Autóbusz és személykocsi ütközött a Budapesti országúton
Egyelőre tisztázatlan okok miatt összeütközött csütörtökön este a Budapesti országúton, a volt szeméttelep közelében egy menetrend szerint közlekedő autóbusz és egy személyautó. Hírportálunk értesülései szerint az autót vezető nő súlyosan megsérült,a buszon utazók közül senki nem szenvedett sérüléseket.A mentés és a helyszínelés idejére az utat először teljes szélességében, majd részlegesen lezárták. A baleset körülményeit vizsgálják.A civileké a pálya: február végéig várják a pályázataikat, s az elszámolást
Ahogy az városunkban megszokott, ebben az évben is meghirdette a civil szervezetek számára szóló pályázatát az önkormányzat. A bejegyzett egyesületek és más szerveződések február 27-ig adhatják be kérelmeiket, s ez a dátum egyben a tavaly kapott támogatással való elszámolás határideje is. A települések állapotának egyik fokmérője, hogy hány, és mennyire aktív civil szerveződés vesz részt a közéletben. Nos, Mohácson ezt illetően egy szavunk sem lehet, mintegy félszáz egyesület, kör, baráti társaságokból szerveződött, bejegyzett szervezet tevékenykedik a...
Ellopta a laptopot a mohácsi boltból és el is adta rögvest
A 41 éves nő elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Egy mohácsi hipermarket képviselője tett feljelentést szerdán a rendőrségen, mely szerint ismeretlen tettes az előző nap délelőttjén egy laptopot tartozékaival együtt eltulajdonított. A beszerzett adatok alapján a rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, aki a lopás körülményeivel kapcsolatban részletes, beismerő vallomást tett, azonban elmondása szerint az eltulajdonított tárgyat már továbbértékesítette.A 41 éves nő ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Mohácsi Rendőrkapitányságon...Kigyulladt a füstölő...
Melléképület gyulladt ki Lánycsókon szerda este. A mohácsi hivatásos tűzoltók mellett a katasztrófavédelmi műveleti...
Elégett a füstölt áru...
Melléképület gyulladt ki Lánycsókon tegnap este. A mohácsi hivatásos tűzoltók mellett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is a helyszínre riasztották. A melléképületben lévő füstölő...Jövő szerdától egy ideig...
A Baranya Megyei Kormányhivatal Földhivatala minden szervezeti egységében - beleértve a járási földhivatalokat is - február 4. és 9. között szünetel az ügyfélfogadás - tudatta...A mohácsi földhivatalban is...
Jövő szerdától február 9-ig szünetelni fog az ügyfélfogadás a baranyai földhivatalokban, köztük a mohácsiban is. Ebben az időszakban telepítik a földhivatali adatbázisokat - az...Vince-napi bormustra: a...
Mohács önkormányzata és a hegyközségek közös rendezésében idén hatodik alkalommal hirdették meg a Vince-napi borversenyt,...
170 liter tisztaszesszel...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei 170 liter tisztaszeszt találtak egy szerb férfi autójának átalakított gáz- és...
Már ismét látogatható a Busóudvar múzeuma
Az év elején néhány napon át zárva volt a Busóudvar múzeuma, amikor a szükségessé vált karbantartási, állagmegóvási feladatokat végezték el a szakemberek.A munkálatok már befejeződtek, így a múzeum ismét várja a látogatókat a megszokott nyitvatartási időben.Óvatosan az utakon, kedden havazhat Mohácson
A keddre kiadott előrejelzés szerint Mohácson és környékén is télies időjárás várható, s akár néhány centiméter friss hó is eshet. Ennek déltől a kora esti órákig a legnagyobb az esélye. A hőmérséklet csúcsértéke nulla fok körül alakul, estétől pedig ismét fagyhat, ezért az utakon mindenképpen elkél az óvatosság.Az ausztrálok már nem termelik ki a pécsi uránt, felszámolás indult a Wildhorse ellen
Végelszámolással indult felszámolási eljárást indítottak a pécsi székhelyű, ausztrál tulajdonban lévő Wildhorse Resources Termelő és Szolgáltató Kft. - amelynek főtevékenysége Urán-, tóriumérc-bányászat - ellen. Az eljárás megindítását január 21-én tették közzé. A tulajdonos a jogutód nélküli megszűnésről tavaly júliusban döntött - tudósít a Heti Világgazdaság online kiadása. A cég 2012-ben napvilágra került tervei szerint a társaság 3-5 éven belül a termelés újraindítását tervezte, ötszáz új állást és 100 milliós helyi adót ígérve.Több mint tizenkétmillióval...
