Akár hungarikum is lehet a Mohácsi Települési Értéktár Bizottság listájának elemeiből
2014. augusztus 10. vasárnap 18:00

A Mohácsi Települési Értéktár Bizottság fél éve működik városunkban azzal a céllal, hogy aktív gyűjtője legyen Mohács értékeinek. Rövidesen egy kiállítás keretében mutatják be eddigi munkájuk eredményét.
- Mohácson vannak épületek, műemlékek, melyekről köztudott, hogy a város értékeihez tartoznak. Ezzel azonban még nem teljes a lista - mondta M. Bugarszki Norbert a Mohácsi Városvédő és Városszépítő Egyesület elnöke.
- Mohácsiként persze nem mindig egyszerű észrevenni az értékeket, hiszen számunkra sok minden kézenfekvő. Mégis meg kell próbálnunk megfogalmazni a külvilág felé is, hogy mi az, ami kifejezetten ránk jellemző. Az értékeinket, melyek a külvilág számára is érdekesek lehetnek, nevesítenünk kell, akár gyermekeink, unokáink miatt is - tette hozzá.
- A Fogadalmi Templom vagy a szerb templom éppúgy értéket jelent Mohácson, mint a Szőlőhegy egyik eldugott helyen álló öreg présházának sehol máshol nem látható, faragott homlokzata - fejtette ki.
- Ugyanezen gondolatmenet alapján lehet fontos az egyik mohácsi ház udvarán álló matuzsálem tölgyfa, melynek pontos kormeghatározása még hátra van. De említhetném a sokacnegyedben található régi kapukat, melyekből már csak néhány maradt meg. Ezek is védeni kell. Helyük van az értéktárban - hangsúlyozta a bizottság elnöke.
A folyamatosan bővülő lista - szerencsénkre és büszkeségünkre - még hosszú: halászlé, babfőző, pranje, fekete kerámia és számtalan más, valóban széles merítésből - emelte ki M. Bugarszki Norbert, aki nyomatékosította, bárki tehet javaslatot arra, hogy mi kerüljön a települési értéktárba. Mint megtudtuk, kollégai a Busóudvarban várják a javaslatokat.
Az összeállítás elemeit be kell jelenteni a megye felé, így az is elképzelhető, hogy egy-egy különlegesség a helyi szinten felüli védettséggel is bírhat, sőt az út egészen a hungarikum címig vezethet.
A Mohácsi Települési Értéktár Bizottság eddigi gyűjtéséből augusztus 15-én, pénteken 13 órakor nyílik kiállítás a Busóudvarban.
Cs. Á.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Halálos baleset történt Himesháza...
- Baranya történetének legnagyobb...
- Elakadt kamionhoz riasztották a...

