Egy nap alatt kétszer is ittas vezetésen kaptak egy motorost
A rendőrök 2018. augusztus 5-én 20 óra 35 perckor Szigetváron, az Almáspatak utcában, ugyanezen a napon 23 órakor pedig Szigetváron, a Vár utcában igazoltattak egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfit. A férfival szemben alkalmazott alkoholszonda mindkét ellenőrzés során pozitív eredményt mutatott, ezért a rendőrök előállították további mintavételre. A rendőrök a 38 éves borjádi férfi vezetői engedélyét elvették, majd vele szemben a Szigetvári Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott...
Egy éjszaka alatt kétszer rabolt a fiatalokból álló pécsi banda, mennek a börtönbe
Eredményes ügyészi fellebbezés folytán a Pécsi Törvényszék súlyosította azoknak a fiatalkorú vádlottaknak a büntetését, akik 2016. október végén egy éjszaka alatt két rablást is elkövettek. Az öt fiatal 2016. október 30. napján a kora hajnali órákban egy pécsi szórakozóhelyentartózkodott, ahol nagy mennyiségű alkoholt fogyasztottak. Az este folyamán megismerkedtek a szintén ittas állapotban lévő kiskorú sértettel, akit a szomszéd utcába kísértek. Ott bántalmazni kezdték, több alkalommal megütötték ésmegrúgták, majd eltulajdonították az értékeit. A bántalmazás...
Új horvát főkonzul kezdte meg működését Pécsett
Dr. Berzétei Ákos átadta a működési engedélyét Drago Horvat pécsi horvát főkonzulnak. Dr. Berzétei Ákos jogi és koordinációs ügyekért felelős helyettes államtitkár 2018. október 8-án a Külgazdasági és Külügyminisztériumban ünnepélyes keretek között adta Drago Horvat (képünkön jobbról), újonnan hivatalba lépő pécsi főkonzul részére a munka megkezdéséhez szükséges működési engedélyt.A helyettes államtitkár méltatta a két ország közötti gazdasági, kulturális kapcsolatokat és reményét fejezte ki, hogy határmenti együttműködésink a jövőben még intenzívebbé válnak. ...
Egy koncertről tart két...
Egy koncerttel és ahhoz kapcsolódva két külön korosztálynak szóló beavató programmal várja a közönséget a Pannon...
Bankkártyát talált egy kuka...
A Pécsi Járásbíróság kedden kihirdetett ítéletével bankkártyával elkövetett csalás miatt megrovásban részesített egy nőt és...
Rendkívüli nyitva tartással...
A NAV Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatósága ügyfélszolgálatai az ünnepi munkarendhez igazodva rendkívüli nyitvatartással...
Megújították a POSZT...
Három évre megújították a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) vezetésének mandátumát - közölte az rendezvény...
Lerángattak a buszról, majd...
A rendőrök a helyszínen elfogták a sértettet bántalmazó két siklósnagyfalui férfit. A Baranya Megyei...
Potápi Árpád: a mohácsi...
2010-ben nem egyszerű kormányváltás történt, hanem radikális irányváltás a nemzetpolitikában - mondta a Miniszterelnökség...
Mohácson is érkeznek a NAV ellenőrei a héten
A NAV Baranya megyei munkatársai a héten Komlón, Kozármislenyben, Orfűn, Mohácson, Sásdon, Vásárosdombón, Villányban, valamint Pécsett végeznek helyszíni ellenőrzéseket. Az adóhatóság szakemberei a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatát, az alkalmazottak szabályos foglalkoztatását, valamint az árukészlet eredetét ellenőrzik, főként a ruházati kiskereskedőknél, a szezonális zöldség- és gyümölcs kiskereskedőknél, a vendéglátóhelyeken, és a személyszállítóknál. Ahol a pénztárgép által továbbított adatok ezt indokolják, ott forgalomszámlálásra is sor...
Nőt ígért ismerősének egy pécsi férfi, végül felpofozta és ki is fosztotta
A Pécsi Járásbíróság hétfőn kihirdetett ítéletével K. A. vádlottat kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt két év 10 hónap börtönre és három év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. A vádlott és a sértett 2017. március 26-án, a hajnali órákban egy pécsi buszmegállóban beszédbe elegyedtek. Ennek során a vádlott ígéretet tett a sértettnek arra, hogy szerez neki nőt, mert ő ezzel foglalkozik. Ennek érdekében ezt követően elindultak, majd szóváltás, vitatkozás alakult ki közöttük. A vádlott lökdösni kezdte a sértettet, majd a sértett felhívta a segélyhívót és...
