Hétfőn különleges napot ünnepelnek a Duna menti országok, így Magyarország is

Hétfőn különleges napot ünnepelnek a Duna menti országok, így Magyarország is Ma van a Nemzetközi Duna Nap, amit 2004 óta ünnepelnek a Duna menti országok, így Magyarország is. Végvári Tamás túrakajakos a Duna Napon fejezi be ötnapos túráját a WWF által kezdeményezett Mura-Dráva-Duna Határokon Átnyúló UNESCO Bioszféra Rezervátum magyar szakaszán. A rezervátum megalakulásának regionális emléknapja egybeesik a Nagy Ugrás európai folyó-ünnepével, amit a WWF Magyarország szervezésében 10 hazai település közös csobbanásával ünneplünk majd július 12-én. Június 29-ét a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság kezdeményezésére nevezték ki a Duna napjává azzal a céllal,...

Ötödször is lebuktak, ezúttal egy mohácsi vásárlás során fogták el a pénzhamisítókat

Ötödször is lebuktak, ezúttal egy mohácsi vásárlás során fogták el a pénzhamisítókat A Pécsi Járási Ügyészség pénzhamisítás bűntette miatt emelt vádat két férfival szemben, akik hamis húszezreseket gyártottak, majd azzal fizettek.  A vádlottak tavaly augusztusban elhatározták, hogy egy tintasugaras nyomtató segítségével hamis húszezer forintos bankjegyeket készítenek, melyekkel az ország különböző területén vásárlásokat bonyolítanak le, így hozva forgalomba a hamis bankjegyeket.  A pénzhamisítók hat alkalommal négy különböző megyében vásároltak hamis húszezressel, míg végül egy mohácsi vásárlás során lebuktak. A vádlottak nem először próbálkoztak...

Még Norvégiába, Svájcba és Hollandiába is visznek Mohácson befogott kóbor kutyákat

Még Norvégiába, Svájcba és Hollandiába is visznek Mohácson befogott kóbor kutyákat Csökkent a kóbor kutyák száma az elmúlt években Mohácson, köszönhetően elsősorban az ebekbe ültetett jeladónak. A gazdátlan állatok új otthonra lelnek a menhelyen, többségüket pedig örökbe is fogadják. Még Svájcba és Norvégiába is kerültek mohácsi kutyák.  Már több tucat kóbor eb került az idei esztendőben a mohácsi állatmenhelyre, de - öt-tíz év távlatából szemlélve - összességében kevesebb gazdátlan négylábúval találkozhatunk a városban.  - Van elég helyünk, így minden kóbor kutyát be tudunk fogadni. Térítési díj ellenében átmenetileg is gondozzuk az ebeket, ha pedig...

Hétfőn, kedden és...

Hétfőn, kedden és csütörtökön is várják a véradókat Mohácson ezen a héten reggel nyolc és dél, kedden tíz és délután öt óra, míg csütörtökön nyolc és délután öt óra között várják...

Vízjégfoltokat fedezett fel...

Vízjégfoltokat fedezett fel a Rosetta egy üstökösön A Rosetta műszere 120 olyan régiót azonosított az üstökös felszínén, amely tízszer fényesebb többi részénél. Több mint...

Senki nem találta el mind a...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 26. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:  Nyerőszámok: 1 (egy), 3 (három), 15 (tizenöt), 20...

Túraautó-vb - Michelisz...

Túraautó-vb - Michelisz második helyen ért célba Franciaországban Második helyen ért célba vasárnap Michelisz Norbert, a Zengő Motorsport pilótája a túraautó-világbajnokság (WTCC)...

Úgy tűnik, jön a nyár,...

A következő napokban már kevesebb helyen várható csapadék. Sok napsütéssel és felmelegedéssel kezdődik a július, a hétvégén akár 34 Celsius-fok is lehet - olvasható az Országos...

A családi csődvédelemről is...

Az Országgyűlés jövő héten újabb kétnapos rendkívüli üléssel folytatja nyári munkáját. A képviselők kedden tizenkilenc javaslatról dönthetnek, egyebek mellett elfogadhatják a...

Partira várja a PTE kedden a leendő bölcsészhallgatóit

Partira várja a PTE kedden a leendő bölcsészhallgatóit Sorrend-módosító partira várja a PTE Bölcsészettudományi Kara kedden azokat a BTK-ra jelentkező diákokat, akik szeretnék közelebbről megismerni a kart, vagy esetleg bizonytalanok, hogy jó szakot jelöltek-e meg első helyen. Délután négy órától interaktív programokra, beszélgetésekre, vetélkedőre és zenés-bográcsos mulatságra hívják leendő hallgatóikat.A programon résztvevő diákok egy könnyed bemelegítő játék után karunk oktatóival és hallgatóival beszélgethetnek a bölcsész lét egyediségéről, előnyeiről az Ifjúság úton, a Botanikus kertben. A délután folytatásaként Bölcsész...

