Tucatnyi taxis maradt Mohácson – egy fuvar nagyjából öt-hatszáz forintba kerül
2015. június 22. hétfő 17:55

Jelentősen csökkent a mohácsi taxisok száma: volt idő, amikor harmincnégyen fuvaroztak a városban, mára - minden bizonnyal a kereslet-kínálat törvényszerűségei miatt - tizenketten maradtak. Az egyikük hírportálunknak úgy nyilatkozott, egyre kevesebb az utas, az árak viszont gyakorlatilag már több mint egy évtizede nem változtak.
- Volt idő, amikor harmincnégy taxis dolgozott a városban, mostanra tizenketten maradtunk. A munka lényegesen kevesebb, mint évekkel ezelőtt, az áraink viszont tizenkét esztendeje nem változtak - mondta el munkatársunk érdeklődésére Mede Zsolt, aki immár huszonhét éve keresi a kenyerét taxizással.
Hozzátette: úgy tapasztalja, amellett, hogy az emberek többségének nem bírja el a pénztárcája a taxizást, a város méretei miatt még a korábbinál jóval kevesebb fuvaros is nehezen marad talpon.
„Nem érte meg”
A lapunknak név nélkül nyilatkozó egykori mohácsi taxis két éve az alacsony bevétel miatt hagyott fel a fuvarozással. Úgy fogalmazott, túl magasak voltak a költségek és a munkaórák száma, utasból viszont kevés akadt, így „egyszerűen nem érte meg" tovább folytatni ezt a munkát.
Mint megtudtuk, ahhoz, hogy nyereséget is hozzon a vállalkozás, tizennégy-tizenhat órás műszakok szükségesek.
- Vannak kollégáim, akik fix árral dolgoznak egy bizonyos távolságon belül, ám akadnak olyanok is, akik a hagyományos tarifás rendszerrel. Azt összességében el lehet mondani, hogy a városban nagyjából öt-hatszáz forintos fuvardíjak a jellemzőek. Ezekből az összegekből kell kigazdálkodnunk az autó fenntartását, illetve a benzinpénzt és persze némi nyereséget is - magyarázta.
A nagyobb városokban jórészt a turisták tartják életben a taxisokat, a Mohácsra látogató vendégek többsége viszont inkább gyalog keresi fel a látnivalókat. Egészen más a helyzet a kórház betegei vagy látogatói esetében, ők ugyanis előszeretettel veszik igénybe a taxis szolgáltatást. Mede Zsolt szerint a fuvarok mintegy hetven százaléka az egészségügyi intézményhez vezet, vagy onnan indul.
Képünk illusztráció.
Palotás Péter - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Juhász Dorka volt csapata legjobbja...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...

