Elismerés: Mohács megkapta a napokban a „Polgárőr Város" kitüntető címet
A polgárőrök és a rendőrök hathatós tevékenységének köszönhetően Mohácson ugrásszerűen javult a közbiztonság. Az eredményeket a „Polgárőr Város" kitüntető cím odaítélésével is elismerték, amit hétvégén vehettek át a polgárőrség, a rendőrség és a város képviselői. Békés-Dánfokon rendezték meg az elmúlt hétvégén a XX. Országos Polgárőr Napot, ami Mohácsnak kiemelt elismerést hozott: Baranyából a város nyerte el a „Polgárőr Város" kitüntető címet. Az elismerés odaítélésének feltételei között szerepelt egy jól működő polgárőr egyesület, ami Mohácson adott, hiszen...
Learatott repcetarló égett szombaton a Szőlőhegyen
Az elmúlt hétvégén összesen kilenc jelzés érkezett a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei főügyeletére, amelyek alapján öt esetben tűzhöz, 3 alkalommal műszaki mentést igénylő káresethez kellett a tűzoltóknak vonulniuk, míg egy jelzés tévesnek minősült. Az események között egy mohácsi vonatkozású is található: július 5-én a Szőlőhegyen közel 2,5 hektár területen learatott repcetarló égett. A tűz veszélyeztetett két szomszédos, még lábon álló gabonatáblát, károsított kb. 10 m2 területen, lábon álló gabonát, és egy szomszédos kiskertben néhány szőlőtőkét, barackfát....Van kékfestő kelméből ruhája, lakástextíliája, dísztárgya?
Nagynyárádon az immár országos hírű kékfestő fesztivált július 26-27-én rendezik, s a hagyományos programok sorában idén újdonsággal is találkozhatnak a községbe ellátogatók. Ezúttal a kékfestő kelmékből olyan kiállítást is terveznek rendezni, ahol a kreatív alkotók munkáit is bemutatnák. Eddig is láthatóak voltak különböző kézimunka körök tagjai készítette terítők, megcsodálhattuk a foltvarrók keze munkáját, ám Nagynyárád Polgármesteri Hivatala most felhívással is fordult az ügyes kezű emberekhez: kérik, hogy aki szívesen megmutatná a tulajdonában lévő ruhát, lakástextíliát,...Anyakönyvi hírek: ők...
Mohácson a Városházán vezetett anyakönyvbe az elmúlt időszakban egyebek mellett az alábbi bejegyzések történtek: Születtek: Hengl Holli (Somberek), Kratofil Márk (Szajk), Rábel Gréta...A Magas-Tátra gyöngyszemei
2 éjszaka 3 csillagos szállodában reggelis ellátással. Utazás autóbusszal. Időpont: Augusztus 1. Részvételi díj: 34.500...
Dunai élőhelyek...
Hétéves programot indít a nemzetközi természetvédő szervezet, a WWF és az egyik üdítőgyártó óriáscég a Duna élővilágáért. A...
Az időskor is eltölthető...
Bár van saját székházuk, az érdeklődők és a vendégek létszáma miatt inkább a Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola...
Dubai 94.900 Ft/főtől
Ajándék angol nyelvű programokkal: városnézés, dzsiptúra, halászhajó vacsora. Hotel Ewa 3* (vagy kategórián belül...
Mohács környékén a...
A városban több éves gyakorlata van annak, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családok kiskorú gyerekei...
Ismerősét ütötte Nagybudméron egy helyi terminátor
Az utcán esett neki ismerősének tavaly szilveszterkor egy nagybudméri, középkorú férfi, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A támadót a rendőrök elfogták, gyanúsítottként kihallgatták, vele szemben súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A Mohácsi Rendőrkapitányság Bólyi Rendőrőrse a nyomozást 2014. július 3-án vádemelési javaslattal lezárta, a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek megküldte.Mohácsról a Gasztroangyal vendége a Planina Borház is
Borbás Marcsi a fővárosi Millenáris Parkban július 4-6-án rendezett Gasztroangyal hétvégéje beharangozójában az alábbiakat írta: „A műsor már túl jár a 100. adáson, és nagyon szeretném, ha minél többen megismerhetnék szereplőinket, vendéglátóinkat, mert így át tudnak adni a világnak valamit a jókedvükből a termékeiken, ízeken, recepteken keresztül. Mindabból, amit így tudok egyszerűen megfogalmazni: Magyarország finom. Amíg nem találják fel az ízeket és illatokat közvetítő televíziót, addig ez a legjobb ötletem..." Borbás Marcsi a három napban Budapestre vitte egész...Késsel a kezében üvöltözött egy mohácsi boltban, begyűjtötték
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított eljárást a rendőrség egy 27 éves mohácsi férfi ellen. A rendőrség ügyeletére szombaton délelőtt érkezett telefonos bejelentés szerint egy mohácsi üzletben egy férfi késsel a kezében üvöltözött, s megfenyegetett két személyt. A rendőrök percekkel később azonosították, majd a lakásán elfogták A. Gy. 27 éves mohácsi férfit, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak. A férfi őrizetbe vétele és előzetes letartóztatásának előterjesztése folyamatban van.Baranya megyében még soha...
