Ha az időjárás engedi, csütörtökön kezdődik a szúnyogok gyérítése Mohácson is
Mohács mellett Bár, Dunaszekcső és Kölked térségében is végeznek csütörtökön - az időjárás függvényében - szúnyogirtást. A légi- és földi beavatkozásokra a központi szúnyoggyérítési program részeként, a katasztrófavédelem megrendelésére kerül sor. Az utóbbi két esztendőhöz hasonlóan idén is elindult a központi szúnyoggyérítési program azokon a területeken, ahol a legtöbb vérszívó található. Az állam összesen másfél milliárd forintot különített el erre a célra. Ebből az összegből több mint hétszáz településen, kettő-hat alkalommal gyérítenek, illetve ebből fizetik a szakértőket is....
Dunaszekcső római kori értékeivel ismerkedhetünk
Dunaszekcső római kori értékeit bemutató túrára hívják szombaton az érdeklődőket a nemzeti park munkatársai. A régész szakember vezetésével szombaton délelőtt tizenegy órakor, a templomtóm induló könnyű séta során, a Limes vonalán fekvő Dunaszekcső római kori értékeivel ismerkedhetnek az érdeklődők.A mai Dunaszekcső területén emelt római erődítmény mellett kialakult települést nevezték Lugionak, amely a rómaiak korában jelentős hely volt. Ott vezetett Pannónia római tartomány mentén az egyik legfontosabb transzkontinentális útvonal a limes mentén. Az erődítménynek stratégiai...
"Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyen hatékony fejlesztéspolitikánk"
Dr. Hargitai János miniszteri biztos, országgyűlési képviselő az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz a 2007-2013 uniós ciklus forrásainak lehívásáról és annak baranyai vonatkozásairól.A KPMG, amely két és fél évtizede Magyarország egyik vezető adó- és üzleti tanácsadótársasága, évente jelentést készít az EU-s források felhasználásáról. Tájékoztatóiban az Eurostat és az Európai Bizottság hivatalos adataira támaszkodik. A társaság napokban megjelent jelentése megállapítja, hogy Magyarország a 2007-2013-as uniós támogatási ciklusban rendelkezésre álló források...
Járőrözéssel,...
Jelenleg negyvenkét főből áll a Mohácsi Polgárőr Egylet. Fontos szerepet töltenek be a közbiztonság fenntartásában:...
Tavaly havi 253 ezer forint...
2014-ben havi 253 ezer forint volt egy tipikus, két felnőttből és két gyermekből álló háztartás és nem egészen 80 ezer forint egy egytagú nyugdíjas háztartás létminimumértéke -...Bánki Erik a feketegazdaság...
Az online kaszinójáték szabályozására vonatkozó szerencsejátéktörvény-módosításról vitázott kedden az Országgyűlés. Az...
Itt mérik szerdán a...
A megyei rendőr-főkapitányság által közzétett települési terv alapján szerdán Mohácson és környékén az alábbi helyszíneken és...
Szakmai nap: bírák,...
A Mohácsi Járásbíróság szervezésében szakmai napot tartottak Mohácson a közelmúltban, amelyen a bíróság képviselői mellett a...
A Mohácsi járásban működő...
Háziorvosi értekezletet szervezett a napokban Baranya járásaiban, így a mohácsiban is a 10. Európai Védőoltási Hét alkalmából a kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya. A...Tucatnyi taxis maradt Mohácson – egy fuvar nagyjából öt-hatszáz forintba kerül
Jelentősen csökkent a mohácsi taxisok száma: volt idő, amikor harmincnégyen fuvaroztak a városban, mára - minden bizonnyal a kereslet-kínálat törvényszerűségei miatt - tizenketten maradtak. Az egyikük hírportálunknak úgy nyilatkozott, egyre kevesebb az utas, az árak viszont gyakorlatilag már több mint egy évtizede nem változtak. - Volt idő, amikor harmincnégy taxis dolgozott a városban, mostanra tizenketten maradtunk. A munka lényegesen kevesebb, mint évekkel ezelőtt, az áraink viszont tizenkét esztendeje nem változtak - mondta el munkatársunk érdeklődésére Mede Zsolt, aki immár...
Hatvanezer fő fölött az illegális bevándorlók száma
Meghaladta a 60 ezret a magyar határt illegálisan átlépők száma, döntő többségük a szerb határszakaszon érkezett - közölte Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus úgy fogalmazott: egy új - gazdasági természetű - népvándorlás indult el Európa felé elsősorban Afrikából és a Közel-Kelet irányából, Magyarországra ugyanakkor - az éves adatokat nézve - a legnagyobb számban még mindig Koszovóból érkeztek illegális bevándorlók. Idén eddig, vasárnap estig a magyar határt 60 082-en lépték át illegálisan, 99 százalékuk a szerb...