Újabb lámacsikók születtek a Pécsi Állatkertben, méghozzá a látogatók szeme láttára
Tovább bővült a Pécsi Állatkert népes lámacsapata. Az elmúlt időszakban két lámakancának is csikója született. A két kis tarka jövevény mindössze öt nap különbséggel látta meg a napvilágot: szeptember 29-én egy kis kanca (képünkön), október 4-én, az állatok világnapján pedig egy csődörcsikó született - olvasható a Pécsi Állatkert honlapján. Mindkét kicsi fényes nappal, a kifutón született, így a szerencsés látogatók az ellés folyamatát is megfigyelhették. A két kis patás kiváló egészségnek örvend, így az állatkertbe érkezők a kezdetektől láthatják őket családjuk körében.
Itt adhatunk vért a héten...
Mohácson és Baranyában a következő helyeken és időpontokban várják a véradókat ezen a héten: Pécs...
Összevesztek, aztán megvert...
Két férfi keveredett szóváltásba Siklósnagyfaluban, majd egyikőjük meg is verte a másikat. ...
Én táncolnék veled -...
Idán is folytatja a német nemzetiség táncoktatást a Mohácsi Német Önkormányzat, minden kedden várják a...
Volt minden:...
Szombaton ünnepelték az Állatok Világnapját a Pécsi Állatkertben, ahol sok érdekes program közül válogathattak a vendégek...
Verekedtek a kocsma előtt,...
A Szigetvári Rendőrkapitányság befejezte egy nyugotszenterzsébeti férfi ellen indult ügy vizsgálatát. ...
A Corvinuson indult...
A Corvinus Egyetem új működési modelljéhez vezető folyamatot az egész magyarországi felsőoktatásra szükséges kiterjeszteni -...
Vadi új bringákat kaptak az önkormányzattól az Autómentes Napon résztvevő iskolák
Több száz mohácsi iskolás vett részt szeptemberben az Autómentes Napon. Nem mindennapi meglepetés várta őket, az önkormányzat három-három vadonat új kerékpárral jutalmazta meg az iskolákat Három-három darab gyönyörű, vadonat új kerékpárt adott át a napokban Kovácsné Bodor Erika, Mohács alpolgármestere az Európai Mobilitási Hét keretében megrendezett Autómentes Nap négy résztvevőjének, az MTÁI Széchenyi és Brodarics Iskolájának, a Kisfaludy Gimnáziumnak és a Boldog Gizella Iskolának. A programot az Innovációs és Technológiai Minisztérium képviseletében eljáró e-Mobi...
Elfogták a pécsi vendéglátó-egységek rémét, tíz alkalommal látogatta meg őket
A letartóztatásban lévő pécsi férfi terhére összesen tízrendbeli jogsértés gyanúját tárta fel a rendőrségi vizsgálat. Többrendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 51 éves helyi férfi ellen, aki idén március és június között több vendéglátóegységbe tört be a pécsi belvárosban. A férfit az utolsó betörést követő napokban 2018. június 26-án fogták el a rendőrök, majd kihallgatták gyanúsítottként, és őrizetbe vették. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy pár hónap leforgása alatt...
Diákok rekedtek a liftben a Pécsi Tudományegyeten
A Pécsi Tudományegyetem Ifjúság úti épületéhez riasztották a város tűzoltóit, ahol egy hatszemélyes liftbe szorult kilenc fő. Az egység kiszabadította az embereket. Szerencsére senkinek sem esett baja.
A rovat további témái
- Kismacskát mentettek ki egy kútból a tűzoltók
- Megtalálták Majs határában a mohácsi csata által érintett település maradványait
- Új Sportpálya épülhet Komlón, Körtvélyesben
- Ivott és vezetett, lebukott a vokányi nő
- Műsorral ünnepli jubileumát a Mohácsi Polgárok Olvasóköre
- Tolató autó ütött el egy idős asszonyt a Vásárhelyi Pál utcában
« Előző
13203 | 13230 | 13257 | 13284 | 13311 | 13338 | 13365 | 13392 | 13419 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sombereken, egy családi házban...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Súlyosabb büntetést kérnek a pécsi...
- Nyitva lesznek a kormányablakok a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Tovább emelkedtek az üzemanyagárak...
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Még kedden is napos, kellemesen meleg...
- Harkai István: Tekerni kell, ennyi az...
- Felújítása után felszentelték Mohács...

