Táncoltak, szavaltak, és még főztek is a német nemzetiségi napon a Brodaricsban
2015. március 26. csütörtök 07:08

Mohácson a Brodarics István Iskola hagyományosan rendezvénye a német nemzetiségi kultúrnap, amit idén ismét óriási sikert aratva a napokban tartottak.
A program nyitányként vendégeik, a Park utcai Katolikus Óva szép népviseletbe öltözött nagycsoportosai körtáncokat, dalokat adtak elő, majd Gőbel Andrea tanárnő első osztályosai mutatkoztak be és a másodikos diákok polkáját fogadta nagy taps.
Ezúttal sem maradt el a népviseleti ruhabemutató, a gyönyörű nemzetiségi viseletet nem csak a Brodaricsba járó diákokon, de több szülőn is megcsodálhatta a közönség. A negyedik osztályosok a Jancsi Zsolt betanította Hochzeitsmarschot táncoltak, míg a gyerekek nagy örömére a német színjátszó csoport Greif-Mányoki Nóra felkészítésében mutatta be a Die Schlümpfe című vidám zenés mesedarabot.
A délután nagyobb része a német versmondók házi versenyével telt, amin száz diák vett részt, s valamennyien oklevélben, míg a legügyesebbek tárgyjutalomban is részesültek. A kultúra mellett a gasztronómia is része volt a programnak, az iskola konyhájában szülők, nagyszülők és a gyerekek közreműködésével a sváb étel, a Bohnesuppe mit Hefeknedl készült, amit szintén a szülőknek köszönhető finom sütemények mellett fogyasztottak el a tanulók.
Az idei, remek hangulatú nemzetiségi napot szervezték, s egyben felkészítő nevelők voltak: Greif-Mányoki Nóra, Gőbel Andrea, Lászlóné Kovács Adrienn és Kovácsné Werner Szilvia német szakos nevelők. A rendezvény sikeréhez hozzájárultak a közreműködő szülők, nagyszülők, továbbá a Mohácsi Német Önkormányzatot és a diákönkormányzatot nyújtotta támogatás.
Képünkön: népviseletben mutatkoztak be a nemzetiségi napon a Brodás diákok.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...