Örvendetes módon tovább emelkedett a rétisasok száma a megyében, még soha ennyi fióka nem repült ki a fészkekből, mint idén....
Szármával lakhattak jól a...
Hatodik alkalommal indultak el székházuktól a mohácsi sokacok július 5-én, hogy tisztelegjenek régi hagyományuk, a dunai...
Velence 69.900 Ft/főtől
Velencei egyéni városlátogatás 3 csillagos szállodában reggelis ellátással. Utazás repülővel. JÚL. 26; AUG.2,9,16,23. (4 nap/3...
Foci: a Park Utcai Iskola...
Telkiben rendezték a napokban az OTP Bank Bozsik-program tanévzáró fesztiválját.A több száz résztvevővel tartott országos labdarúgótornán a Park Utcai Katolikus Általános Iskola ifjú...Újmohácson falunapi...
A hagyományos falunapi rendezvények szombaton délelőtt 9 órakor kezdődnek Mohács szigeti városkörzetében kispályás labdarúgással az újmohácsi füves pályán. A gyerekeknek 10 órától a...Costa del Sol akciós árakon
7 éjszaka Torremolinosban, repülővel, magyar asszisztenciával! Royal Costa*** Félpanzió Július 15,17,22,24,26,29,31:...
Kamena Vourla 29.900 Ft/főtől
Az Égei-öböl mentén, Athéntól 175 km-re északra fekszik Közép-Görögország egyik legnagyobb üdülőközpontja. A tenger és a hegyek közé épült város igazi színpompával büszkélkedhet. Kristálykék ég, smaragdzöld táj, tiszta levegő és tenger. A város híres gyógyforrásairól is és évről évre terjeszkedik. A tengerpart apró kavicsos, néhány helyen durva homokos. Parti sétány, éttermek, tavernák, mozik, vidámpark, játszóterek, bárok és diszkók várják a nyaralni vágyókat. ARGIROULA apartmanház 100 m-re a tengerparttól, ellátás nélkül Stúdiók: 2+1 ágyas 07.08- 07.15.: 35 900 Ft/fő/7éj...
Így festhet majd Mohácsnál a ma még Budapesten álló Deák Ferenc híd
Várhatóan hamarosan forgalomtechnikai okok miatt elbontják Budapest legdélibb hídját, a Deák Ferenc hidat, aminek szerkezeti elemeit Mohácsnál használják fel újra az elképzelések szerint. A megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére százmillió forintot hagyott jóvá a kormány, azonban az eddigi vizsgálatok már most is azt valószínűsítik, hogy városunknál felhasználhatók a híd elemei. Amint arról hírportálunk több alkalommal is beszámolt, ezúttal valóban kézzel fogható közelségbe került a mohácsi Duna-híd felépítése. A kormány elfogadta dr. Hargitai János, a...
Önerős beruházás: Mohácson megkezdődött a városi utak felújítása, kátyúzása
A képviselő-testület erre az évre több olyan beruházást, fejlesztést határozott meg, amelyet saját forrásból finanszíroz. Ezek sorába szerepel egyebek mellett 27,6 milliós költséggel a városi és szőlőhegyi részen a belterületi utak rendbetétele. Az ütemezett munkák kivitelezésére helyi vállalkozóval, a Jaksics és Fia Bt.-vel kötött megállapodást az önkormányzat. Elsőnek ezen a héten a Tavasz utcában a közműszerelvények szintre emelésén dolgoztak a szakemberek (képünkön), majd hasonló munka történik a jövő héten a József Attila utcában. E két helyszínen az úttest új...
A rovat további témái
- Vigyázat, busósáv! Kiállítás nyílik ma a mozi kamaratermében
- A fészkek lakatlanok, csak néhány vörös kánya portyázik
- Törökország 33.900 Ft/főtől
- Újdonság a pranjén: a dunai mosás programja szombaton szármafőzéssel bővül
- Főorvosi és adjunktusi kinevezések átadására is sor került a mohácsi Semmelweis-napon
- Miért gyűjtögette valaki a rengeteg műanyag flakont?
« Előző
19143 | 19170 | 19197 | 19224 | 19251 | 19278 | 19305 | 19332 | 19359 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Rockmusical készült a mohácsi...