Pintér: felértékelődik a rend a forrongó világban

Pintér: felértékelődik a rend a forrongó világban A belügyminiszter szerint forrongás érzékelhető Európa határain, "az újkori népvándorlás" pedig elérte Magyarországot is, ami felértékeli a rend és a társadalmi béke fontosságát. Pintér Sándor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) vasárnapi tisztavató ünnepségén, a budai Várban azt is elmondta: Magyarország ebben a helyzetben is teljesíti nemzetközi kötelezettségeit és gondoskodik a menekültekről. Sok gazdasági migráns azonban kihasználja a kaotikus helyzetet, és törvénytelenül próbál az unióba jutni - tette hozzá.Kiemelte, éppen ezért nagy szükség van a rendvédelmi...

Közszemlén a mohácsi bíróságon a pályázók munkái

Az elmúlt tanévben a Mohácsi Járásbíróság hagyományteremtő célzattal pályázatot hirdetett a programban résztvevő középiskolák diákjai számára „benyomásaim a bíróságon" címmel. A pályázat fő témái a programsorozat keretében zajlott iskolai rendezvények - előadások, perszimuláció, börtönlátogatás, tárgyalás-látogatás, bíró-ügyész-ügyvéd, mint az igazságszolgáltatás résztvevői - voltak, rajz, festmény, montázs/kollázs, plakát, digitális fotó; vers/novella kategóriákban, azonban ezektől eltérő, kreatív megoldásokkal is pályázhattak a diákok.A pályázatra öt...

Nem volt ötös a lottón,...

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:Nyerőszámok: 19 (tizenkilenc), 30 (harminc), 43 (negyvenhárom), 58 (ötvennyolc), 69...

Itt mérik vasárnap a...

A megyei rendőr-főkapitányság által közzétett települési terv alapján vasárnap Mohácson és környékén az alábbi helyszíneken és időpontokban mérik a közlekedők sebességét:06.30-07.30:...

Leáll vasárnap hajnalban a...

Vasárnap hajnalban a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer egyetlen szolgáltatása sem lesz elérhető informatikai karbantartási munkálatok miatt. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. tájékoztatása...

Derűre ború: a Dunántúlon...

Nem lesz igazán jó idő a hétvége hátralévő részében sem: szombat estétől egyre inkább növekedni kezd a felhőzet, éjjel, majd vasárnap is bárhol eleredhet az eső. Szombaton délutántól...

Motorral érkeztek lengyel...

Motorral érkeztek lengyel lánglovagok Mohácsra Lengyelországból indultak útnak azok a tűzoltók, akik elhatározták, hogy közel hatezer kilométeres útjuk során minden...

Egy ember meghalt egy...

Egy ember meghalt, többen megsérültek a 6-os főúton, Dunaföldváron, ahol két személygépkocsi ütközött szombaton délelőtt - közölte honlapján a rendőrség. A Tolna Megyei...

Nemcsak fizethetünk, pénzt is kérhetünk a postán

Személyi kölcsön forgalmazásába kezd a Magyar Posta - erősítette meg a társaság az MTI-nek. A Heti Válasz legutóbbi számában Szarka Zsolt vezérigazgató jelentette be, hogy az FHB Bank és a Magyar Posta közös fejlesztéseként nyártól személyi kölcsönt is lehet majd igényel a postahivatalokban. A Magyar Posta az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy az elmúlt két évben teljes egészében megújította pénzügyi portfólióját. Jelenleg árbevételének mintegy 30 százaléka származik a pénzügyi, pénzforgalmi, biztosításközvetítői tevékenységből, és ennek az aránynak a folyamatos növelésén...

Irány Beremend! Fenyő Miklós élő koncert, Beach Party, Ördögkatlan és hűs strand Baranya déli kapujában

Irány Beremend! Fenyő Miklós élő koncert, Beach Party, Ördögkatlan és hűs strand Baranya déli kapujában Idén is színes programokkal várják a Beremendre látogatókat. Lesz medencés buli, fellép Fenyő Miklós, az Ördögkatlan Fesztivál idején pedig Ránki Dezső és Podhorszky Gábor zenél a csillagos ég alatt. A rendezvények között a karsztvizes strand nyújt hűsítő menedéket az ország legdélebben fekvő településén. A programsorozatot a Beach Party nyitja július 3-án (pénteken) a Beremendi Strandfürdőben. A kétnapos buli során a koktéloké és az elektronikus zenéé lesz a főszerep, a hangulatért mások mellett Metzker Viktória, Katapult DJ és Marchello felel majd. Július 17-én (pénteken) a Rock...

Indul a horgászati főszezon, alacsonyabb vízállást várnak a mohácsi pecások

Indul a horgászati főszezon, alacsonyabb vízállást várnak a mohácsi pecások A nyári szabadságolások miatt még csak most indul igazán az egészen októberig tartó horgászati főszezon a Duna-parti városban. Egyelőre vízállás tekintetében az idei év még eléggé hasonlít a 2014-esre, amikor is júliusi-augusztusi főidőszakban a horgászathoz ideálisnál egy-másfél méterrel magasabb volt a folyó vízszintje - tudtuk meg Gratzner Józseftől, a Mohácsi Dolgozók Horgász Egyesületének (MDHE) elnökétől, akit a tavalyi eredményekről is kérdeztünk.  Tavaly összesen 960 mázsa halat fogtak ki a saját gondozású vízterülettel nem rendelkező mohácsi egyesület tagjai, akik...