Huszonhárom településen szünetelt a gázszolgáltatás

Huszonhárom településen szünetelt a gázszolgáltatás Szerda délután Versend külterületére riasztották a mohácsi hivatásos tűzoltókat, valamint a Baranya megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot, mert egy munkagép elvágott egy gázfővezetéket.   A szolgáltató szakemberei rövid időn belül kiszakaszolták az érintett darabot, ezzel megszüntették a szivárgást, így gázkoncentrációt már nem tudtak mérni a tűzoltók.  A szolgáltatás kimaradása huszonhárom település csaknem négyezer-háromszáz fogyasztóját érintette.   A gázszolgáltatás estére állt helyre.

Távozik Baranyából Dakos József, Fellegi Norbert lesz a megye rendőr-főkapitánya

Távozik Baranyából Dakos József, Fellegi Norbert lesz a megye rendőr-főkapitánya Dakos József dandártábornok a  Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője lesz. Fellegi Norbert megbízott főkapitányként veheti át november elsejétől a baranyai rendőrség irányítását. A Belügyminisztérium közleménye szerint Magyarország belügyminisztere - az országos rendőrfőkapitány javaslatára - a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének Dakos József (képünkön) dandártábornokot kívánja kinevezni 2018. november 1-jei hatállyal.   A kinevezés érdekében a belügyminiszter kikéri a Csongrád Megyei Közgyűlés véleményét. Érdekesség, hogy a Csongrád Megyei...

Tükröt tört egy nő, bravúrosan elfogták

Tükröt tört egy nő, bravúrosan elfogták Letörte egy autó visszapillantó tükrét egy nő Pécsett.   A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába szerdán 10 óra 20 perckor egy férfi tett bejelentést arról, hogy a háza előtt parkoló autójának valaki letörte az egyik visszapillantó tükrét.  A sértett a rendőröknek elmondta, hogy az épület előtt szabályosan parkoló autó jobb oldali tükrét rongálta meg valaki úgy, hogy annak műanyag burkolata eltörött.A rendőrök fél órán belül beazonosították és a helyszín közelében elfogták a garázdasággal gyanúsítható 21 éves helybeli nőt, majd...

Rendelők, bölcsődék,...

Rendelők, bölcsődék, szolgálati lakások épülhetnek - Százmilliárdok érkeznek a falvakba Gyorsan érzékelhető változásokat hoz a kistelepüléseken élők számára a Magyar Falu Program, amellyel a kormány szándékai...

Nem volt rendszáma, hát jól...

Nem volt rendszáma, hát jól megoldatta egy olasz A Pécsi Járásbíróság szerdán kihirdetett ítéletével T. P. R. olasz állampolgárságú, de Pécsen élő vádlottat, költségvetési...

Nem csak termelte,...

Nem csak termelte, tinktúrát is csinált a fűből A Pécsi Járásbíróság szerdán elrendelte egy kozármislenyi férfi letartóztatását egy hónapra termesztéssel elkövetett...

Színház, nem csak...

Színház, nem csak iskolásoknak: a mohácsi Szilasi Balázsnak minden napra jut egy előadás Szívügye a színház, s ezt a mai ifjúságnak is szeretné továbbadni: Szilasi Balázs színművésszel beszélgettünk, aki gyermek-és...

Anyakönyvi hírek: ők...

Anyakönyvi hírek: ők születtek és kötöttek házasságot Mohácson a polgármesteri hivatalban vezetett elektronikus anyakönyvi rendszerbe az elmúlt időszakban egyebek mellett az alábbi...

Ittasan kormányozta a...

Ittasan kormányozta a triciklit, lekapcsolták Siklóson igazoltatták a rendőrök az elektromos triciklivel közlekedő férfit. A siklósi Táncsics utcában igazoltattak a...

Nyolc év börtönre ítéltek egy pécsi ügyvédet

Nyolc év börtönre ítéltek egy pécsi ügyvédet Két ügyvédet börtön-, társukat pénzbüntetésre ítélte kedden első fokon a Szekszárdi Törvényszék kétmilliárd forint kárt okozó csalás és jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt.    A tényállás szerint az első rendű vádlott, egy 51 éves pécsi ügyvéd 2006 és 2010 között havi 5-7 százalékos kamat ígéretéve vett át pénzt több mint 200 magánszemélytől és gazdasági társaságtól. Az összegek utáni kamatot csak részben fizette meg, így kétmilliárd forint kárt okozott a sértetteknek, amelyből 871 millió forint térült meg. A másod- és harmadrendű vádlott hasonló módon okozott kárt...

