Nyári diákmunka lehetőség: Mohácson és térségében is várják a jelentkezőket

A Nemzetgazdasági Minisztérium a Nemzeti Munkaügyi Hivatal koordinálás mellett a kormányhivatalok munkaügyi központjai a járási hivatalok munkaügyi kirendeltségei bevonásával munkaerő-piaci programot indít a nyári diákmunka elősegítésére. A diákmunkára a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulói, vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező és azt igazolni tudó fiatalok jelentkezhetnek. A munkavégzés időtartama július 1. és augusztus 31. közötti időszakra terjed ki. A munkaviszonyban történő foglalkoztatás legfeljebb napi 6 órás lehet, a munkabér pedig nem lehet magasabb a minimálbér...

Heves zivatarok várhatóak Baranya Megyében is

Az előrejelzés szerint, a leghevesebb zivatarokra Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében lehet számítani, ezért ott második szintű (narancs) figyelmeztetés érvényes.Az Országos Meteorológiai Szolgálat közleménye szerint, délelőtt folyamán nyugat felől egy szervezett zivatarrendszer éri el hazánkat, amelynek hatására az ország déli kétharmadán többfelé várható intenzív zivatar felhőszakadás (rövid idő alatt 30 mm-t meghaladó mennyiségű csapadék), jégeső (2 cm fölötti átmérővel) és károkozó (90 km/h-t meghaladó) szél kíséretében. Az ország középső részén...

Mohácson is lesz Duna Nap: szerdáig lehet jelentkezni

Június 29-én, a Duna Napján nagy folyónk előtt jógával és kajakozással,kenuzással tisztelegnek városunkban. A Mohács Maximal Kajak-Kenu Team rendezvénye reggel fél kilenckor kezdődik: a Sokac-révben Dudok Tímeával jógázhatunk, majd a házigazda egyesület - az önkormányzat kajak-, kenu- és kerékpárkölcsönzőjével együttműködve - ingyenes vízitúrával és nyílt nappal folytatja a programot. Ennek keretében (hivatásos túravezető felügyelete mellett) bárki részt vehet a túrán, amelynek része a strandra való átkelés, ahol a Team edzésébe is bepillanthatnak az érdeklődők.A versenyhajók...

Egy súlyos sérült - baleset...

A hétvégén Szűr és Himesháza között egy személygépkocsi az árokba hajtott és az oldalára borult, egy fő beszorult. Az egységek kiérkezéséig a súlyosan sérült személyt a mentők kiemelték a...

Szlovákia 45.900 Ft/fő,...

Szlovákia 45.900 Ft/fő, világörökségek nyomában 3 éjszaka 3 csillagos szállodában reggelis ellátással. Utazás autóbusszal.  Időpont: 2014.07.17.  1. nap:...

Amerikától Ausztráliáig...

Amerikától Ausztráliáig számos országból fogadja látogatóit a mohácsi Busóudvar A világhírűvé vált Mohácsi Busójárás hangulatáról hiteles élményt nyújtó interaktív kiállítás első, vaskos vendégkönyve mára...

Mohácson az...

Mohácson az uszodafejlesztés harmadik üteme várhatóan még idén befejeződik A mintegy félmilliárdos, ötven százalékban pályázati támogatással készülő újabb uszodai beruházás átadási határideje a...

Szúnyoggyérítés: a légi és...

Miután a kormány átvállalta az önkormányzatoktól a szúnyoggyérítési feladatokat, annak szervezését a hivatásos katasztrófavédelemre bízta. A közbeszerzési eljárások, valamint a...

Riasztást adtak ki a...

A várható heves zivatarok miatt három megyére másodfokú, hat megyére - köztük Baranyára is - elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Több helyen jelentős mennyiségű...

A Bécsi-erdőtől az Osztrák Dunakanyarig

A Bécsi-erdőtől az Osztrák Dunakanyarig 5 éjszaka 3 és 4 csillagos szállodákban reggelis ellátással. Utazás autóbusszal.  Augusztus 12 - 17. 86.600 Ft/fő Utazás: Légkondicionált autóbusszal (WC, DVD, italautomata). Szállás: 2 éjszaka Bécs környékén 4 csillagos, 3 éjszaka az Osztrák Dunakanyarban szép, színvonalas 3 csillagos szállodában, kétágyas, fürdőszobás szobákban. Ellátás: Büféreggeli (félpanziós felár: 25.600 Ft/5 vacsora).A programból: Laxenburg, Mödling, Liechtenstein vára, Heiligenkreuz, Mayerling, Bécs, Schönbrunn, Klosterneuburg, Kreuzenstein vára, Wachau (Krems, Dürnstein, Spitz, Aggstein, sétahajózás,...