Újra segítheti a Mohácsért Közalapítvány a rászorulók továbbtanulását
A Mohácsért Közalapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Legányi Jenő ez év elején egy önkormányzati ülésen arról tájékoztatta a képviselőket, hogy míg az 1991-ben alapított szervezet korábban helyi fiatalok százainak tudott támogatást adni tanulmányaik folytatásához, az alapítvány számláján tavaly év végén csak negyvenezer forint volt. Ma már viszont ismét van pénz a kasszában. Elsőnek a város utalt a Mohácsért Közalapítvány számlájára 670 ezer forintot. A pénz a Bursa Hungarica ösztöndíjra pályázók részére elkülönített forrásból megmaradt összeg volt. További 700 ezer...Fórumot tartanak a kölkedi...
Közmeghallgatásra hívja az érdeklődőket a kölkedi német és roma nemzetiségi önkormányzat. A fórum hétfőn délután két órakor kezdődik az önkormányzati hivatal tárgyalótermében. Az elnökök...Itt mérik hétfőn a...
A megyei rendőr-főkapitányság által közzétett települési terv alapján hétfőn Mohácson és környékén az alábbi helyszíneken és...
Már várják a töltött...
Július negyedikén rendezi a Mohácsi Sokacok Olvasóköre a „Pranje na Dunavu - Dunai Mosást". A program részeként idén is cserépedényben főznek majd töltött káposztát, amire már...Német nemzetiségi délutánt...
Vasárnap német nemzetiségi délutánt tartanak a Schneider Lajos Művészetoktatási Intézményben, ahol hagyományőrző csoportok és a harmonikatábor résztvevői is fellépnek. A zenés nemzetiségi...Itt mérik vasárnap a...
A megyei rendőr-főkapitányság által közzétett települési terv alapján vasárnap Mohácson és környékén az alábbi helyszíneken és időpontokban mérik a közlekedők sebességét:06.30-07.30:...Változott a Mohácsi Járási...
A közelmúltban megváltozott a Baranya Megyei Kormányhivatal MohácsiJárási Hivatalának szervezeti felépítése és ügyfélfogadási ideje. Az átalakítást követően a Hatósági, Gyámügyi és...Húszan egy csapatban: különleges formációval is készülnek a tamburások a fesztiválra
Szombaton újra Mohács lesz a tamburamuzsika fővárosa, délután hat órakor kezdődik az immár kilencedik tamburafesztivál. Stílszerűen kilenc zenekart láthat-hallhat a közönség, köztük egy új formációt is, a húsz mohácsi és környékbeli tagot számláló Magyar Nemzeti Tambura Cigányzenekart. Ha a vendéglátó-egységek többsége nem is (az 1930-as évek elején még a város tizenhárom kocsmájában tizenhárom tamburazenekar muzsikált a korabeli tudósítások szerint), a Schneider Lajos Művészeti Iskola szabadtéri színpada és a környék ismét tamburazenétől lesz hangos szombaton. Este hat órakor...
Itt mérik szombaton a sebességet Mohácson és környékén
A megyei rendőr-főkapitányság által közzétett települési terv alapján szombaton Mohácson és környékén az alábbi helyszíneken és időpontokban mérik a közlekedők sebességét:06.30-07.30: Palotabozsok, Kossuth L. u.10.00-12.00: Mohács, Pécsi út13.00-14.00: 57-es főút Mohács - Szajk közötti szakasza14.10-15.10: 57-es főút Szajk belterülete15.20-16.20: Szederkény, Pécsi út16.30-17.30: Szellő, Fő u.17.40-19.00: Mohács, Pécsi út
A közfoglalkoztatottak is végezhetnek idénymunkát - mohácsi cégek is jelentkezhetnek
Változást hoz az idei nyár az idénymunka szempontjából. A Baranya Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint Mohács környékén is lehetőség nyílik arra, hogy a közfoglalkoztatottak százhúsz napig idényjellegű munkát végezzenek. A fizetés kisebb, mint a minimálbér, de a közmunkás bérnél magasabb. Beindult az idénymunka szezonja, a mohácsi és környékbeli földeken és a különböző vállalkozásoknál is elkél a dolgos kéz. A tapasztalatok szerint ugyanakkor előfordul, hogy már nincs is elegendő munkaerő, azok ugyanis, akik szóba jöhettek volna, a nyári időszakban is közmunkásként...
A rovat további témái
- A Virtuózok döntőse is fellép a táborzáró koncerten
- Itt mérik pénteken a sebességet Mohácson és környékén
- Pénteken déltől zárva tart a Mohácsi Járásbíróság
- Újdonság: hagyományőrző és tehetségfejlesztő, művészeti táborba várják a kisiskolásokat
- Újabb rendkívüli véradásokat szerveznek Mohácson
- Ál-őstermelők után kutattak Baranyában, a mohácsi piacon is felbukkantak az ellenőrök
« Előző
17874 | 17901 | 17928 | 17955 | 17982 | 18009 | 18036 | 18063 | 18090 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már számlálják a szavazatokat - Így...
- Halálos baleset miatt teljes útzár...
- Bombariadó miatt bezártak egy pécsi...
- Fél hétig már csaknem nyolcvan...
- Szaharai por érkezik, saras eső hullhat
- Újra kitör a tavasz, napsütés, húsz...
- Így választ országgyűlési...
- Már 293 ezer levélszavazatot leadtak...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Így újul meg a Felszab: fórumon...

