, illetve erősen felhős lesz az ég, délnyugaton lehet több napsütés. Főként az ország északkeleti kétharmadán többfelé kell számítani esőre, záporra. A délies szél ma nyugaton helyenként megélénkül, csütörtökön viszont már nagy területen megerősödik, de az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön gyengébb lesz a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5, 10 fok között alakul, de északkeleten csak -2, +2 fok lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön többnyire 14, 21, de északkeleten 8, 13, délnyugaton 22, 24 fok...
Hatalmas lángokkal égett egy teherautó Baranyában
Teljes terjedelmében égett egy kisteherautó tegnap kora reggel Szigetváron. A város hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat. Személyi sérülés nem történt.
Komlón ügyködő, fiatalokból álló bűnbandát fogtak el
A rendőrök elfogták azt a fiatalokból álló bűnbandát, amelynek a tagjai az elmúlt héten betörtek és rongáltak Komlón. A gyanú szerint egy 25 éves pécsi férfi és 16 éves szigetvári társa október 9-ére virradóra egy zöldségespavilonból pénzt, illetve egyéb termékeket vitt el, majd betörték egy busz szélvédőjét, illetve egy üzlet ablakát Komlón.Pár nappal később egy helyi fiatalkorú is csatlakozott hozzájuk, ekkor két üzletbe és egy büfékocsiba mentek be, ahonnan mobiltelefonokat, médiabokszokat, valamint pénzt zsákmányoltak.A feltételezett elkövetőket elfogták,...
A rovat további témái
- Vezetéket szakított le egy vontató szállítmánya Mohácson
- Halálos áramütést szenvedett egy munkás egy baranyai állomáson
- Késéssel közlekednek a vonatok a pécsi fővonalon
- Frontálisan ütközött két autó egy pécsi kereszteződésben
- Tragédia Baranyában: egy férfi végzett a feleségével, majd saját magával is
- Tűz ütött ki egy társasházi lakásban Pécsett kedden reggel
« Előző
2808 | 2835 | 2862 | 2889 | 2916 | 2943 | 2970 | 2997 | 3024 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Több mint száz új mentőautót...
- Két éve történt: Mohácshoz közelített...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett
- Több mint négyszázszor riasztották a...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Rockmusical készült a mohácsi...