Megkapta a beruházó az engedélyt a hatóságoktól a mohácsi vágóhíd felépítéséhez

Megkapta a beruházó az engedélyt a hatóságoktól a mohácsi vágóhíd felépítéséhez Elfogadta a szakhatóság a beruházó, az „Mcs" Vágóhíd Kft. Középmezőre tervezett, évi egymillió sertés levágására alkalmas vágóhíd úgynevezett összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélykérelmét, tájékoztatta hírportálunkat dr. Hargitai János fideszes országgyűlési képviselő. Újabb fontos állomásához érkezett a Mohácsra tervezett, évi egymillió sertés levágására alkalmas vágóhíd építésének előkészülete. Amint arról Hargitai János fideszes országgyűlési képviselő tájékoztatta hírportálunkat, elfogadta a szakhatóság a beruházó, az...

Véget ért az Egészségváros-sorozat, Mohácsé maradt a gyűjtési rekord

Véget ért az Egészségváros-sorozat, Mohácsé maradt a gyűjtési rekord Összesen 20.195.500 forinttal gyarapodott a dunaújvárosi, a mohácsi, a békéscsabai és az esztergomi kórház az egyik gyógyszergyártó cég és a több mint tízezer résztvevő aktivitásának köszönhetően az Egészségváros tavaszi programsorozatán.  A kórházak az adományt az intézmény működésére, valamint az eszközpark fejlesztésére fordítják. A gyógyszergyártó minden Egészségvárosban kétmillió forint alapadományt ajánlott fel a helyi kórháznak, melyet a lakosok a szűréseken és a különböző programokon való részvételükkel további 300-300 forinttal növelhettek. Az idei szezon rendkívül...

Változás: kisebb komp...

A Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. tájékoztatja a tisztelt Utazóközönséget, hogy június 25-én, szerdán a mohácsi révátkelőnél - műszaki okok miatt - 10.00-16.00...

A mohácsi katasztrófavédők...

A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Mecseki Lovas Egyesület, valamint a Mecsextrém Park támogatásával, hagyományteremtő és közösségépítő céllal szervezett családi napot...

Zakynthos júliusban last...

Zakynthos júliusban last minute akció 7 vagy 14 éjszaka a választott szállodában a megadott ellátással. Utazás repülővel.  7 ÉJSZAKA: VILLA BABIS ÖE Július 2:...

Kötetlenül a kultúráról:...

Kötetlenül a kultúráról: sokan „éjszakáztak Bár a Múzeumok éjszakája hivatalosan csak szombaton este kezdődik, Mohácson egy nappal korábban, június 20-án rendezték meg,...

Ellencsapás: hétfőtől...

Hétfőtől az ország tizenhárom térségében, a többi között a Balatonon, a fővárosban, a Tisza-tónál és a Dunakanyarban kezdődik meg a szúnyogirtás, megfelelő időjárási körülmények esetén -...

Most megmutathatják...

Most megmutathatják magukat: akár mohácsi lány is lehet a megye szépe Jövő keddig jelentkeznek a vállalkozó kedvűek a Megye Szépe Szépségversenyre, aminek a járási elődöntőjét szombaton rendezik...

Kincskeresés a templomkertben, tárlatvezetés az Örökségházban

Dunaszekcsőn is készülnek a szombati Múzeumok éjszakájára. A gyerekeket és a felnőtteket az Örökségházba várják június 21-én este hét órától: lesz gyöngyfűzés, lepénysütés, tárlatvezetés a házban, a felnőtteknek élménybeszámolók külföldi utazásokról, az ifjak pedig kincset is kereshetnek a templomkertben.

Két számban is diadalmaskodott az MTE úszója Horvátországban

Két számban is diadalmaskodott az MTE úszója Horvátországban Most már biztos, hogy jó döntés volt mindkét részről Financsek Gábor Mohácsra igazolása - közölte az MTE Úszószakosztálya. Ahogyan azt Czakó Csaba a Mohácsi Torna Egylet Úszószakosztályának vezetőedzője megígérte, részt vettek a 29. Zágrábban megrendezett Arany Medve Úszóversenyen: a végeredmény pedig parádésra sikerült. Financsek Gábor megnyerte az 50 és a 100 mellet, ráadásul mindkét számban jobbat úszott, mint a horvát országos csúcs. Az 50 mell időeredménye 28:06, amely mindössze 5 tizedre van a magyar országos csúcstól. A versenyen a legeredményesebb versenyző is ő lett....

Antalya ultra last minute akció

Antalya ultra last minute akció 7 éjszaka a Török Riviérán június 25-i indulással. Utazás repülővel.  Kleopatra Fatih Hotel *** all inclusive 99 900 Ft/fő Wasa *** all inclusive 102 900 Ft/fő Top Hotel **** all inclusive 131 900 Ft/fő Primasol Serra Garden **** all inclusive 136 900 Ft/fő Porto Azzurro Delta ***** all inclusive 139 900 Ft/fő Grand Kaptan ***** ultra all inclusive 143 900 Ft/fő Yelken Blue Life ***** ultra all inclusive 147 900 Ft/fő Grand Prestige ***** all inclusive 149 900 Ft/fő Club Calimera Serra Palace ***** all inclusive 168 900 Ft/fő Kilikya Palace ***** ultra all inclusive 172 900...