A napokban jelentette be a szaktárca, milyen összegű támogatáshoz jutnak az államtól az önkormányzati fenntartásban működő...
Nem okozott komolyabb...
Sehol nem okozott nagyobb fennakadásokat a hétvégén a dunántúli havazás - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság...
Hétfőn és szerdán is várják...
Az Országos Vérellátó Szolgálat tájékoztatása szerint a Mohácsi Vérellátóban ezen a héten hétfőn és szerdán reggel nyolc és dél között várják a véradókat.A környékbeli települések közül...Farsangolóra várja a...
A Mohács Térségi Általános Iskola Széchenyi István iskolája szeretettel hívja és várja a leendő első osztályosokat és szüleiket január 27-én, kedden a 16 órakor kezdődő Farsangolóra. A...Mozgáskorlátozottaknak...
Mohácson a Mozgáskorlátozottak Egyesülete a „Támogass, hogy segíthessünk" Alapítvánnyal közösen szervezi a...
A Szovjetunióba elhurcoltak...
Javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző emlékbizottságot állít fel az emberi erőforrások miniszterének...
A kórház korszerűsítése részeként napkollektorokat is beépítenek
Egy hónapon belül átadják a 862 milliós beruházással felújított ideg-elme pavilont a Mohácsi Kórházban, ahol folyamatban van egy további 1,1 milliárdos bővítő, korszerűsítő munka a belgyógyászati szárnyon és a napokban jött az értesítés, amely szerint 157 milliós forrást nyert az intézmény napkollektorok beépítésére is. - A napkollektorok a régi, másfél évszázados épület tetejét borítják majd be, s az alternatív energia zömmel az elektromos áram felhasználásunk kiváltását, a kórház gazdaságosabb működését fogja szolgálni - mondta dr. Csizmadia Csaba, a kórház főigazgató főorvosa....
Elismerés Köveskuti Péternek a több évtizedes tevékenységért
A Magyar Kultúra Napján elismerő oklevelet és mellé egy festményt vehetett át Pécsett a Vasutas Művelődési Házban rendezett megyei ünnepségen Köveskuti Péter, a Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola igazgató-helyettese. A több évtizedes közművelődési, közösségszervező és művészetpártoló tevékenységét ismerték el ezúttal a Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség és a VOKE Vasutas Művelődési Ház közös rendezésében tartott eseményen.
Nem ma tart törpetanoda foglalkozást a Brodarics iskola
Elnézést kérünk Olvasóinktól, a dátumot elnézve egy februári programról tévesen adtunk hírt. Mohácson nem ma, hanem február 24-én tartja a Brodarics István Általános Iskola második Törpetanoda foglalkozását a nagycsoportos óvodásoknak. A szombaton fél 5-kor kezdődő foglalkozás keretében angol és német nyelvű játékos dalokkal és mondókákkal ismerkedhetnek meg a gyerekek. A programra a leendő elsősöket és szüleiket szeretettel várják az iskolánkba.A rovat további témái
- Lemondott a bezedeki polgármester, újra voksol a falu
- Már nemcsak kólával, gyógyszerrel, benzinnel is nálunk tankolnak fel a horvátok
- Baranya megyét is elérte az influenzajárvány, az idei nagyobb lesz mint a tavalyi
- Bor helyett málnaszörpöt lopott egy totál részeg férfi Siklóson
- Visszaszólt a kormánymegbízott Gyöngyfa polgármesterének
- Mobilt csórt Szigetváron egy férfi, mert tartozott a haverjának
« Előző
18171 | 18198 | 18225 | 18252 | 18279 | 18306 | 18333 | 18360 | 18387 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Elakadt kamionhoz riasztották a...