Két évre ítélték a pécsi ápolónőt, aki módszeresen mérgezte munkatársait

Két évre ítélték a pécsi ápolónőt, aki módszeresen mérgezte munkatársait A Pécsi Járásbíróság kedden kihirdetett ítéletével a vádlottat öt rendbeli foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette miatt két év börtönre és öt év nővéri, ápolónői foglalkozástól eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős.  A bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette és a próbaidő tartamára pártfogó felügyeletét rendelte el azzal, hogy a pártfogó felügyelő által megszervezett egyéni és csoportos foglalkozásokon kötelező számára részt venni.A vádlott nő 2015. november 1-től dolgozott ápolónőként a PTE Klinikai...

Elítéltek egy paksi férfit, mert a szakadárok zsoldosa volt

Elítéltek egy paksi férfit, mert a szakadárok zsoldosa volt Jogerősen két év - négy év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte kedden a Pécsi Ítélőtábla azt a paksi férfit, aki 2015 és 2017 között az úgynevezett Donyecki Népköztársaság hadseregében harcolt.    A táblabíróság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ítélőtábla ezzel helybenhagyta a Szekszárdi Törvényszék elsőfokú ítéletét. A magyar állampolgár vádlott 2015 szeptemberében utazott az ukrajnai Donyeckbe azért, hogy az ottani szakadárok oldalán harcoljon. Belépett a hadseregbe, ahol kiképzése után, zsold ellenében a frontvonalon teljesített fegyveres...

Udvardy György megyéspüspök...

Udvardy György megyéspüspök celebrált szentmisét a véméndi templombúcsún Búcsút ünnepelt hétvégén a véméndi plébánia közössége. A 222 évvel ezelőtt felszentelt templomban szombaton Udvardy György...

Drogtanyára bukkantak a...

Drogtanyára bukkantak a rendőrök Kozármislenyben, pedig nem is azt keresték - Videó! Lövések miatt hívták ki a rendőröket vasárnap éjjel Kozármislenyből, ahol aztán egy tanyán tekintélyes mennyiségű drogra...

Pécsett koncertezik az...

Pécsett koncertezik az Arthur Rubinstein Filharmonikusok Lengyelország függetlenné válásának centenáriuma alkalmából az Arthur Rubinstein Filharmonikusok együttes lép fel csütörtökön...

A mohácsi Pazar Viktort is...

A mohácsi Pazar Viktort is díjazták az Európai Diáksport Napján A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén szeptember 28-án rendezte meg az Európai Diáksport Napját, amely hazánkban idén...

Sarah-nak nagyon bejött a...

Sarah-nak nagyon bejött a Pécsi Állatkert, még plusz kilók is felszaladtak rá Videó! Sarah, az áprilisban érkező nőstény perzsa leopárd egyre jobban érzi magát a Pécsi Állatkertben, amit az utóbbi időben...

Az egészségügy fejlesztését...

Az egészségügy fejlesztését segítők és a városvédők kapták a legtöbb felajánlást Mohácson A Mohácson bejegyzett, egy százalékos felajánlásra jogosult szervezetek közül a legtöbb támogatást (3,3 millió forintot) az...

Lakhatatlanná vált egy pécsi ikerház a tűz miatt

Lakhatatlanná vált egy pécsi ikerház a tűz miatt Kigyulladt egy ikerház tetőszerkezete szombat délután a Pécs külvárosában, a Hun utcában.   A tűzesethez a pécsi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett három vízsugárral eloltották a lángokat, valamint kihoztak két darab sérült PB palckot az épületből. Személyi sérülés szerencsére nem történt, azonban az érintett lakások lakhatatlanná váltak. Az esettel kapcsolatban tűzvizsgálati eljárás indult.

Ónt, bádogot lopott egy férfi, eladta a fémet

Ónt, bádogot lopott egy férfi, eladta a fémet A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki színesfémet lopott egy telephelyről és egy ház faláról Pécsett.   Lopás gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 21 éves helyi férfi ellen.  A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018 júniusában egy pécsi telephelyről 87 folyóméter ón ablakpárkányt, egy szintén pécsi ház faláról pedig 30 kilogramm bádoglemezt tulajdonított el. A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd elfogták és előállították a tolvajt. Gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte, és a...

Ha úgy látják, forgalmat is számlálnak a NAV revizorai

Ha úgy látják, forgalmat is számlálnak a NAV revizorai A NAV Baranya megyei munkatársai október 1. és 7. között, Harkányban, Kozármislenyben, Mágocson, Pécsváradon, Sásdon, Vásárosdombón, valamint Pécsett végeznek helyszíni ellenőrzéseket.   Az ellenőrök a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatát, a szabályos foglalkoztatást, valamint az árukészlet eredetét ellenőrzik, főként a közterületeken, a piacokon és a vásárokra kitelepülő adózóknál, a vegyesáru-kereskedőknél, ruházati kiskereskedőknél, a zöldség- és gyümölcs kiskereskedőknél, továbbá a vendéglátóhelyeken. A személyszállítók is számíthatnak a...